Noah 365 szerelmes levelet küld Allie-nek, pedig egyre sem kap választ. Edward fényűző ajándékokkal halmozza el Viviant, de azért időnként emlékezteti rá, hogy csak egy prosti. Mark titokban egész nap kamerázza Julietet a lány esküvőjén, amikor a lány hozzámegy Mark legjobb barátjához. Ezek a férfiak a legnépszerűbb romantikus filmek szereplői: Szerelmünk lapjai, Micsoda nő, Igazából szerelem. Amellett, hogy elképesztően sikeresek, ezekben a filmekben az a közös, hogy romantikusként ábrázolnak olyan helyzeteket és viselkedésformákat, amik valójában mérgezőek és veszélyesek.
Az olvasók egy része most valószínűleg becsukná a cikket olyasféle gondolatokkal, hogy ez megint egy újságírói túlzás és túlérzékenykedés. Mégis kérek még egy kis türelmet és figyelmet. Ezzel a témával ugyanis főleg azért kellene többet foglalkozni, mert bár a legtöbben legyintenek a romantikus filmekre, hogy nem kell komolyan venni őket, hiszen csak vágybeteljesítő limonádék, ezek valójában nagyon erőteljesen hatnak arra, ahogyan a szerelemről és a párkapcsolatokról gondolkodunk. (Igaz ez a regényekre, versekre is, ebben a cikkben viszont most csak a filmekkel foglalkozunk.)
Ami tény, hogy nehéz és rossz érzés szembenézni azzal, hogy amit szeretünk és tetszik nekünk, akár káros is lehet ránk és a kultúránkban. Nekem például elég fájdalmas felismerés volt, hogy a Szerelmünk lapjai kitartóan szerelmes és szenvedélyes Noahja példaértékűen patológiás eset. Pedig előtte többször végignéztem, ahogy az első randimeghívástól fogva (amikor kizsarolja belőle a találkozót) folyamatosan manipulálja Allie-t, vagy nem igazán hallja meg, ha Allie valamire nemet mond. Nem azért, mert Noah direkt szemét akar lenni Allie-vel és tudatosan bántani akarja, hanem mert ahogy szerelmesként viselkedik, azzal messze túlmegy az egészséges határokon. Noah legendás kitartása, amire az egész sztori épül, valójában elég ijesztő lenne, ha nem a keserédes happy endre lenne kihegyezve a történet.
Ryan Gosling és Rachel McAdams a Szerelmünk lapjaiban (Forrás: IMDb)
A Szerelmünk lapjaiban és a hozzá hasonló romantikus filmekben az a trükk, hogy a kölcsönös, mindent elsöprő szerelem mindig igazolni látszik a problémás viselkedést.
Az egyik fél nemet mondott? Nem baj, majd a másik kitartása lesz az igaz szerelem bizonyítéka, és addig próbálkozik mindenféle módon, míg egyik végül maga előtt is „felismeri”, hogy valójában a másikat akarja, és megadja magát az érzelmek áradásának. Ezt a kitartó ostromot a valóságban zaklatásnak nevezzük, jogi kategória Magyarországon is, és amilyen rosszul hangzik, annál gyakoribb.
Ezen a ponton viszont érdemes elvégezni egy egyszerű tesztet:
- Képzeljünk el a kedvenc szerelmes filmünk egyik kulcsjelenetét velünk megtörténni, amikor a hős egy elképesztően romantikus gesztust tesz.
- És most képzeljük el, hogy ugyanezt valaki olyan csinálja velünk, akitől nem vesszük jó néven – mert az illető nem érdekel minket, esetleg kifejezetten nem kedveljük, vagy egy ismeretlen az utcán.
Ha úgy vagyunk vele, hogy egy csodálatos csokor virágot és szuperromantikus lánykérést a fél város szeme láttára végül is bármikor könnyen visszautasítunk, oké. De mi a helyzet az olyanokkal, mint amikor Edward azért tudja megmenteni Bellát a huligánoktól, mert egyébként folyamatosan követi? Sőt, még éjszaka is beoson a szobájába, hogy azt nézze, ahogy Bella alszik (Alkonyat). Vagy hogy amikor Joe rájön, hogy Kelly tulajdonképpen a nemrég tönkretett vetélytársa, akkor heteken át hazudik neki és manipulálja, hogy sikerüljön megszerettetnie magát (A szerelem hálójában). Mert lehet, hogy Joe-t Tom Hanks, a valaha volt egyik legkedvesebb és legszimpatikusabb hollywoodi színész alakítja – a manipuláció manipuláció marad. Az Alkonyatos követéses zaklatásról (stalking) már nem is beszélve.
Tom Hanks A szerelem hálójában. (Forrás: IMDb)
Olyan jó érzés akarva lenni – de hol a határ?
„A romantikus filmek tele vannak nem egyenrangú, hanem alá-fölé rendelő viszonyrendszerekkel, az érzelmi bántalmazás és a zaklatás különböző módjaival” – mondja Rekvényi Katalin szexuálpszichológus. „Ráadásul sokszor kifejezetten a nárcisztikus vagy borderline karakterjellemzőket romanticizálják.”
A nárcisztikus karakterek Rekvényi szerint tipikusan azok a nagyon különleges hősök, akik grandiózus gesztusokkal udvarolnak és gyorsan hódítanak az igaz szerelem ígéretével. A valóságban a kapcsolat elején a nárcisztikus emberek klasszikus hősszerelmesként viselkednek, de a szakértő szerint ez azért teszik, mert folyamatosan szükségük van az elismerésre. A nagyszerűségük csupán egy külső máz, egy homlokzat, amit igyekeznek fenntartani, miközben a mélyben tele vannak kétségekkel, negatív képzetekkel – éppen ezért valójában nem is engednek senkit közel magukhoz. Viszont nagyon szeretnek sok emberhez felszínesen kapcsolódni minél többször, hogy mások folyamatosan visszaigazolják nekik, hogy ők milyen csodálatosak.
A borderline-os elemek a nagy érzelmi szélsőségeket jelentik. Amikor nagy kirohanásokat látunk, amikor valaki mindent megtesz és feláldoz a kapcsolatért, amikor áll az esőben és bőg az utcán, vagy öngyilkossággal fenyegetőzik. „A nem tudok élni nélküled mondatról a filmek a elhitetik velünk, hogy milyen romantikus, miközben masszívan patológiás, ha valaki nem tud élni egy másik ember nélkül és érzelmileg zsarolja ezzel” – mondja Rekvényi.
A kontroll, a másik ember fölötti hatalom megragadása vagy a határok folyamatos megsértése a bántalmazó kapcsolatok tipikus jellemzője, amikről szerencsére egyre több szó esik az elmúlt években, mégis visszatérő romantikus elem a filmekben. „Egy nárcisztikus vagy egy antiszociális személyiség (akit korábban a szakemberek pszichopatának neveztek – a szerk.) egyáltalán nem tartja tiszteletben a másik ember határait” – mondja Rekvényi. „A nárcisztikus nem érzi, mert sokszor nem képes valódi empátiára, és ezért nem tudja, hogy a másiknak mi a túl sok. Vagy esetleg a túl kevés, mert van olyan is, hogy ha már megszerezte a másik embert, akkor utána egyáltalán nem foglalkozik vele. Az antiszociális elvileg tudja, hol vannak a határok, csak nem érdekli, mert nem érdeklik a szabályok. Például már szakítottak, de másoltat egy kulcsot az exe lakásához, és feljárkál, megnézi, mit csinál.
A borderline-oknak nincsenek vagy annyira fellazultak a határaik, hogy szétesnek, elárasztják a külvilágot az érzelmeikkel. Ha jókedvük van, akkor elbűvölőek, magával ragadó személyiségek, ezért egy borderline-ba nagyon könnyű beleszeretni – a filmek is sokszor romanticizálják az ilyen nagy szenvedéllyel égő karaktereket. Csak ennek az a negatív oldala, hogy ha nem kap támogatást a párjától (állandóan) vagy csalódik, akkor például pusztító dühvel megtámadja – őt vagy önmagát. Többnyire a vagdosásig jutnak. A Betty Blue című film nagyon hitelesen bemutatja ezt a típust.”
Miért érezzük mégis ennyire romantikusnak a mérgező helyzeteket?
Az, hogy felnőttként mit tartunk normálisnak, egy sor apró összetevőből, benyomásból, látott mintából, tapasztalatból összeálló rendszer. Ahogy ebbe belenövünk, azt nevezzük szocializációnak. Emiatt gyerekkorunkban dől el az is, hogy később mit élünk meg romantikusnak és erotikusnak, hogy mire vágyunk és milyen igényeink lesznek.
Itt két dolog hat ránk erőteljesen: a környezetünkben élő felnőttek (a szüleink, nevelőink) és a történetek, amikkel találkozunk.
Kezdjük az utóbbival. Rekvényi szerint a hollywoodi románc és a Disney hercegnős filmek egy része már gyerekkorban megágyaz annak, hogy majd jön a nagy Ő, akiről rögtön tudni fogjuk, hogy ő az, mert olyan különleges: azonnal felfigyel ránk, és azonnal levesz a lábunkról. „Sokan ezt az elsöprő érzést kergetik, pedig a valódi intimitás egy fokozatosan kialakuló folyamat, amiben szép lassan megnyílunk egymásnak; a bizalom és a valódi megismerés mentén épül fel. Az intimitás nem automatikusan jön a szerelemmel, hanem érett személyiséget kíván. Hosszadalmas munka az összehangolódás és a szótáraink egyeztetése, amit nem lehet kispórolni annak érdekében, hogy működjön a párkapcsolat.” (A szerelem működését ebben a cikkben részleteztük alaposan.)
A filmek viszont a szerelembe esés szakaszát romanticizálják, mert ez a látványosan megragadható, és ezzel valóságos szerelemkultuszt teremtettek, magyarázza Rekvényi. A csapda ott van, hogy ez az illúzió, ez a szerelemkép sokszor még akkor is működik bennünk, ha egyébként az eszünkkel pontosan tudjuk, hogy a valóság egyáltalán nem ilyen rózsaszínű – ez pedig sok csalódás és elégedetlenség forrásává válhat a kapcsolatainkban.
Amilyen súlyosan hangzik, sajnos annyira igaz, hogy a bántalmazó, egyenlőtlen kapcsolatra „nevelés” is elkezdődik már gyerekkorban – akkor is, ha a szülőknek nyilvánvalóan nem ez a szándéka. Az olyan rajzfilmek például, mint A szépség és a szörnyeteg, konkrétan a bántalmazást romanticizálják azzal a cselekményívvel, hogy a Szörnyeteg belezsarolja Belle-t, hogy nála maradjon, majd bezárja, és ezek után Belle mégis beleszeret a Szörnyetegbe, mert megismeri az érzékeny oldalát. Az átok alóli megváltás nagyon ősi toposz, de ez a Disney-mese ebben a formában mégis rettenetesen káros, mert a happy enddel felmenti a Szörnyeteget az erőszakos tettei alól.
Szerencsére az animációs és rajzfilmeknél is tapasztalható elmozdulás a tudatosabban egyenlő, önálló, erős női karakterek és kapcsolatok felé, Rekvényi szerint ilyen például a Vaiana, a Shrek, a Merida, a bátor, a Jégvarázs.
Egy pozitív példa, Fiona és Shrek (Forrás: IMDb)
„Ne akard, hogy bántanunk kelljen téged”
A történetek és így a (rajz)filmek mellett az igazán fundamentális hatása a későbbi romantikus és szexuális életünkre a szüleinkkel való kapcsolatunknak van.
Nemcsak az, hogy ők ketten hogyan viselkedtek egymással a párkapcsolatban, hanem az is, hogy nekünk gyerekként milyen volt velük a viszonyunk. Azaz, hogy milyen volt az első tapasztalatunk a szeretetről, az intimitásról, hogy mi magunk szerethetőek vagyunk-e és milyen feltételekkel.
„Régebben a szülő-gyerek kapcsolat sokkal alá-fölérendelőbb volt, mint ma. Az erotikus kapcsolatokban pedig a szülő-gyerek kapcsolati minta képeződik le” – mondja Rekvényi. „A szürke ötven árnyalata például azért lett bestseller, mert megmozgatja azt a generációt, akik egy tekintélyelvű rendszerben nőttek fel. A szürke ötven árnyalatát a BDSM-közegben elítélik, mert az ilyen játékok bántalmazásnak minősülnek, amikor nem kölcsönös beleegyezéssel történnek, hanem – mint a könyvben/filmben – rávezetés, manipuláció, zsarolás eredményeképpen. Viszont nagyon sok ember nőtt fel abban, hogy ha rossz volt, akkor egy jónak, gondosnak tartott szülő megverte érte. Ez a ››Ne akard, hogy bántanunk kelljen téged‹‹-tapasztalat teszi szexivé azt a sztorit.”
De ugyanez megjelenik abban is, hogy mit tartunk természetesnek a kapcsolatban. „Ha egy nő abban nőtt fel, hogy elnyomták kisgyerekként, folyamatosan megmondták, hogy mit csináljon, és akkor volt szeretve, ha megfelelt, jól viselkedett, akkor ezt normálisnak fogja találni egy párkapcsolaton belül is.”
Lehet azon változtatni, hogy mit találunk romantikusnak?
Kapcsolódó
Tényleg válságba került a férfiasság?
A valóságban nagyon sokszor a mérgező párkapcsolati viselkedésformák mögött a rossz szocializáció áll. Rekvényi szerint a fiúk is áldozatok, mert míg a lányokat arra nevelik, hogy nem mutathatják ki például a szexuális vágyukat, a fiúk azt látják, hogy akkor is „nyomulniuk” kell, ha a lány nemet mondott. Nem tudják, milyen jelzésekből kéne olvasniuk, nem tudják, hogyan kéne „jól” udvarolniuk. Ezért szerinte a felelősség is kétoldalú. A fiúknak, férfiaknak például meg kell tanulniuk észrevenni a jeleket és tiszteletben tartani a határokat. A lányoknak, nőknek pedig egyértelmű jelzéseket kell adniuk, egyértelműen ki kell jelölniük a határaikat. Igaz, ezek a feladatok valójában oda-vissza, mindenkire univerzálisan érvényesek.
A szakember szerint, ha változik a szemléletünk, akkor tud változni az is, hogy mire „kattanunk”, mi „indít be” – azaz hogy mit tartunk vonzónak, romantikusnak, szexinek. Ha tájékozódunk, tanulunk például az egészséges párkapcsolat jellemzőiről, és foglalkozunk az elakadásainkkal, a rossz mintáinkkal, akkor már tettünk magunkért és egymásért.
Hogy az alapbeállításainkat mennyire tudjuk megváltoztatni, jó kérdés. Könnyen lehet, hogy egy életen át meg fognak mozgatni például a nárcisztikus emberek, viszont sokkal hamarabb fel fogjuk ismerni, hogy kivel van dolgunk, és már nem esünk csapdába. Ahogy pedig egyre tudatosabbak leszünk mindebben, várhatóan egyre kevésbé tartjuk majd romantikusnak, ha az életben vagy a filmekben valaki gúnyosan, hidegen viselkedik a másikkal, ha követi és becsapja, vagy ha éppen zsarolja.
Mik a leggyakoribb káros elemek a romantikus filmekben?
Íme, egy korántsem teljes lista, hogy mi az, ami az egészséges kapcsolatba már nem fér bele, de mégis rendszeresen láthatjuk romanticizálva. A szomorú az, hogy a legtöbb itt felsorolt filmes példát egyszerre több helyre is be lehetne írni:
Félreértett kitartás: a „nem” a filmekben gyakran „talánt” jelent, és azt, hogy a hősszerelmes kitartóan próbálkozhat tovább, amíg végül természetesen sikerrel jár. Pl.: Szerelmünk lapjai
Stalking, azaz követés, kutakodás: amikor követik a vágyott személyt az utcán, próbálnak minél többet kideríteni róla, úgy, hogy nem tud róla, és próbálják úgy intézni, hogy „spontán” összefussanak, vagy kis ajándékokat hagynak az ajtaja előtt. Pl.: Igazából szerelem, Alkonyat
Manipuláció, becsapás: amikor a szereplő (hosszasan) hazudozik magáról, a körülményeiről, hogy a szerelme közelébe kerülhessen. Pl.: A szerelem hálójában, A nagy Gatsby, Utazók
Korlátozás, hatalmi visszaélés, az egyensúly hiánya: amikor az egyik fél, jellemzően a nő, egyértelműen alacsonyabb rangú, kiszolgáltatott, korlátozott helyzetben van. Nem igazán választhat szabadon, és azt is a másik fél diktálja, hogy mi történik a kapcsolatban, mikor van gyengédség, szex vagy mondjuk beszélgetés a kettejük közti viszonyról. Pl.: A szépség és a szörnyeteg, Micsoda nő, A szürke ötven árnyalata, Casablanca
Micsoda nő (Forrás: IMDb)
Önfeladás: az egyik fél teljesen megváltozik, vagy feladja az életének egy fontos szeletét, családját a szerelem beteljesüléséért Pl.: A kis hableány, My Fair Lady, Grease
Csak a dráma: amikor semmi hétköznapi nem látható a párkapcsolatból, csak a drámázás, a viták, sértődések, ajtócsapkodás és kibékülések sorozata, mindez a szenvedélyes szerelem megtestesüléseként tálalva. Pl.: a legtöbb melodráma
Bántás, gúny, tettlegesség: a (kölcsönös) bántás nem egyenlő a szenvedéllyel és a szerelemmel
Pl. Jane Eyre, Bridget Jones naplója
Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!
(Kiemelt kép: A szürke ötven árnyalata Forrás: IMDb)
