Latinos lendület és könyvek ihlette menük az új Nők Lapjában

Ha másként nem is, képzeletben még utazhatunk messzi tájakra idén nyáron, és ezt meg is tesszük az e heti lapszámunkban. Két család meseszerű történetét mutatjuk be, Konyha rovatunkban latin lakomát rendezünk... A sort még folytathatnánk, de inkább beszéljen helyettünk képes ízelítőnk!

Galériánkra kattintva ízelítőt kaptok a lap tartalmából:

Galéria | 10 kép

Helycsere

Azt, hogy hová születünk, nem mi döntjük el. Van, aki élete végéig ott marad, ahol meglátta a napvilágot, de akadnak, nem is kevesen, akik útra kelnek, új otthont keresnek. Ki kényszerből, ki kalandvágyból, mások pedig a jobb élet, esetleg a vágyott karrier reményében. Ami engem illet, köszönöm, jól vagyok itt, soha nem is vágytam máshol élni. Ám ennek nem az érdeklődés hiánya az oka, más országokra, emberekre, életekre természetesen én is kíváncsi voltam, hál’ istennek, utaztam is eleget. És szerencsére mindig öröm volt hazajönni. Azt hiszem – sőt remélem, bízom benne –, ez már így is marad.
Ettől függetlenül, persze megértem azokat is, akiket vonz az ismeretlen, azokat meg különösen, akiknek menniük, menekülniük kellett a hazájukból. Ebben a lapszámban két olyan családot mutatunk be, akik a születési helyüktől távol találták meg a boldogságukat, életük célját. Az első házaspár története regényes, már-már meseszerű. A férfi gyerekként édesanyjával került Magyarországra a messzi Chiléből. Politikai menekültek voltak, a csonka családot valamilyen megmagyarázhatatlan erő vezette ide, és a sok hasonló sorsúval ellentétben, ők nálunk is maradtak. A kisfiú felnőtt, fiatalemberként itt ismerte meg a lányt, aki Kubából érkezett hozzánk tanulni, és akit hamarosan feleségül vett. Azóta is itt élnek, boldogulnak és boldogok, időközben felnőtté cseperedett gyerekeikkel együtt.
A másik pár mindig is Budapesten élt. Békásmegyeren ismerkedtek meg, és együtt fedeztek fel egy másfajta életformát. Nem kényszerből, hanem saját elhatározásból utaztak gyerekeikkel a perui Andokba, hogy ott egy misszióban szolgáljanak, ahol jóval nehezebb az élet, mint itthon, de ahol sokkal többet tehetnek az elesettekért. És habár őket is kínozza olykor a honvágy, mégis úgy érzik, helyükre kerültek.
Mert azt, hogy az ember hová születik, majd pedig az élet, a választott hivatás, illetve az elhívás hová sodorja, előre nem tudhatjuk. Ettől (is) olyan szép ez az egész.

Lazarovits Szilvia, vezetőszerkesztő

Ha előfizetnél a nyomtatott magazinra, ne habozz, kattints az mc.hu oldalra, vagy fizess elő a nőklapja.hu-ra és olvasd online a Nők Lapja tartalmait. Pontos részletek az mc.hu/noklapjahu oldalon! Kövess minket Facebookon, Instagramon, valamint YouTube-on is!