Lélekszakadva rontott be a hentesbolt ajtaján egy nő a dél-olasz Sant’Antimo központjában. Már percek óta menekült, és éppen a pult mögött próbált elbújni, amikor az üldözői beérték. A tarkójának szegezték a pisztolyt, és két gyors lövéssel megölték. Immacolata Capone véres kivégzése 2004-ben korszakhatárt jelentett a hírhedt nápolyi maffia, a Camorra történetében. Az egymással versengő családok, klánok íratlan becsületkódexe ugyanis egészen addig a nőknek sértetlenséget biztosított.
Azaz egészen pontosan arról volt szó, hogy meggyilkolni egy ilyen leszámolással csak azt lehetett, aki maga is gyilkolt – és ez sokáig alapvetően a férfiak privilégiumának számított. Csakhogy a kilencvenes évektől egyre több nő tűnt fel a Camorra élén, akik nem kevésbé veszélyes, majd erőszakos irányítóként foglalták el a klánok kulcspozícióit.
„Nő vagyok, de ez csak a látszat”
Immacolata Capone például Anna Mazza „társalkodónője” volt. Mazza a férje, az afragolai keresztapa halálát követően a hetvenes évektől több mint húsz éven át irányította sikeresen a Moccia-klánt, majd ő lett az első nő Olaszországban, akit bűnszövetkezetben való részvételért ítéltek el. „A Camorra fekete özvegyének” döntései a klánt az egyik legerősebbé emelték az építőiparban, és gyakorlatilag a teljes nápolyi térséget az ő területi kisfőnökei vezették. Mazza zsebre vágott politikusokat, és a búvópatakként mindent behálózó befolyása ékes példája annak, ahogy a maffia befurakszik a közéletbe. 1999-ben például azért kellett feloszlatni az afragolai önkormányzatot, mert már olyan mértékű volt a Camorra beszivárgása.
Addio ad Anna Mazza, la vedova nera della camorra: stroncata da un ictus a 80 anni https://t.co/hcTVueo3CF
— Il Mattino (@mattinodinapoli) September 25, 2017
Míg Anna Mazza még kifejezetten épített arra a hagyományos beidegződésre, hogy a nők érintethetetlenek, Immacolata Capone halála intő példa volt mindenkinek. Pedig Capone sem volt kispályás, nagy karriert épített a klánban. Az ő területe a cement volt, de téglagyárat is működtetett, és aktív szerepet játszott abban, hogy a Mocciák vezető pozícióba jussanak az építőiparban.
Capone valóságos jelenség volt, ugyanis mindenhova testőrök kísérték: élénk citromsárga ruhába öltözött nők, akik hasonlóan rikító, sárga Smarttal jártak. A halálos csapat színe feltűnést keltett, de ez a láthatóság a megfélemlítés eszköze is volt. Capone választása ráadásul ősi mintázatot idézett, a természet a fekete-sárga kombinációjával jelzi a veszélyt. Ezzel nem utolsó sorban divatot is teremtett, mert utána több női klántag ügyelt arra, hogy felismerhető, önálló stílusa legyen – és persze női testőrei. Hogy pont Capone halálakor miért nem volt vele a csapata, nem tudni. Ám ezt követően már senki sem lepődött meg, amikor például bő tíz évvel később, 2015-ben az egyik leghatalmasabb női maffiavezér, a kokainban utazó, ötgyerekes Nunzia D’Amico fejét fényes nappal, pár méterre az otthonától lőtték szét.
Nunzia D’Amico úgy halt meg, mint egy valódi keresztanya. Vérbeli drogkirálynőként életében nem félt bepiszkolni a kezét, éppúgy elrendelte emberek összeverését vagy meggyilkolását, ahogy bármelyik férfi vezető. Egyszer állítólag azt mondta a többi maffiafőnöknek:
Nő vagyok, de ez csak a látszat. Mert belül férfibb vagyok nálatok. És itt, Nápolyban, én uralkodom.
De hogy kerülhettek a nők vezető pozícióba a maffiában?
Mármint pont a maffiában, amiről az erőszakossága mellett a másik legnagyobb sztereotípia, hogy mennyire erőteljesen patriarchális. A macsó férfiak halálos játszótere, akik sem az üzletben, sem az ágyban nem hagyják, hogy egy nő föléjük kerekedjen.
Egy 2016-os adat szerint a Camorra női maffiózó tagjainak becsült száma tízszer magasabb, mint a 1980-90-es években volt. Ezt a nápolyi ügyészek abból gondolják, hogy ennyivel több nőt gyilkolnak meg vagy tartóztatnak le, ahogy fokozatosan egyre magasabbra emelkednek a hatalmi ranglétrán.
A női vezetők sorának megjelenését a kétezres években a média és egyes kutatók is a női emancipáció jeleként „ünnepelték”. Vonzó gondolat volt, hogy a masszívan férfiak dominálta közegben a nők végre nem csupán a hagyományos családi szerepeket láthatják el feleségként és anyaként, hanem a férfiaktól függetlenül, az üzletben is kibontakoztathatták a tehetségüket és képességeiket. Még akkor is, ha ez a bűnözésben és a kegyetlenségben teljesedett ki. Csakhogy ezek a keresztanyák soha nem a semmiből jöttek. Nem random lányok voltak a szegény negyedek utcáiról, akik más kitörési lehetőséget nem ismerve, beálltak vagy besodródtak egy-egy klánba dolgozni, ahol egyre ügyesebbnek és hatékonyabbnak bizonyultak, és ez meghálálta magát. Ez a fiúk útja.
A camorrától lefoglalt fegyverek a dél-olaszországi Caserta rendőrségén, 2008. szeptember 30. (Fotó: NUNZIO MARI / AFP)
Nem, ezek a nők kivétel nélkül családtagok voltak: feleségek, özvegyek, testvérek, lányok, szeretők. Egy 2018-ban publikált tanulmány szerzői elemezték az ezredforduló utáni Camorra női vezetőinek pályáját, és arra jutottak, hogy a nők akkor kerültek pozícióba, amikor már nem maradt férfi örökös a klán vezetésére. A nők bevonása tehát amolyan HR-es, emberi erőforrásbeli probléma megoldása volt, hasonlóan az első világháborús helyzethez, amikor a férfiak bevonultak katonának, de kellett a munkaerő, így hirtelen kiderült, hogy a sztereotípiákkal ellentétben a nők hányféle foglalkozásra alkalmasak.
Nunzia D’Amico például azután lett a D’Amico család feje, hogy a bátyjait, Salvatorét, Giuseppét és Antoniót is letartóztatták. A nápolyi rendőrség és ügyészség munkájának köszönhetően ugyanis a kétezres évek elejétől egyre több Camorra-tagot sikerült kivonni a forgalomból, 2016-ban már több mint hétszázan ültek börtönben.
Tehát nem az emancipáció, hanem a praktikum és a vérségi kapcsolat, a családhoz, a klánhoz való lojalitás győzte le a patriarchális kereteket.
Első körben ott volt az a tény, hogy ha egy maffiafőnököt bebörtönöztek, akkor gyakran csupán a családtagjai, felesége látogathatták. A klán tagjai ezért elkezdtek a feleségnek, lánynak stb. jelenteni, és ő volt a kapcsolattartó, tőle kapták meg a parancsokat, stratégiákat. Ugyanígy, ha a keresztapa bujkálni kényszerült, akkor a tagok – átmenetileg – elfogadták, hogy a nőrokonai irányítsák a családot és egyre több döntést hozzanak meg.
Ezt a logikát egy Camorra-per tanúja fogalmazta meg elég világosan ahhoz, hogy még a fenti tanulmányban is idézzék:
„A feleségednek közvetlenül vagy közvetve, de köze lesz mindenhez, szóval mi történik, ha börtönbe kerülsz? A klánod tagjai számára spontán teljesen természetes, hogy neki jelentsenek, hiszen tisztában vannak vele, hogy mindent tud. És az is egyértelmű, hogy ha börtönben vagy, akkor jobban érzik magukat, ha neki jelentenek, mintha nem konzultálnának senkivel.”
Később, mikor a Camorra tagjait egyre többfelől szorongatta a rendőrség és a rivális bandák, a klánok egyszerűen nem engedhették meg maguknak, hogy nemi alapon diszkriminálják a pozíciókat. Akiről korábban valamiképpen kiderült, hogy alkalmas, még ha nő is volt, helyzetbe került.
Női vérfürdők, avagy az alkalmasság kétes dicsősége
Az évekkel tehát egyre több területen derült ki, hogy a nők felveszik a versenyt a férfiakkal. Hagyományosan a Camorra asszonyai a zsarolás, az uzsora, a szerencsejáték, a drogok, a fegyverkereskedelem ügyeit intézték, de nem végezték el a „mocskos melót”, azaz nem ők öltek vagy vertek, hanem ezt a férfiaknak delegálták. A 2010-es évekre viszont a nők közvetlenül is bekapcsolódtak a véres viszályokba, akár vérbosszúról, akár az ellenségeik, árulók, riválisok megöléséről volt szó. Éppen úgy viselkedtek, mint a férfiak, megfélemlítették az ellenfeleiket és leuralták a klánjukat, agresszíven beszéltek, erőszakosan fenyegettek, és hezitálás nélkül fegyvert rántottak, ha szükségesnek látták.
A 2019-ben betegség miatt elhunyt Anna Terracciano, a Terracciano-klán feje például nemcsak irányított, hanem az orgyilkos halálbrigád tagja is volt, és felfegyverkezve járta a várost. Indulatos, heves természete miatt pedig félték és tisztelték egyszerre.
Anna Giaquinto a Terracciano-Artistico-Orefice család egy tagja, Az olasz rendőrség 2009. májusában 64 nápolyi maffiatagot tartóztatott le, köztük 10 nőt. (Fotó: MARIO LAPORTA / AFP)
A vérgőzös változás előfutára a Cava és Graziano klánok közt kirobbanó és elhúzódó vendetta egyik fejezete lett, amiről Roberto Saviano a következőképpen számol be a nápolyi maffiáról szóló, Gomorra című könyvében. Amikor a Cava főnök börtönbe került a kétezres évek elején, a felesége és a lányai vették át a helyét. A két klán között a nyolcvanas évek óta tartott a vérbosszú, a feszültség csak nőtt, a Cava nők pedig egy ponton úgy gondolták, elérkezett az ő idejük. Lőni a házuk pincéjében gyakoroltak mogyorós zsákokra, a zajt hangos zenével nyomták el. A 2002-es önkormányzati választások estéjén aztán felfegyverkezve autóba ültek és az utcákat járták. Amikor végül szembetalálkoztak egy autóval, amiben két huszonéves Graziano lány ült, lövöldözni kezdtek, de a lányoknak sikerült sebesülés nélkül megúszniuk és elmenekülniük. Amikor a golyókkal megsorozott autóval hazaértek, az anyjuk és a család 70 éves (férfi) feje úgy döntött, azonnal elégtételt vesz. Mind a négyen azonnal bepattantak egy másik autóba, mögöttük egy páncélozott kocsiban négy további klántag követte őket, mindenkinél fegyver volt. Mikor utolérték a Cavák autóját, leszorították őket az útról, kiszálltak és szitává lőtték a Cava nőket. Az egyik Cava táskájában egy kis üveg sósavat találtak, Saviano szerint elképzelhető, hogy nemcsak megölni akarták a Grazianókat, hanem elcsúfítani is.
„Soha ezelőtt nem céloztak még (camorrás – a szerk.) nők fegyverrel egymásra, és soha ezelőtt nem volt még tűzharcban vezető szerepük” – írta akkor megrendülten az egyik legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera.
Az író, aki szembeszállt a Camorrával
A nápolyi születésű Roberto Saviano oknyomozó újságíró-író 2006-ban a Gomorrában leplezte le a világ előtt a Camorra szerteágazó működését. Nem mintha azelőtt, a hírekből, tanulmányokból vagy személyes utazások miatt ne ismerték volna a nápolyi maffiát, de ilyen mellbevágó részletességgel és közben lírai erővel még soha senki nem beszélt a Camorráról. A Gomorrából sikeres fim, majd sorozat is készült.
A maffia klánjait természetesen felbőszítette a leleplezés, Saviano számos halálos fenyegetést kapott, ezért a könyv megjelenése után nem sokkal állandó rendőri védelem alá vonták. Ez a mai napig tart és a gyakorlatban azt jelenti, hogy teljesen búcsút kellett mondania a korábbi, szabad életének. A Guardianen megjelent cikkében így fogalmazott erről az állapotról: „Nem bízok többé senkiben. Félek közel kerülni valakihez, és állandóan résen kell lennem. Mindig azt várom, hogy az emberek majd cserben hagynak. Ez az átlag rab paranoiája.”
A Gomorrában Saviano egy egész fejezetet szentel a nőknek.
Egy ponton azt írja, hogy – ellentétben a férfiakkal – egyik női maffiafőnök sem bánta meg a bűneit soha.
(Kiemelt kép: Maria Pia Calzone a Gomorra című sorozatban, forrás: Imdb )
