A délvidéki magyar irodalom vezéralakja. A világháborúban született, végigélte a polgárháborút és Jugoszlávia felbomlását. Művei többször kerültek tiltólistára, kisebbségiként megélte, hogy kétszer annyit kell teljesítenie, mint többségi társainak, és bár tálcán kínálták fel neki, mégsem cserélte el az újvidéki irodalmi életet a budapestire.
– Mielőtt olvastam írásait, egy társaságban hallottam beszélni, és egészen elbűvölt mondatainak zamata, ízessége, drámaisága. Akkor gondolkodtam el, hogy aki ennyire érzékletesen beszél, annak nem sokkal nehezebb-e hasonló erővel, érzékletességgel, szívhez szólóan írnia.
– Jaj! Nagyon szépen köszönöm, jóleső érzéssel tölt el, amit mond, azonban tartok tőle, hogy ezek a jelzők baljóslatúak is lehetnek. Amennyiben egy csipetnyi igazság is van bennük, akkor csak gondot okoztak az életemben. Véleményem szerint ugyanis ma a yuppie életforma, életstílus, életeszmény és esztétika az uralkodó, ezért az ön által említett értékek káros fényűzésnek számítanak. Megpróbálok ugyanúgy írni, ahogy említette, noha érzékelem, hogy az éppen időszerű irodalmi elvárásokkal, vagyis az árral szemben úszom. Menekülök a kánonoktól, ami bizony nagyon-nagyon fárasztó.
– Művei sokrétűsége alapján vetődik fel újra és újra a kérdés: egy mű valójában erkölcsi sugallatot jelent-e, dokumentál-e egy világkorszakot, vagy csupán egy könyvről van szó, ami arra való, hogy elolvassák?
– Szüleim nagyratörő tervekről álmodoztak, Amerikába vagy Kanadába akartak kivándorolni. Persze ez az ötvenes években merő illúziónak bizonyult, ezért vigasztalásul beírattak az újvidéki gimnáziumba, amiért a környezet, az utcabeliek meg is szólták őket. Az ötvenes évek közepén gimnáziumba járni a messzi Újvidéken kivagyiságnak számított a szülővárosomban. Szüleim szerették volna, ha orvos vagy jogász leszek. Az irodalomra adtam a fejem, mert azt gondoltam, ezzel orvos is leszek, meg ügyvéd is. Orvosként lehetőségem lesz a világkorszakokat diagnosztizálni, ügyvédként pedig védelmezhetem az igazságot.
– Ez nem ellentmondás egy kicsit?