Erről a szinte teljesen elfeledett vidékről ritkán szoktak ódákat zengeni, ugyanis nem igazán látogatják. Legalábbis a balatoni nyaralásunk során hömpölygő embertömeggel összevetve nyilvánvaló a különbség. A lélegzetelállító, néhol tükörsima, néhol hajmeresztően kátyús hegyi utakon csak elvétve jöttek szembe velünk, és alig találni boltot, kávézót, éttermet, ami nyitva van, ami ne zárna be hat órakor. Ám a hiányosságokért sok minden kárpótol: az érintetlen természet, az ódon várak és fel nem kapott legendák, és nem kevéssé a kedves helyiek figyelmessége. Nem tudtunk szembetalálkozni a legszűkebb úton vagy a legnagyobb kanyarban sem olyan autóssal, traktorossal vagy targoncással, aki ne húzódott volna félre azonnal. Mindegy, kinek volt elsőbbsége, a helyiek megadták azt az erre tévedőknek. Néhány kiemelt turisztikai helyszínt leszámítva – mint a regéci vár vagy a sárospataki strand – alig találkoztunk emberekkel. Az utakon leggyakrabban miénk volt a pálya, és a zempléni szájtátós-ékszerdoboz falvakban – mint amilyenek az általam korábban nem ismert, de most egy életre megjegyzett Háromhuta, Komlóska vagy Sima – csak igazán elszánt kirándulócsoportokkal találkoztunk.
Vadhús és kengurusteak – kezdő gasztroszerző inkognitóban
A Zempléni-hegység az ország egyik legszegényebb megyéjének lelke. Borsod-Abaúj-Zemplén megyét általában mégsem csodálatos természeti jelenségeiről és ékszerdoboz-falvairól ismerik az országban. Tudom, hogy leegyszerűsítő gondolat, mégis folyamatosan az motoszkált bennem a több mint egy hetes családi itt-tartózkodásunk során, hogy ahelyett, hogy távolról sopánkodunk az országrész leszakadásán (csak a példa kedvéért: egy eladó, összkomfortos, jól felszerelt parasztház 6 azaz hatmillió forintba kerül), miért nem jövünk ide és költjük el itt a pénzünket? Adja magát a következő kérdés is: vajon azért nincs nagy kínálat a vendéglátóhelyeken az eldugottabb zempléni falvakban, mert el sem jönnek idáig, vagy mert mást keresnek az emberek? A felkapottabb vendéglátóhelyek, mint az Anyukám mondta Encsen vagy a Művész étterem Hejcén egyrészt csak autóval közelíthetők meg, másrészt nem is mindig van hely, és az a benyomásunk lehet az étlapot böngészve, hogy nem feltétlenül a helyiek pénztárcájához és mindennapos fogásaikhoz szabták a kínálatot.
Számomra úgy tűnt, hogy hiányoznak azok az autentikus helyek a kínálatból, amelyek a tájegység gasztronómiájához jobban köthetők és a középmezőnyt vagy a kirándulókat célozzák meg.
Elég, ha megelégszünk azzal, hogy Tolcsva után már minden a borról szól – ám az utakat autóval járva ennek áldásaiból sem részesülhet mindenki. A már említett, felkapottabb éttermekben az ételek is zavarbaejtők: ne kérdezze senki, miért fanyalodnánk zebra-, krokodil- vagy kenguruhúsra a Zemplén kellős közepén, egy magyar népmeséket idéző faluban, de megtehetjük a már említett Művész étteremben. Ehhez képest klasszisokkal autentikusabb élmény fogadott bennünket a Rókabérc vadászházban, ami tényleg a világ végén (vagy a tetején), úttalan utak, végtelen erdők, barátságos patakok és a festői szépségű Sima község után jön, és farakásokkal körbevett kiülős terekkel, sőt, kinti medencével is hívogat. Ideérkezésünk előtt telefonáltunk, a vonal végén egy kedves hölgy adta tudtunkra, hogy kétféle ebédmenüt kínálnak a nem szállóvendégek számára: vadhúsból és szelíd húsból készültet, a fogyasztás mellé pedig grátisz a kinti és a benti medencéket is használhatjuk. Én – bár egy ideje igyekszem minimalizálni a húsfogyasztásom – a vadászházban felszolgált vadhús csábításának nem tudtam ellenállni, és nem is csalódtam. Nem vagyok sem gasztroszerző, sem szakértő, nyaralásaink és kirándulásaink során mindig egyszerű fogyasztóként vagyok jelen, sosem újságíróként. Nem is tudok cirkalmas körmondatokban írni a szaftos, puha hús nyújtotta ízélményről, de azt elárulhatom, hogy végül többen jártak az én tányéromra a családból azok közül, akik a szelíd húsos menüt választották. A helyszínről és a hangulatról sokat elárul az is, hogy a telefonból ismert hölgy készítette és tálalta az ebédünket is.
Tárnák és romok
A rövid és korántsem teljes körű gasztrobemutató után térjünk át a térség nem elhanyagolható természeti jelenségeire, amelyeket esetleges zempléni látogatás során mindenképpen érdemes felvenni a bakancslistára. A környék virágkorát valószínűleg úgy 400 évvel ezelőtt, II. Rákóczi Ferenc és édesanyja, Zrínyi Ilona idején élte, nem véletlen, hogy a legtöbb vár miattuk ismert, vagy az ő nevüket viseli. Ilyen a jelenleg régészeti és rekonstrukciós munkáknak alávetett, de látogatható regéci vár, a már helyreállított füzéri vár, a szintén helyreállított Rákóczi-vár Sárospatakon, de a zempléni várak sorában feltétlenül említsük meg Boldogkő várát is (utóbbi a felújítás miatt hétköznapokon nem látogatható) vagy a füzérradványihoz hasonló romantikus kastélyokat. (A regéci vár eddig ismeretlen boszorkánylegendájáról, Zrínyi Ilona fosos kurvákat és asszonyok verekedését is érintő várrendtartásáról, a vár helyreállítási munkáiról és a szemünk előtt kiásott négyszáz éves kályhacsempékről ebben a riportban írtunk korábban.)
Sárospatakot, Zemplén természetes központját (közigazgatási központja a szintén sok kincset és bevásárlási lehetőséget rejtő Sátoraljaújhely) még legalább két tényező miatt kell megemlíteni: egyrészt itt található az ország egyik egyedülálló földrajzi jelensége, a Megyer-hegyi tengerszem, amelyről ma már meg nem mondanánk, hogy emberkéz formálta. Pedig a középkorban messze földön is híres pataki malomkövet bányászták a Megyer-hegy kőbányájában. A bányában felgyülemlett víz eltávolítására a vízlevezető vágat mélyítését 1844-ben kezdték meg és évtizedeken át folytatták a középkori bánya szegletében. A felhagyott malomkőbánya fejtési gödrében alakult ki az a tó, melyet később tengerszemnek neveztek el. Az itt bányászott malomköveket gabonaőrlésre, érczúzásra, de még paprikamalomban is használták.
Bevallom – akárcsak az eddig ismeretlen hegyi falvakban kanyarogva – itt is ámulatba estem, és nehezen tudnám megmondani, mi lepett meg jobban: az, hogy ilyen természeti jelenség létezik Magyarországon, vagy az, hogy eddig nem is tudtam róla.
Számomra is ismert volt viszont a híres pataki református kollégium és könyvtára, valamint a már említett Rákóczi-vár is, melynek egyik legszebb része a regéci várban talált, mintegy négyszáz éves ottomán csempe alapján helyreállított fogadószoba.
Csodarabbik és pálosok
Ugyan két kicsi gyerekkel Zemplén minden szegletét nem sikerült bejárnunk, a csapat érdeklődése főként a
strandokra, a patakokra és a szúnyogriasztásra szűkült, de amit mindenképp végigjárnék egyszer, az a Csodarabbik útja. A tájegység ugyanis telis-tele van az egykor ezen a területen népes közösséget alkotó hegyaljai zsidók történelmi nyomaival és csodarabbikhoz fűződő legendákkal is. Például, hogy Kossuth Lajost is a sátoraljaújhelyi csodarabbi gyógyította ki halálos betegségéből, vagy hogy a bodrogkeresztúri csodarabbi falra akasztott képmása is távol tartja a rágcsálókat a portától. A Csodarabbik útjának kiinduló és befejezőpontja Mád.
A 10 települést érintő 150 km-es zarándokút bejárja Tokaj-Hegyalja zsidó emlékhelyeit, épített örökségeit. A zarándokút érinti az egykori csodarabbik sírjait, a zarándokok megismerhetik az életüket, a hozzájuk kapcsolódó legendákat, az érintett települések egykori zsidó lakosságának történelmét, hagyományait és a térségben betöltött szerepét is.
Kereszténység épített örökségek is szolgálnak meglepetéssel a környéken: a már említett pataki református kollégium mellett a túrázni vágyók és szeretők számára ajánlott a gönci pálos kolostorrom, amelyet a 14. század környékén építtethetett Nagy Lajos király, aki egyébként Lengyelországba tartó útján gyakran vendégeskedett a regéci várban is.
A Zemplén nyári vonzereje vélhetőleg a vízpart hiányával is magyarázható, ám a fürdeni vágyók itt sem maradnak kaland nélkül. A sárospataki Végardó strand, a tokaji Tisza-part vagy a szerencsi fürdő jó megoldás lehet, de van wellnessrészleg a háromhutai kastélyszállóban vagy az Aranybánya panzióban, Telkibányán is. Ezen kívül a hegyek között csordogáló jéghideg patakokban is bármikor lehűthetjük magunkat, és megtölthetjük a flaskánkat jéghideg forrásvízzel.
(Kiemelt kép: Laborczi Dóra)
Ha tetszett a cikk regisztrálj, hogy hozzáférj 5 előfizetői tartalmunkhoz is!