Minden bizonnyal kevesen ismerik ezt az ország alsó csücskében található szabadstrandot, hiszen a Dél-Alföld, ahonnan én is származom, nem tartozik a legkedveltebb nyaralóhelyek közé. Nincsenek hegyeink, dombjaink, a térségnek viszont van egy megfoghatatlan melankolikus atmoszférája, és egy még ma is kicsit zárt világa, amely a kívülállók számára talán nehezen befogadható. Az író, Cserna-Szabó András – aki szintén földim – úgy fogalmazott az egyik interjújában a Mandinernek, hogy az Alföld (…) „már a rómaiaknak se kellett, Pannonia és Dacia közé ékelődve éltek ott a ››vadak‹‹. Teljesen más kultúra, teljesen más gasztronómia, teljesen más humor” Cserna a mai napig szorosan kötődik szülővárosához, Szenteshez, több könyvét is a környék és a hozzá kapcsolódó történetek, (mint Rózsa Sándoré) ihlették, írásaiban pedig rendre visszaköszön a vidékre jellemző fekete humor és a hangulat, amelyet csak a helyiek értenek.
Ha ott születtél, az út mentén elvonuló képek behúznak, akárhányszor hazatérsz: az elnyúló földek, az Alföld sajátos csendje, a nyári melegben remegő látkép, a zöld lucerna hullámzása, a padon ülő fejkendős parasztasszonyok követő tekintete. Mi, alföldi gyerekek, függetlenül attól, hogy városban, vagy esetleg egy távol eső tanyán nőttünk fel, általában szoros kapcsolatban álltunk a természettel.
Sokunk a Tisza sodrásában tanult meg úszni, hamarabb érintette talpunkat az iszapos homok, mint az uszodák steril csempéje.
A szüleink megtanítottak minket, hogyan viszonyuljunk a folyóhoz, kisiskolásként már úgy úsztam, hogy tudtam, mitévő legyek, ha örvénybe kerülök, vagy hogy kijövet mindig csak az egyik lábamat tegyem le, mert a víz sokszor mély gödröket mos ki, amibe ha az ember belelép, ijedtében meg is fulladhat.
A mindszenti strand világos homokján, amit maga a Tisza hordott oda, generációk játszottak, napoztak, a vízpart sok helyi, környékbeli család egyetlen nyári szórakozása volt, és így van ez ma is. Emlékszem, a szülők gyakran egymás gyerekeit vitték a strandra, mindig volt, aki figyelt a másikéra, és egyébként is mindig mindenki tudta, hogy ki kicsoda, és épp merre jár. Hétvégén, amikor várható volt a nagy tumultus, anyáink korán leterítették a strandplédeket, így foglalva a helyet. A hűtőtáskából aztán otthonról hozott palacsinta, édes dinnye, főtt kukorica került elő, és amíg a fiatal szüleink a platánfák árnyékában fröccsöztek, mi a kedvenc jégkémjeinket majszoltuk.
Sokszor olyan sokáig játszottunk a vízben, hogy a szánk is elkékült, de még így is nehezen lehetett kiparancsolni minket a partra, hogy aztán óriási frottír törölközőnkbe bugyolálva, egymáshoz bújva vacogjunk.
A strandnak voltak jobb és rosszabb idényei, előfordult, hogy a folyó agyaggal terítette be a partot, és olyan kemény lett tőle mint a beton, (ezen egyébként remekül lehetett csúszdázni, ha leöntöttük vízzel), és előfordult olyan is, hogy a szárazság miatt annyira összeszűkült a Tisza ezen szakasza, hogy az apáink játszva átúszták, és integetve kurjongattak nekünk a túlpartól.
Ma a strand kicsit máshogy néz ki mint gyerekkoromban, új arcokat látni a partján, ami teljesen megújult: az elmúlt években kiépítették: a területét, tavasszal majd négyszáz köbméter homokot hordtak el a partról, hogy a folyó tavaszi áradásakor felgyűlt részt lankásabbá tegyék. Szezonnyitás előtt rendezték a terepet, megnövelték például a tavalyi kutyás strandolóknak elkülönített részt, a parton pedig bérelhető napernyőket szúrtak le. Két dolog maradt állandó: a homok és a víz, ami hol elveszi, hol visszaadja a strandot.
A távolabbról érkezők meg tudnak szállni a szintén felújított helyi kempingben, vagy a kisvárosban található panziókban. A vízparton halászlé illatú étterem, büfék, sörözők sorakoznak egymás mellett, helyi és strandi ételekkel, de a gyerekeknek van játszótér, egy strandröplabdapálya felnőtteknek, és persze lehet bérelni kenut, kajakot is.
A kisváros, Mindszent, ahol a környék közkedvelt strandját találjuk, Szentes és Hódmezővásárhely között félúton fekszik, Szegedtől alig negyven kilométerre. Már az ókorban is lakott volt, a történelem folyamán aztán többször elpusztult, de a visszatelepülőkkel mindig tovább élt. Ahogy a közkedvelt vízpartja is.
(Kiemelt kép: a szerző fotója)
Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy előfizetői tartalmakhoz is hozzáférj!