Két emberrel beszélgetek. Egyikük Kelemen András, aki a fegyveres konfliktusokra való felkészítés elméletében és gyakorlatában nagy hazai és nemzetközi tapasztalattal bíró szakember, a másikuk pedig Rakos András szociális munkás, az Oltalom Karitatív Egyesület dolgozója. Két olyan elhivatott ember, akik más szempont, más közelítés, más értékrend alapján szemlélik létünk talán legfontosabb alapkérdését. Tehát háború és béke? Netán háború vagy béke?

Tolsztojt egyszer megkérdezte egy muzsikja, mennyi ideig írta nagy művét, a Háború és békét. Volt az bizony tíz esztendő is! – felelte az idős gróf. A derék szolgáló eltöprengett egy kicsit, és azt mondta: hja, ha az embernek van ideje! Hát igen, neki volt, és megalkotta az irodalom gyöngyszemét. Engem viszont folytonosan sürget a szerkesztőm az írásért, hivatkozik lapzártára, nyomdába küldésre, megjelenésre meg ilyesmikre, miközben – tény, hogy többhetes késéssel – próbálnám papírra vetni a háború és béke kérdését egy más szemszögből.

– Kelemen úr, akkor ne is kérdezzem arról, mit csinál, hol, hogyan, mikor?
Kelemen András: Jól látja, ezek valóban szolgálati és államtitkok. Némi akasztófahumorral szoktam mondani, hogy amíg nem kaptok értesítést, addig biztosan nincs velem semmibaj.Ahazaésajog védelmét, illetve a szövetségi rendszert (NATO, ENSZ stb.) szolgáló személyek, fegyveres egységek bárminemű mozgása, tevékenysége nem tartozik a nyilvánosságra. Természetesen esetenként nyújtunk általános alaptájékoztatást.

– Nem is szeretné ezeket az élményeket kibeszélni, valakinek elmondani?
K. A.: Az előbb erre már választ adtam… Bárkinek, aki konfliktusos, háborús vagy belviszály sújtotta területen fordul meg – de elég a katasztrófa, éhínség, járvány –, az ott átéltek átszabhatják az értékrendjét. Vélhetően még jobban megkeményedik, másrészt felértékelődhet benne a biztonság, a jobb megteremtésének szándéka, az erre irányuló tettrekészség.

– Nehéz ezekkel a történésekkel együtt létezni? Tud még mosolyogni?
K. A.: Jó helyre kell eltenni ezeket. A pokol átélése arra is vezet, hogy fokozottabban tudjam tisztelni az életet, élvezni a jót, a szépet, fontosnak tartani az erkölcsöt, a becsületet, a tisztességet, hogy lássam, milyen illékony jelenség a lét, milyen értelmetlen elfecsérelni, mennyire fontos egymást segíteni. Hogy fontos mindenkinek tennie a saját testi és lelki egészségéért, harmóniájáért. Hogy bármikor aktívak lehessünk, hogy tudjunk tenni akár önmagunkért, akár egymásért, másokért, ne csupán sopánkodjunk, tutyi-mutyi módon szemlélődjünk.