A pár hete nyílt játszótéren nemcsak óvodások, hanem kisiskolások is nyüzsögtek. Színes hangyák egy szétzilált hangyabolyban. Szaladgáltak, le-föl, követve az élet hívó szavát.
Anna ábrándos arccal bámulta a csimpaszkodó alakokat, köztük a fiát is, Petit. Ugyan az ő mozgása különösnek tűnt, mintha egy sajátos rendszer alapján függeszkedne, hintázna, láthatatlan térképet követve, de azért csak ott csimpaszkodott a többiek között. Közéjük tartozik, gondolta Anna. Tettvággyal teli, színes hangya ő is.
Mellette a férfi óvó mozdulatokkal álldogált, akár az apja vagy a nagybátyja. A szürke arcú anyukák férfiszkennere legalábbis így azonosította be a furcsán görbe hátú alakot. Valami rokon. Erőtlen, koszlott árnyékalak, melyen közönyösen átsuhan a tekintet.
Azzal folytatták tovább a digitális oktatás ócsárolását, a megnövekedett háztartási munka terhei miatti panaszokat, lelki megnyomorodásuk forgatókönyvének szemléletesen drámai részleteit. A többi anyuka szenvedélyesen bólogatott a padon. Jólesett nekik megmártózni a mártíromság hullámaiban.