Emma Clit, a francia grafikusművész új műfajt teremtett, a feminista képregényt. Ezekben látványosan, viccesen, és főleg nagyon átélhetően magyarázza el, mit jelent például az, hogy a nőkre hárul az érzelmi házimunka. Az egyik jelenetben Emma, vagyis önmaga rajzolt változata a könyvvel, papírokkal, almahéjjal, koszos bögrével, miegyébbel teleszórt dohányzóasztal előtt áll, és elhatározza, hogy rendet rak. Fogja a könyvet, és elindul vele nyilvánvalóan a könyvespolc felé, útközben azonban belebotlik egy földre dobott piszkos törülközőbe, és a könyvet a hóna alácsapva felkapja, hogy elvigye a szennyestartóba. Odaérve azonban kiderül, hogy a szennyestartó megtelt, ezért kezében a könyvvel és a koszos ruhákkal a mosógép felé veszi az irányt, ám annak a tetején ott hever egy nagy papírzacskó, csurig megrakva zöldséggel. Emma leteszi a könyvet, begyömöszöli a gépbe a szennyest, fogja a zöldségeket és bepakolja őket a hűtőszekrénybe, miközben eszébe jut, hogy elfogyott a mustár, ezért gyorsan felírja a bevásárló listára. És így tovább, a lényeg, hogy két órájába telik, mire a homlokát törölgetve végre lerogyhat a tisztává varázsolt asztal mellé, amelyen estére újra ott hever a kisebb gyerek játékdínója, a nagyobbik fülhallgatója, némi koszos ruha és egy üres befőttesüveg.
„Engedd el, drágám, majd holnap megcsinálod…” Emma Clit karikatúrája
A nőkre marad az érzelmi házimunka
Na már most, teszi fel a költői kérdést Emma, mi történik, ha megkéri a párját, hogy rakjon rendet az asztalon? A férfi kizárólag az asztalon fog rendet rakni, a piszkos törülköző ott marad a padlón, a zöldségek szép csendesen megrohadnak a zacskójukban, és csak este, a vacsoránál derül ki, hogy nincs otthon mustár. A férfiak ugyanis, mint számtalan nő tapasztalatai igazolják, hajlamosak szó szerint venni a kéréseket, és ha a feleségük azt mondja nekik, vegyék ki a mosogatógépből a baba cumisüvegét, akkor kiveszik a mosogatógépből a baba cumisüvegét, ám az összes többi tiszta edényt otthagyják – elvégre azt senki nem mondta nekik, ők pedig elegánsan a nőkre hagyják azokat a menedzseri feladatokat, amelyeket Emma mentális tehernek, mások érzelmi házimunkának neveznek.
Ez a kifejezés azt jelenti, hogy a legtöbb családban létezik egy „háztartás-irányítási projektvezető”, többnyire a nő, aki nemcsak konkrét munkákat végez el, hanem fejben tartja és irányítja az egész háztartás valamennyi tagjának összes teendőjét.
Ő emlékszik rá, hogy vécépapírt kell venni, mert mindjárt elfogy, hogy a nagyobb gyereknek másnap be kell fizetnie az osztálypénzt, hogy a kicsiért kedden délután nem az óvodába kell menni, hanem az állatkerthez, és hogy időpontot kell kérni az állatorvosnál a kutya oltásához. Ő gondoskodik róla, hogy a számlák be legyenek fizetve, a nagymamához megérkezzen a rendelt ebéd, legyen valaki otthon, ha jön a gázszerelő, fél évvel korábban lefoglalják a családi nyaralást, és ne járjanak le a pontok a drogériai hűségkártyán. „A Francia Statisztikai Intézet szerint a nők még mindig huszonötször annyi időt töltenek házimunkával, mint a férfiak” – idézi Emma az ottani adatokat.
Hogy nemcsak Franciaországban, hanem nálunk is azt számtalan felmérés bizonyítja. Legutóbb Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdász-szociológusa, Geambașu Réka, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem szociológusa, Gergely Orsolya, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szociológusa és Somogyi Nikolett, az Antwerpeni Egyetem szociológusa interjúzott magyarországi és erdélyi családanyákkal május 13. és június 3. között, hogy felmérjék, mennyiben változott a családi munkamegosztás a koronavírus-járvány idején. „Miközben az anyák gyakran hajnalban vagy éjjel végezték keresőmunkájukat, addig az apák munkavégzése nem változott a családi feladatok miatt” – állapították meg a kutatók, hozzátéve, hogy a láthatatlan és fizetetlen háztartási munka terén a nemek közötti egyenlőtlenségeket nem a COVID-19 okozta ugyan, a járványidőszak azonban súlyosbította a helyzetet. (Ennek a kutatásnak az eredményeiről ebben a cikkben írtunk bővebben – a szerk.) Hasonló eredményre jutott az UNICEF Magyarország és az Indotek Group közös, a Publicus Intézet által készített, 1003 főt magába foglaló reprezentatív felmérése, amely szintén a járvány társadalmi hatásait vizsgálta. A megkérdezettek szerint a házimunka mennyiségének megnövekedése egyértelműen az anyákat érintette inkább, a gyermekes háztartások 20 százalékában az anyának, 6 százalékában az apának növekedtek a már korábban is meglévő terhei. Érdekes módon a férfiaknak mindössze 8, a nőknek viszont 34 százaléka látta úgy, hogy az anyákra nagyobb teher hárult.
A koszos farmer kísérlet
„De hát miért nem szóltál?” – idézi megint csak Emma a férfiak gyakorta hallható ellenvetését, ám a párkapcsolatban élő nőnek rendkívül asszertív, kitartó és konfliktusvállaló személyiségnek kell lennie ahhoz, hogy egy idő után ne úgy döntsön, elege van az állandó veszekedésből, gyorsabban és egyszerűbben szabadul, ha inkább maga végzi el a tennivalókat. Az egyik ismerősöm nemrégiben társadalmi kísérletbe kezdett, amelynek lépéseit meg is osztotta a Facebookon. A vizsgálat arra a kérdésre keresett választ, ha ő, a feleség nem pakolja el a férje által a nappaliban a kanapén hagyott koszos ruhakupacot, az vajon mikor fog onnan eltűnni. Mikor veszi észre a férje (aki amúgy értelmes, intelligens, jóindulatú ember), hogy a sáros farmernadrágnak, a levetett pólónak és a piszkos zokninak nem a nappaliban van a helye, hanem a szennyestartóban? Napokon át feszült figyelemmel kísértem a ruhakupac sorsát, noha sok változás nem történt, a férj ugyanis simán elmasírozott mellette, észre sem vette, hogy titokban kísérleti alannyá vált, elrakni meg végképp nem rakta el. Az asszony végül feladta, belökte a ruhákat a mosógépbe, és felvilágosította az akcióról a férjét, aki csak annyit kérdezett: de hát miért nem szóltál, hogy pakoljam el a cuccomat?
Egészen biztosan lehetséges eredményesen újratárgyalni a családi munkamegosztást, de a férfiak „átnevelését” sok nő mégis fárasztónak, kellemetlennek és kevés sikerrel biztatónak tartja. Ha a két nem háztartási szerepvállalása közötti rés mégis szűkül, „akkor az nem azért történik – fogalmaz A mentális teher című könyvében Emma –, mert a férfiak több otthoni feladatot vállalnak, hanem mert a gazdagabb háztartások kiszervezik ezeket a feladatokat, többnyire szegény bevándorló nőknek. Nem igazán állíthatjuk, hogy ez jó megoldás.” Hasonlóképpen számos amerikai oldalon is olvasni olyan véleményt, amely elítéli azt a főként az Egyesült Államokban előforduló gyakorlatot, hogy a háztartási és gyerekgondozási munkát feketén dolgozó latin-amerikai bevándorló nőkkel végeztetik el, hiszen az érintettek így alacsony bérért kénytelenek dolgozni, és nem védi őket szerződés.
Svédországban erre született meg az a megoldás, amelynek értelmében az állam fizeti ki minden háztartási számla felét, legyen szó takarításról, mosásról, vasalásról.
Az állampolgárok évi 50 ezer koronáig (ez, ha jól számolom, 1 750 000 forint) csökkenthetik ilyen módon az adójukat. „Ahelyett, hogy azon stresszelnék, este már megint porszívóznom kell, azt mondhatom, ó, hát holnapután jön a takarítónő” – számolt be a módszer előnyeiről a BBC-nek a 39 éves Glenda Fors, aki teljes munkaidőben informatikusként dolgozik. Takarítás helyett több időt tölthet a férjével és a gyerekeivel. A tanulmányok szerint ugyanis még a nemek közötti egyenlőség élharcosának számító Svédországban is, ahol a nők 80%-a dolgozik, a nők 74%-a tölt naponta legalább egy órát házimunkával vagy főzéssel, míg a férfiaknak 56%-a (az európai átlag 79% a nők, 34% a férfiak esetében). Az adatok szerint a döntés kifehérítette az iparágat, ugyanis korábban a svédek is hajlamosak voltak feketén takarítónőt alkalmazni, és ezzel több mint 13 ezer munkahelyet teremtett. Emellett évi 500 millió koronával megnövelte az adóbevételeket, mivel 2018-ban a tízmilliós ország 966 ezer lakója vásárolt legális úton háztartási szolgáltatást, kihasználva az adólevonást, míg 2009-ben mindössze 113 ezer.
Akkor az a baj
Azt hihetnénk, ha valami, ez aztán végképp sikersztori, de nem, a BBC talált olyanokat, akiknek a tetszését nem nyerte el az intézkedés. Szerintük az adócsökkentés lehetőségével főként a felső 10%-os jövedelmi kategóriába tartozók élnek, míg az alacsonyabb bevételű és az egyszülős családok kevéssé. Az egyik megszólaló azt nyilatkozta, hogy ha valakinek takarítóra van szüksége a háza tisztán tartásához, akkor az vagy túl sokat képzel magáról, vagy túl nagy házban lakik. Mások úgy vélik, a pénzt hasznosabb dolgokra is lehetne költeni, például a tartósan betegek vagy öregek ápolásának finanszírozására. Megint mások szerint ez a felállás bebetonozza az eltérő bőrszínű és társadalmi csoportba tartozó nők közötti egyenlőtlenséget, hiszen a takarítónők között nagyobb arányban lesznek a szegények és a színes bőrűek.
A történet itt emlékeztetni kezd arra a mesére, amelyben a molnár, a fia meg a szamár igyekeznek a vásárba, és üljön bár a szamáron az apa, a fia, mindkettő, vagy cipeljék ők az állatot, mindig akad valaki, akinek ez az elrendezés nem tetszik. Ugyanez a helyzet a házimunkával: ha mi csináljuk, az a baj, ha kiadjuk másnak, az a baj. Akinek van jobb ötlete, ne fojtsa magába!
(Kiemelt kép: Getty Images)
Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is, megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!
