Azt mondani egy nőre, hogy rossz anya, a legnagyobb sértés a világon. Mégis, manapság mintha egyre több olyan nő lenne, aki kifejezetten büszkén vallja be a világ előtt a tökéletlenségét, és nyíltan vállalja: esze ágában sincs beállni a szupermamiságért vívott harcba.
Első lányom születésekor, 2002-ben, került a kezembe Libby Purves: Így (ne) legyél tökéletes anya című könyve. Persze valójában nem arra bátorított, hogy ne legyek jó anya, csak arra, hogy ne foglalkozzak a társadalmi elvárásokkal, mert azok úgyis megugorhatatlanok. Tizennyolc évvel később én se tudok jobb tanácsot mondani anyatársaimnak, mint hogy fogadják el tökéletlenségüket. De úgy tűnik, ez manapság, a Facebook-Instagram- Pinterest háromszögében őrlődve egyre nagyobb kihívás. Nem meglepő hát, hogy az ellentéte, a #szaranya mozgalom is egyre erősebbé vált.
Nem vagyunk tökéletesek
„Munkám során gyakran találkozom olyan anyukákkal, akik szorongást élnek meg anyaságukkal kapcsolatban – magyarázza Feketéné Zsigó Marietta pszichológus. – Amikor közösen megpróbáljuk feltárni, hogy számukra mit is jelent jó anyának lenni, mik is azok az elvek, elképzelések, amelyek alapján szeretnék gyerekeiket nevelni, gyakran kiderül, hogy a bizonytalanság az egymásnak gyökeresen ellentmondó információk hadából származik. Nem mernek az ösztöneikre és a megérzéseikre hagyatkozni, próbálnak tudatosak lenni és minden információt, tanácsot észben tartani. Ami nyilván lehetetlen.”
Ha egy angol könyvesboltban sétálunk, egyértelműen észrevesszük: dr. Spock és a Suttogó ideje leáldozott. Bár Magyarországon még az anyaság csodája és a szeretettel nevelés címmel is jelennek meg könyvek, de elindult egy új vonal nálunk is: az igazi bestsellerek olyan címekkel hódítanak, mint Linda Martin-Evans könyve, az Okok, amikért anya iszik – amiben több koktél-, mint bébiételrecept van, vagy Bunmi Laditan Totyogó seggfejek című könyve és Karen Moline nemesen egyszerű című Szar anya – avagy útmutató a magunkfajta szülők számára című műve. Az elmúlt évtizedek mindent jobban tudó, tökéletes Insta-anyukájának ideje ugyanis leáldozott. Egyre több anya érzi azt, hogy nem tud és valójában nem is akar megfelelni a lehetetlen elvárásoknak, és nem veszi fel a törölközőt, inkább látványosan bedobja, és büszkén viseli a „Szar anya vagyok” feliratú pólót, amiből Amerikában óriási mennyiséget adnak el a webáruházak. Egyre többen vannak ugyanis, akik nem félnek kimondani: az anyaság fárasztó, maszatos és rendetlen munka. Ahogy a 2012-es Rossz anyák című filmben Mila Kunis bátran ki is mondja: „Az anyaság nem minden nap varázslatos és különleges.” A társadalom pedig hiába próbálja lenyomni a nők torkán a szent anyaság cukros ideálmázát. Aki benne van, jól tudja: kamu az egész. Bevallani és felvállalni azt, hogy nem vagyunk tökéletesek pedig igazán felszabadító érzés!
