„Lapozzatok bele” a magazinba a képre kattintva!
Ünnepeljünk!
Nem vagyunk erősek hősünneplésben. Akik nem kampányszerűen tesznek jót, akik nem posztolnak róla, azoknak a nevét sem tudja senki, csak a közvetlen környezetük. Mert ki ismeri azt, aki a legtöbb éjszakai műszakot ellátja a mentősöknél? Vagy azt, aki látogatja a tanyavilágban egyedül maradt időseket? Tudjuk, ki kilincsel, hogy azoknak az alsósoknak is legyen tízóraija, akiknek nem tudja fizetni a családja?
Nem ismerjük őket, amíg nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy a segítségükre szorulunk. A nyilvános, online életet élő emberekre özönlik a like, ha befotózzák, hogy a szomszéd néninek bevásároltak, de a mi hőseink nem posztolnak. Kamera elé is csak akkor állnak, ha kell a segítség, hogy tovább segíthessenek. Nem könnyű őket bemutatni, mert nem akarják, hogy ők legyenek reflektorfényben, csak azt szeretnék, hogy a problémás jelenségről írjunk: az otthonba visszaadott gyerekekről, a kórházban sosem látogatott öregekről, a kitett kutyákról vagy a molesztált kislányokról. Hisz ők csak a munkájukat végzik, róluk ne írjunk, ne fotózzuk őket. Láthatatlan hőseink sokszor úgy érzik, még hátrányuk is származik abból, ha bemutatjuk őket.
Ám ebben a számunkban sokukkal foglalkozunk.
Különlegek rovatunkban eddigi szokásunktól eltérően nem híres arcokat mutatunk, hanem aktivistákat, akik bátran, sosem hátrálva, megalkuvást nem ismerve, akár életüket kockáztatva állnak ki egy ügyért. Gyerekekért, szegényekért, egy élhető földért.
Zseniális nők, ellopott mesterművek című írásunk orvosokról, fizikusokról, művészekről szól, akik évtizedes munkával létrehoztak, feltaláltak valamit, amiért aztán valaki más kapta meg az elismerést, esetleg a Nobel-díjat. Hogy nem ők vitték el a pálmát, annak egyetlen oka volt: nem voltak férfiak.
Botrányosan bátornak nevezik azokat, akik a havivérzésről mernek beszélni, akik vállalják, hogy emiatt bizony hátrány éri a nőket, még a 21. században is. A Női test rovatban mutatjuk be többek között azt az úszónőt is, aki először mert interjúban arról nyilatkozni, hogy azért nem kapott aranyérmet az olimpián, mert aznap jött meg a menzesze, és nem tudott jobban teljesíteni.
Irodalom rovatunkban szerepel egyik kedvenc hősünk, a költőnő, aki költeményeivel tömegeket képes kivinni az utcára, aki megírta a zseniális Ezt is elviszem magammal verset, és aki, bár József Attila-díjas, mégis biciklis futárként dolgozott az elmúlt hónapokban.
Nem vagyunk jók ünneplésben, mondom. A taps csak rövid ideig szólt nálunk. Pedig vannak, akik minden nap megérdemelnék, hogy kiálljunk miattuk az erkélyre.
Akovács Éva, főszerkesztő
