Idén nyáron Zempléni nyaralásunk alkalmával válhattam a szúnyogkérdés avatatlan szakértőjévé, miután már a reggeli kávé elfogyasztása is – az idilli környezet csodálása helyett – a szúnyogfelhő miatti bosszankodással telt. Helyi szomszédaink is azt mondták: csodálják, hogy ennyit vagyunk a kertben, és hogy máskor ennyire nem szokott durva lenni a helyzet.
Úgy emlékszem, hogy már a gyerekkori Tisza-parti táborainkhoz is hozzátartozott az invázió, de csak alkonyatkor, illetve a folyóhoz menet az ártérben kellett tűréshatáron túli szúnyogfelhővel számolnunk. Az ebből adódó általános nyafogást a táborvezetők egyszer azzal oldották fel, hogy az egész hetet végigkísérő csoportverseny utolsó feladataként minden csapatnak delegálnia kellett a szerintük legtöbb szúnyogcsípéssel rendelkező tagot. Minden csípés egy pontot ért, és a versenyt természetesen az a csapat nyerte, amelyiknél a zsűri több mint száz csípést számolt össze a delegált versenyzőn. Nem tudom, az illetőnek fájdalomdíjként elég volt-e a siker, mindenesetre az egész tábor igazságosnak érezte így: vastapsot kapott.
Az ideális szúnyogpréda
Az, hogy mennyire szeretnek bennünket és mekkorára dagadnak rajtunk a csípéseik, attól is függ, mennyire vagyunk jó partik a szúnyogok szempontjából, hogy érzékenyek vagyunk-e a csípésükre, illetve hogy milyen alfaj okozza azt.
Mivel a nőstény szúnyogoknak a peterakáshoz van szüksége az emberi vérre – és nem is akármilyenre – tulajdonképp érthető, hogy adnak a minőségre.
Több kutatás is kimutatta, hogy legjobban a nullás vércsoport, az izzadás, a melegebb testhőmérséklet, valamint testünk szén-dioxid-kibocsátása vonzza őket, és azokat is jobban szeretik, akiknek magas a tesztoszteron-, illetve koleszterinszintje. Mások szerint jobban szeretik a sötét ruhában lévőket és a férfiak vérét. Legkevésbé az A-s vércsoportúakat bírják. Vércsoportunk mellett az sem mindegy, hogy hol tartózkodunk és hogy mennyit mozgunk: egy ártérben például a kevésbé jó partik is könnyen szúnyogáldozattá válhatnak. A mozgó célpontokat jobban kedvelik, tehát egy kártyapartin kevésbé vagyunk kitéve a támadásuknak (főleg, ha egy ventilátor mellett zajlik), mint például focizás közben. Nem minden szúnyogfajta fanyalodik az emberre: a dalos szúnyog például csak madarak vérét szívja, a Culicoides imicola nevű törpeszúnyog faj pedig a szarvasmarhákat érintő kéknyelv-betegség terjesztése okán vált ismertté néhány éve, ahogyan a lovak halálát okozó Nyugat-nílusi láz terjesztéséért is egyes szúnyogfajok a felelősek.
Mennyire veszélyes a tigrisszúnyog?
Az elmúlt évtizedben hazánkban is megjelent három új, invazív faj a mintegy ötven őshonos szúnyogfajta mellett: a tigrisszúnyog, az ázsiai bozótszúnyog és a koreai szúnyog. Az új betelepülők közül a legismertebb az ázsiai tigrisszúnyog – ezen állomány feltérképezéséhez a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontja a lakosság segítségét is kéri. A zebraszúnyognak is hívott ázsiai tigrisszúnyog egyelőre kizárólag a nyári időszakban található meg Magyarországon, a hideg teleket nem éli túl. Ebből arra lehet következtetni, hogy stabil populáció egyelőre nem alakult ki hazánkban, az állomány nyaranta települ be az országba, vélhetően Olaszországból és Horvátországból, ahol már stabil populációval rendelkeznek. Jó hír: ahhoz, hogy komolyabb kórokozókat is terjeszteni tudjon, stabil populációra lenne szüksége. Ugyanakkor a – akár a horvátországi nyaralásról a csomagtartónkban – behurcolt, invazív szúnyogfajok komolyabb fenyegetést is jelenthetnek, hiszen nincsenek meg a természetes ellenségeik, kórokozóik Magyarországon, agresszívan terjednek és maradnak fenn, miközben az éghajlatváltozással egyre kedvezőbbé válnak a feltételek ahhoz, hogy túléljenek és elszaporodjanak.
Ezek a körülbelül fél centiméter hosszúságú rovarok abban különböznek a hazai szúnyogoktól, hogy teljesen feketék, de a testüket különböző pontokon világos pikkelyek díszítik.
Ugyanakkor az őshonos fajok között is van csíkos, mint például a beszédes nevű gyötrő, vagy az elmúlt és az idei nyáron is inváziót okozó oldalfoltos szúnyog, amelyek a legnagyobb, legkellemetlenebb csípéseket okozzák, ám ezek csíkjai barna-feketék.
Irtó nagy probléma
Az irtással kapcsolatban a legtöbbeknek országszerte az az alapélményük, hogy néhány napra megoldja a problémát és a reggeli kávé így párszor nyugiban elfogyasztható, de aztán kezdődik elölről a hadakozás. Ennek oka, hogy az irtás során levegőbe permetezett méreg a kifejlett szúnyogokat elpusztítja, de a tojásokra, lárvákra hatástalan, így néhány nap múlva ugyanolyan tömegben jelennek meg.
A Qubit hazai szúnyogirtás problémáit körüljáró cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy a legnagyobb gondot a hazai szúnyoghelyzet kezelésében éppen ez a korszerűtlen és több szempontból káros, levegőbe permetezett irtás jelenti. Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetét (ÖK-ÖBI) igazgatója a hivatkozott cikkben elmondta, hogy a jelenleg használt, levegőbe permetezett módszer hatóanyagai idegmérgek, amelyek „a csípőszúnyogokon túl számos más hasznos (beporzást, lebontást, kártevők fogyasztását végző) rovarfajra is mérgezőek, de felhalmozódnak a vízi gerincesekben is, így tömeges halpusztulást is okozhatnak. A légi úton történő kijuttatás veszélye még az elsodródás, amely során akár természetvédelmi területek is károsodhatnak.”
Éppen ezért aggasztja a szakembereket, hogy bár a légi úton kijuttatható kémiai irtószerek engedélye toxikológiai okok miatt, az EU-s normatíváknak megfelelően 2019-ben megszűnt, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) július végétől trópusi betegségekre hivatkozva, járványügyi megfontolásokból 180 napra újra engedélyezte a légi permetezést a köztudottan környezetszennyező idegmérgekkel. Augusztus első hetében az országos tisztifőorvos egyedi engedélyével a jelentősebb szúnyogártalommal sújtott térségekben légi kezelésekkel egészítik ki a földi gyérítéseket. A hazai szúnyogkutatók szerint ugyanakkor egyáltalán nincs tudományosan megalapozott bizonyíték arra, hogy a honos, illetve inváziós fajok bármelyike miatt is járványügyi helyzetet kellene elrendelni – írja a Qubit.
A légi szúnyogirtás helyett néhány éve kizárólag a talaj menti, tartálykocsikból kibocsátott permetezés volt érvényben: ennek időpontjáról a helyi lakosság írásban felszólítást kap, amelyben azt is leírják, hogy az irtás időpontjában kerti játékok, élelmiszer ne maradjon az udvaron. Belátható, hogy nem kérnének ilyet, ha az irtásra használt szer nem lenne – legalább kismértékben – egészségkárosító hatású.
Ráadásul ez a módszer számos védett és a biodiverzitás szempontjából fontos fajra – például a vadméhekre – is káros.
A korszerű technológia a szakemberek szerint a levegőbe permetezett kémiai módszer helyett a lárvákat célzó biológiai módszer lenne.
Ennek alapja, hogy a még vízben lévő, ki nem kelt szúnyoglárvák közelébe olyan spórákat raknak, amelyek károsítják a lárvákat, és ettől elpusztulnak. Ez a módszer Garamvölgyi szerint az alkalmazási dózisok szigorú betartása mellet a legtöbb vízi élőlényre nem ártalmas, a szárazföldi rovarokra pedig értelemszerűen nincs hatással. Ehhez azonban szükség volna a hazai szúnyogpopuláció alapos feltérképezésére, mind élőhelyük, mind pedig fogyasztási szokásaik szempontjából.
Megelőzés és kezelés
Amíg a hazai szúnyoggyérítés nem működik kellő hatékonysággal, az egyéni megelőzés kulcsfontosságú: elsőként a ház körüli helyeket érdemes ellenőrizni, ahol megrekedhet a csapadék, mert abban a szúnyogok – már igen csekély mennyiségű víz esetén is – képesek szaporodni. Ilyenek az esővízgyűjtők, de bármilyen olyan terület, ahol kisebb mennyiségű csapadék felgyűlhet vagy megrekedhet. Egy eldugult eresz vagy akár a ponyva tetején összegyűlt víz, de a nedves pincék is kiváló terepet biztosítanak számukra. Nem kell felszámolni például a madáritatót, elég, ha gyakrabban cserélünk benne vizet. Az öntözéshez használt esővizet tároló hordókat pedig takarjuk le szúnyoghálóval. Dr. Kemenesi Gábor virológus szerint „ezekkel az egyszerű trükkökkel elképesztő mértékben csökkenthetjük az invazív fajok számát, ami társadalmi kötelességünk. Nem is gondolnánk, de egy kis vödörben akár több száz szúnyog is fejlődik és nem is fog túl messzire menni, hanem inkább minket bosszant a kertünkben, amikor kifejlődött.” Emellett a szúnyoghálók, szúnyogriasztó szerek és füstölők nyújthatnak védelmet, ám utóbbiakhoz a vérszívók is hamar hozzá tudnak szokni.
Ha mindent megtettünk, de a szúnyogcsípéseket alkatunk vagy az invázió miatt így sem tudjuk elkerülni, és nagyon szenvedünk tőlük, a leghatékonyabb módszer a jegelés. Konyharuhába csavart jéggel vagy csomagolt mirelit termékkel borogassuk a csípéseket.
Ha a szúnyogok áldozatai lettünk, a legtöbb, amit tehetünk, hogy megálljuk a csípés elvakarását, illetve megpróbáljuk megakadályozni gyermekeinket ebben.
Sokszor az elkaparás miatt kialakult seb okoz olyan gyulladást, amit antibiotikum-kúrával kell kezelni. A tüneteket egyébként – piros dudor és viszketés – nem maga a csípés okozza, hanem a szervezet immunreakciója a szúnyog nyálában található fehérjékre. Vannak, akiknek a szervezetéből ezek allergiás reakciót váltanak ki, ám ilyesmi csak akkor alakulhat ki, ha 6 másodpercnél több időre került bőrkontaktusba áldozatával a vérszívó. A súlyosabb allergiás reakció tünete a kiterjedt, viszkető terület, a nagy kiterjedésű csalánkiütés (a csípés helyén vagy akörül), illetve az anafilaxiás sokk, ami egy ritka, életveszélyes állapot, mely a torok bedagadásával, zihálással jár, és azonnali orvosi ellátást igényel. A tünetek a csípést követő 48 órában jelentkezhetnek és felnőtteknél általában kevésbé súlyosak, mint a gyerekeknél.
(Kiemelt kép: Getty Images)
Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!
