Ha röviden összefoglalnám, azt mondanám, izgalmas krimibe hajló kalandregény az ezernyolcszázas évek első feléből. Fösvény és gonosz nagyapával, öngyilkosságot próbáló szerelmespárral, dúsgazdag báróval, álarcos banditával és megcsalt, bosszúszomjas szeretőjével.

Ám Jókainak, ahogy a többit, ezt a regényét sem érdemes röviden sem összefoglalni, sem elmesélni. Mert nem lehet. Jókait olvasni kell, hosszan, belefeledkezve, néha vissza-visszalapozva, hogy aztán az elhagyott részletben is elmerüljünk. Most, hogy újraolvastam a történetet, ismét megéltem, mint sodor el, visz magával a história annyira, hogy, mint Jókainál szinte mindig, olykor túlmegyek egy-egy részletekbe hajló, láttató tájleíráson, latin kifejezésen, vagy egy csárdában iddogáló öreg jellemrajzán – hogy aztán majd visszatérjek.

Az 1959-es filmben Henriette Krencsey Marianne, Hátszegi báró Benkő Gyula, Anica Bara Margit

Hová lesz az arany?

„Már Rézbánya tövében elkezdődik a bihari meredek, s a korán reggel megindult csapatnak délig tartott a hegy gerincére felkaptatni. Ott a keskeny hegyháton egy hosszú ösvény van verve, mely több óra hosszat egymásra düledezett szikladarabokon keresztül vezet; szomorú, otthontalan táj; semmi élő növény az útban, még moha sincs a meztelen köveken; semmi hang, csak az örök szél zúgása; a szédítő meredekben alant egymásra boruló sűrű erdők, mik fölött a havasi keselyűk kóvályognak körben járó röpttel, s amilyen messze a havasi hátról ellátni, olyan messze semmi egyéb, mint kopár hegyhátak, erdős völgyek, emberi lakás nyoma nélkül.”
Ezek közül az erdélyi bércek közül hol a bandájával, hol magányosan csap le áldozataira a fekete álarcos lovas, a rettegett Fatia Negra. Hol aranyat, hol ékszert rabol. Puskagolyó nem fogja, kard nem sebesíti, nem tudni, a földből bújik-e elő, vagy honnan terem ott, a félelemtől letaglózott utazók kocsijánál. Pokolbéli erők támogatását élvezi – ezt mesélik róla. Emberfia nem tudta eddig elfogni. Azt csak az olvasó tudja, hogy titkos föld alatti pénzverdéje van, ahol igazi aranypénzt vernek, azzal fizetik ki a rögaranyat beszolgáltató hegyi embereket. Az erdélyi Gubernium sejt valamit, mert évek óta kevesebb súlyú a kötelezően beszolgáltatott aranyrög mennyisége. Hová lesz? Senki nem tudja.