A máltaiak a megelőzésre törekednek
Van egy gyakran használt kifejezés a köznapi nyelvhasználatban: „egyszerű és nagyszerű”. Gyakran ugyanis a kevésbé komplikált, letisztult dolgok a legnagyszerűbbek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Játszva megelőzni!” elnevezésű programja épp ilyen. A kezdeményezést 1998-ban indították útjára a szeretetszolgálat önkéntesei és munkatársai azzal a céllal, hogy a panelrengetegben lakó családokat kimozdítsák a négy fal közül, s teret kínáljanak fel nekik a játszótereken és játszóházakban, lehetőséget teremtve a közös játékra, beszélgetésre. Ez maradéktalanul sikerült: az elmúlt húsz évben az egyre elmagányosodó társadalomban a Szeretetszolgálat 3. kerületi játszóterei kis oázisokat alkotnak, ahová szeretnek eljárni a szülők és a gyerekek. És ezeken a helyeken nem csak közösségre, barátokra lelnek a helyiek, hanem egyfajta hagyomány is teremtődött: az elmúlt húsz évben itt nőtt fel egy olyan generáció, amelynek tagjai néhány éve még kisgyerekként jártak a „máltaira” játszani, ma pedig, felnővén, már a saját gyerekeiket hozzák. Olyan is akad közöttük, aki szociális munkásként, közösségszervezőként tér vissza – immáron ők foglalkoznak az ide látogató családokkal. Gergő például, aki 13 éves volt, amikor e játszótér megnyitott, így került vissza.
– Klasszikus kulcsos gyerek voltam. Jártuk a lakótelepet, és azt csináltunk, amit akartunk, gyakran a határokat is feszegetve
– meséli. – Sokat jelentett az életünkben, amikor a játszótér megnyitott. Végre volt egy hely, ahol név szerint ismertek minket, ahol segítettek a házi feladatok elvégzésében. Lassan ideszoktam. Hasznosabbnak tűnt, mint kukákat borogatni. Aztán, ahogy telt-múlt az idő és egyre nagyobb lettem, már nem is játszani, hanem önkénteskedni jártam ide a térre.
Gergő 13 éves volt mikor a játszótér megnyitott. (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
Segítettem a játékokat megszervezni, foglalkozni a gyerekekkel. Hiába kezdődött el a középiskola, legalább heti három napot itt töltöttem. Szinte hazajártam – mondja Gergő, aki ma már a Zemplén Győző utcai játszótér egyik munkatársa. Közben elkezdte az egyetemet is, biológia-olasz tanári szakon. – Nem fejeztem még be, inkább játszóteres lettem – teszi hozzá, és látszik, hogy ezt valódi hivatásának érzi: korábban az egyik békásmegyeri játszótér volt a munkahelye, ma már a Szeretetszolgálat Mozgó Játszótér elnevezésű programjában dolgozik, amelynek keretében úgynevezett játszóbuszokkal járja az ország leghátrányosabb helyzetű településeit, szegregátumait. Eljut így a magyar vidék legmélyebb bugyraiba. Oda, ahol nincs iskola, nincs játszótér, nincs semmi, csak a felfoghatatlan szegénység. Amikor pedig éppen nem a szegregátumokat járja, Békásmegyeren próbálja megszólítani az „alfa” generációt.
Mert ma már másképp tengenek-lengenek a gyerekek: nem a lakótelepek utcáin bandáznak és ott „feszegetik a határokat”, hanem otthon, a négy fal között ülnek a számítógép előtt.
Gergőnek ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást: hiszen míg korábban a csellengő gyerekek fizikailag jelen voltak a játszóterek környékén, oda lehetett menni hozzájuk, be lehetett őket hívni, a most kallódó, elhanyagolt gyerekek nincsenek jelen az utcákon. Mintha láthatatlanok lennének: magányosan kucorognak az apró lakásokban a monitor előtt. Így kell őket mégis megszólítani, olyan programokat kínálva, amelyek vonzóvá tehetők legalább annyira, hogy kimozduljanak a gép mellől, és lejöjjenek a játszótérre.
Gépezés helyett társas
Program van bőven kicsiknek és nagyoknak is egyaránt. Talán nem is helyes a játszótér kifejezés, inkább nevezzük játszóparknak ezt a helyet, ahol ügyességi játékoktól kezdve, a drótkötélpályán át a sporteszközökig lényegében minden megtalálható. Ha pedig épp esik az eső, a játszóparkban van egy kis faház is, amelynek egyik termében egy szekrény polcai roskadoznak a társasjátékoktól. De nem ám a „Ki nevet a végén?” a divat errefelé; a komoly, elgondolkodtató, stratégiai játékoktól kezdve a kreativitást, szókincset vagy éppen idegen nyelvi tudást fejlesztő játékokig bezárólag, minden megtalálható itt.
Persze, gyakran még ennyi játék sem elég ahhoz, hogy a kamaszok ne a telefonjukat nyomkodják.
– Hiába nincs wifi itt a játszótéren, a mobilnetezés egyre szélesebb körben elterjedt már – mondja Gergő, hozzátéve: épp ezért az ovis és kisiskolás korúakat könnyebb megszólítaniuk. Ugyanakkor van egy szabály a munkatársak között: amíg játszótereznek, ők sem mobiloznak, ezzel is példát mutatva a nagyobb gyerekeknek. – Álszentek lennénk, ha tiltanánk. Addig, amíg egy gyerek életére nincs rossz hatással, nem gond, ha gépezik. Akkor kell odafigyelni és segíteni, ha azt látjuk, hogy már hanyagolja a barátait, a családi kapcsolatait, romlanak a tanulmányi eredményei – magyarázza.
A programban már évek óta van kamaszcsoport is, 14-15 éves gyerekeknek. A négy fal és a gép helyett itt valódi közösségre lelnek. – A néhány éve még a kamaszcsoportomba járók most fiatal felnőttként hozzák ide a saját gyerekeiket. Az is feltűnt, hogy köztük egyre több a Gergő nevű, és ha még nincs is közvetlen kapcsolat a munkám és e között, számomra mégis nagyon jó érzés – meséli.
Ahhoz persze, hogy Gergő közel kerüljön a mostani kamaszokhoz, képben kell lennie arról, hogy kik is az influenszerek, youtuberek, hiszen a fiatalok ma már nem tévét néznek, hanem ezeket a csatornákat követik. – Néha rajtakapunk egy-egy lányt, hogy a telefonja előtt táncol. Olyankor tudjuk, hogy tiktokoznak (a TikTok egy néhány másodperces videó feltöltésére alkalmas applikáció, rendkívül népszerű a kamaszok körében – a szerk.) Szeretnek megviccelni minket – fűzi hozzá.
Megtanulni játszani
Viki akkor született, amikor megnyitották a játszóteret. Totyogó kisgyerekként ismerte meg, most pedig fiatal felnőttként dolgozik itt a Szeretetszolgálat munkatársaként. A rendészeti szakgimnázium elvégzését követően ugyanis nem rendőrnek, hanem „játszóteresnek” állt.
Viki a rendészeti szakgimnázium elvégzését követően „játszóteresnek” állt. (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
– Minden egyes napban megvannak azok a pillanatok, amelyekért érdemes ezt csinálnom. Sok kisgyerek már akkor rohan felém, hogy a karjaimba ugorhasson, amikor a sarkon meglát. Hiszen majdnem minden nap közösen játszunk a játszótéren, vagy telente, a kis házban működtetett zenebölcsiben – meséli. Azt is megosztja, hogy ha sokan vannak a téren, időnként fegyelmezni is kell a gyerekeket, mert „szeretnek felmászni helyekre”, és hát megesik, hogy olykor csúnyán beszélnek. – Leginkább a kisgyerekes szülők és a kamaszok között szokott előfordulni konfliktus, éppen ezért a kisebb és a nagyobb gyerekeket fizikailag is elválasztjuk egymástól a játszóparkban – mondta.
Most épp egy kiadós nyár végi zápor után álldogálunk a téren, ezért még nincsenek sokan, de naponta úgy 150-200-an fordulnak meg errefelé. A játszótérprogramban – amely Budapesten hét játszóteret jelent, és valamennyi a 3. kerületben található – húszan dolgoznak főállásban. Emellett alkalmaznak hét közfoglalkoztatottat is. Ők zömmel a Szeretetszolgálat hajléktalanokat segítő programjából érkeznek. Rendben tartják a játékokat, a parkot, kisebb karbantartó munkákat végeznek, kertészkednek, kaput festenek.
Folmeg Balázs szakmai vezető – ő a játszóterekért, az ott folyó munkáért felel – is a hajléktalanellátásból jön: 8 évig utcai szociális munkásként dolgozott az ellátásból kiszorultakkal. 2017-ben tért vissza a gyerekekhez a játszótérprogram vezetőjeként – a hajléktalan ellátást megelőzően ugyanis szociálpedagógusként dolgozott.
Folmeg Balázs a játszóterekért, az ott folyó munkáért felel. (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
A játszók a hét minden napján nyitva vannak, 10-től 18 óráig, de van két olyan hónap, ez a június és a szeptember, amikor 19 óráig. A hét játszótér leginkább az óbudai és békásmegyeri lakótelepen élőket éri el. – A két lakótelep nagyon különbözik egymástól.
Az óbudai részen jobb módú családok élnek, ahogy közeledünk Békás felé, a szociális problémák úgy sűrűsödnek. Így a gyerekek problémái is mások. Az óbudai területeken a gyereket nem a szegénység, hanem inkább az elhanyagolás sújtja. A szülők rengeteget dolgoznak.
Ebből a szempontból a Pók utcai lakótelep a legrosszabb. A játszótérre a gyerekek többször bébiszitterrel jönnek. Egy másik játszótéren pedig arra kellett tanítgattuk az apát, hogyan kell játszania a gyerekével. Eleinte ugyanis látszott, hogy nem megy neki. Csak leült a padra, és elengedte a gyereket, „futkossál lányom!”. Odamentünk hozzájuk, megmutattunk nekik, majd egy adott pillanatban kettesben hagytuk őket. És azt láttuk: elindult valami kettejük között – villant fel Folmeg Balázs egy hétköznapinak tűnő történetet – csakhogy egyebek mellett éppen az ilyen pillanatok azok, amelyektől ez a program különleges. A játszótéren dolgozó szociális munkások, szociálpedagógusok azonnal kiszúrják, ha valami „kis elakadás” van szülő és gyerek között. És a nagyobb problémákat is észlelik. Az első gyerekes szülők gyakran itt ébrednek arra rá, hogy nincsenek egyedül a gondjaikkal, kérdéseikkel.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Zemplén utcai játszótér. (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
Élő közösség
– Szervezünk tematikus programokat is. Van közös szalonnasütés, ami egy panelrengetegben nem mindennapos, népszerű is nagyon. De mindenféle mást is főzünk, sütünk szabad tűzön. Sokféle fejlesztő foglalkozást is kínálunk. A maszatolástól a bonyolult képzőművészeti eszközhasználatig mindenféle szinten be lehet kapcsolódni. Vannak olyan óvópedagógus, pedagógus kollégáink is, akik nem csak a háziban segítenek, hanem szükség esetén korrepetálnak is, játékos formában segítenek megelőzni az iskolai lemaradást. Az idegen nyelvű társasjátékok segítségével még a nyelvi kompetenciák is fejleszthetők. A játszótérre látogató szülők, gyerekek az iskolában kialakult konfliktusok megoldásában, feloldásában is számíthatnak a szakembereinkre. Persze csak a kompetenciáink határain belül – sorolja Balázs, mennyire komplex szolgáltatást nyújtanak azon kívül, hogy egy körbekerített, biztonságos, jól felszerelt, modern játszótérre betérni amúgy is öröm. Ha úgy ítélik meg, hogy egy-egy család anyagi nehézségekkel küszködik, a játszóteres munkatársak a Szeretetszolgálaton keresztül élelmiszercsomagokat, játékokat is tudnak adni. – Hozzánk ráadásul úgy lehet bejönni, hogy tényleg semmit nem kell otthonról hozni, mert itt minden van – teszi hozzá.
Az élet a COVID-19 betörésével sem állt le, hiába kellett a közparkokat lezárni a tavaszi kijárási korlátozások alatt. A játszótér ugyanis olyan élő közösséget teremt, amelyet nem lehet karanténba zárni: a játszótér munkatársai és a gyerekek, szülők a Facebookon is tartották a kapcsolatot.
– Egyik kolléganőm eltökélte, hogy a karantén alatt elkezd angolul tanulni. Ebbe a tanulási folyamatba hívta magával a gyerekeket, akik örömmel tartottak vele, és a csoporton belül megosztották, ki hol tart, mit olvasott, látott. Próbáltunk egyébként mindenféle olyan játékot kitalálni, amibe sok gyereket tudunk bevonni. Az egyik legnépszerűbb az „ország, város, híres ember” volt – meséli Balázs, hozzátéve, hogy olyannyira sikeres volt online üzemmódban ez a játék, hogy amióta újra kinyithattak a játszóterek, offline is folytatódik a verseny itt, az árkádok alatt.
A szervezett programok, klubok ingyenesen látogathatók a nyitvatartási időben. Mindegyik „máltai játszótéren” van egy körülbelül száz négyzetméteres, téliesített faház, ami rossz idő esetén is lehetővé teszi, hogy a gyerekek, családok részt vehessenek programokon. Az talán szóra sem lenne érdemes, hogy mosdó- és pelenkázóhelyiségek is rendelkezésre állnak, ha nem ismernénk, milyen is egy átlagos magyar játszótér.
Sokan éltük már át, mennyire gyakran voltunk egyedül a gyerekeinkkel különböző játszótereken. Időnként jól esett volna akár segítségért fordulni valakihez, akár csak beszélgetni. Ha egy játszótér csak annyit nyújt, hogy van ott egy szakember, akivel megoszthatjuk az aggodalmainkat, már azzal is rengeteget ad. De így, a komplex szolgáltatásokkal, megannyi játékkal, foglalkozással, sportolási lehetőséggel együtt olyan kincs, ami kevés van manapság a fővárosban.
(Kiemelt Kép: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Zemplén utcai játszótere. Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!
