Ismerkedés, randizgatás, szerelem, elköteleződés, párkapcsolat. Nagyjából tiszta sor, hogy egy egészséges kapcsolat így jön létre. Most viszont egy olyan furcsa világot élünk, amelyben ez a folyamat személyes találkozás nélkül is végbemehet. Hogyan lehetséges, hogy sokan megelégednek egy olyan párkapcsolattal, amely kizárólag az online térben zajlik? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Egy személyes történettel kell kezdenem. Magam is eltöltöttem némi időt különböző társkereső applikációkon, és szembesültem néhány gyakran ismétlődő jelenséggel, amelyek nagy része igencsak idegesítő volt. Ezek közé tartozott az, amikor a potenciális társjelölt, mielőtt bármi érdemi kérdést tett volna fel velem kapcsolatban, azt kérdezte, milyen volt a napom. Aztán megkérdezte másnap is. Én pedig azon törtem a fejem, vajon hogyan foglaljam össze a napomat valakinek, aki semmit nem tud rólam. És vajon van-e értelme egyáltalán, hogy összefoglaljam. Kíváncsiságból néha visszakérdeztem, nekik milyen napjuk volt. Elmesélték, hogy aznap kicsit húzósabb volt az irodában, de munka után beültek pár baráttal sörözni, valamint remélik, kész lesznek határidőre a feladataikkal. Túl azon, hogy elolvasni is dög unalmas volt ezeket a semmitmondó beszámolókat, az is nyilvánvaló lett számomra, hogy vannak olyanok, akik belemennek ezekbe a „milyen volt a napod?” típusú diskurzusokba, és az életük részévé válik az állandó, de érdemi információátadás nélkül zajló kapcsolattartás egy vadidegennel.
Bizonyára nem lőjük le a poént, ha eláruljuk, hogy a jelenség mögött komoly elköteleződési probléma áll, amelyről részletesen Páli Patrícia pszichológust kérdeztük.
„Van egy generációs folyamat, amelyet érdemes megvizsgálni, ha arra a kérdésre keressük a választ, miért tartunk most ott, ahol – mondja a szakértő. – Amikor elindult a Szex és New York, hirtelen a szingli nőket kezdte hájpolni a világ: a nő egyedül is megállja a helyét, nincs szüksége férfira, jó munkája van, szép ruhái, azt csinál, amit akar. De mire a sorozatból mozifilmet csináltak, a szereplők közül kettőnek családja lett, és végül a főszereplő is férjhez ment. Ez már az úgynevezett mingliség korszaka, amikor nők és férfiak már együtt vannak ugyan, de külön élnek, nem függnek egymástól. Az evolúció mindig újraírja magát, és a párkapcsolat egy alap-, ősi mintázat. Két évtizede elindultunk egy szélsőség felé, hogy a nő erős, nem kell neki párkapcsolat. De kiderült, hogy ez a felvetés több sebből vérzik, és szeretve lenni még mindig a legfontosabb dolog a világon.”
Megspórolni az összecsiszolódást
De hogyan kapcsolódik ez ide, az online térben folytatott párkapcsolatok témájához? Nagyon is szorosan. Szakértőnk szerint a „szeress engem, törődj velem” érzés hihetetlen virágkorát éli. Az egész közösségi média arra épül: figyelj rám, és adj nekem pozitív visszajelzést. Ennek a vágynak a csúcskategóriás formája a párkapcsolat, amelyben a felek olyan kiemelt figyelmet kapnak, amelynél egyedül a szülő-gyerek kötelék lehet erősebb.
„Az emberek nagyon vágynak arra, hogy szeretve legyenek, de a már említett generációs folyamatok következményeként azt a kompromisszumot nagyon nehezen hozzák meg, ami egy egészséges párkapcsolathoz kell. Ezért van manapság annyi párkapcsolati nehézség. A legtöbben vágynak rá, de a munkát nem akarják beletenni” – mondja Páli Patrícia.
És itt jönnek képbe a szürreális, a cybertérben folytatott szerelmi viszonyok, amelyek szintén virágkorukat élik, ugyanis tökéletesen kiszolgálják ezt a szeretni vágyás, de elköteleződni nem akarás igényét. Az online társkeresés természetesen az online térben, cseteléssel kezdődik. Arról már hosszú évek óta szól a fáma, hogy mennyi tévút lehetséges abban, ha a felek csak írásban érintkeznek, és mennyire távol állhat a valóságtól az a kép, amelyet magukról és a másikról építenek fel úgy, hogy csak csetben tartják a kapcsolatot.
„Egyre több társkereső applikáció van, és van ezeknek egy olyan vonzó tulajdonságuk, hogy elhitetik az emberrel, hogy keresett. Ha valaki korábban úgy érezte, ő már nem érdekes mások számára, itt megtapasztalhatja azt a régen vágyott érzést, hogy többen is kíváncsiak rá. Ez adhat egy olyan pozitív löketet, amiben az ember elkezd lubickolni. Beszélget ezzel is, azzal is, és ha az illetőnek az a motivációja, hogy ezt a keresettségérzést minél tovább fenntartsa, akkor nem akar találkozni igazából senkivel, nem ez hajtja – mondja szakértőnk. – A jelenség mögött mégis sokkal inkább a már említett elköteleződési probléma áll. Ma ott tartunk megint, hogy már nagyon szeretnénk párt találni, de azt a fajta elköteleződést, ami a párkapcsolat nem wellness része, nem akarjuk felvállalni. Alkalmazkodni, összecsiszolódni, együtt csinálni a mindennapokat már nem olyan vonzó, hogy nagyon küzdjünk érte. Az online térben elhúzott, személyes találkozás nélküli kapcsolatok viszont lehetővé teszik, hogy érezzük, hogy van valakink, aki figyel ránk, akihez tartozunk, akivel megoszthatunk bármit. Akitől folyamatosan pozitív impulzust kapunk, lényegesebb erőfeszítés nélkül.”
Látni látunk, de képben is vagyunk?
Az online kapcsolatok evolúciója hihetetlenül gyorsan zajlik, hiszen mindig van valami újítás. Többek között a karanténnak is köszönhető, hogy a videócsetelés fénykorát éli, sőt, a pandémia alatt számos társkereső alkalmazás vezette be ezt a funkciót az appon belül.
„A videótelefonálásnak köszönhetően a nap 24 órájában bármit meg tudunk osztani egymással, olyan, mintha tényleg jelen lennénk, mintha tényleg részei lennénk egymás életének. Megteremti azt az illúziót, hogy folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Egy olyan platform lett, amely akár ki is válthatja a valós kapcsolatot – folytatja a pszichológus. – Úgy vagyunk jelen egymás életében, hogy ott is vagyunk, meg nem is. Az is érdekes kérdés, hogy amikor valakivel csetelünk, milyen hamar merül fel a videócsetelés lehetősége, és mindketten rögtön belemennek-e. Sokszor már ez is elhúzódik, azonban az ma már mindenki számára evidens, hogy ha a másik sokáig húzza ezt a lépést, akkor valami nem stimmel. Az online világban rettentő gyorsan változnak a szabályok, és a rendszer kezdi kivetni magából azokat, akik már a videócsetelésbe sem mennek bele.”
Manipuláció tisztes távolból
Bizonyára sokan ismerik Gypsy Rose Blanchard történetét, amelyből az HBO A tett címmel nagy sikerű minisorozatot is készített.
Gypsy Rose egy súlyosan Münchausen-szindrómás anya elnyomása alatt élt. Az anyja rettenetes dolgokat művelt vele, de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a lány megismerkedett az interneten egy fiúval, akivel hosszú hónapokon át online szerelemben élt, kiépítettek egy elképesztő virtuális világot, amelyben folyamatosan szerepjátékokat játszottak, majd végül úgy esett, hogy kitervelték: a fi ú megöli Gypsy Rose anyját. Ez meg is történt, néhány nappal később el is kapták mindkettőjüket. Gypsy és a mentálisan nyilvánvalóan sérült fiú a gyilkosság előtt mind össze két-három alkalommal találkoztak, de a lány utólag azt nyilatkozta, „szerelme” tulajdonképpen ugyanazt akarta vele csinálni, mint az anyja, kontrollálni a végsőkig. Ugyancsak elképesztő Michelle Carter és Conrad Roy esete, ami egyébként annyira egyedülálló, hogy az amerikai jog sem nagyon tudott vele mit kezdeni. A két kamasz szintén az online térben folytatott párkapcsolatot. Mindössze negyven percre laktak egymástól, két év alatt mégis kevesebb mint ötször találkoztak. „Szerelmükből” azért lett világszenzáció, mert a fi ú öngyilkosságot követett el, és mint kiderült, erre a lány buzdította hónapokon keresztül. Michelle Carter egyébként 15 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott egy olyan emberölésért, amelynél fizikailag nem volt ott. Az esetről készült egy kétrészes dokumentumfilm, amelyből persze kiderült, hogy a történet sokkal árnyaltabb, mint hogy azt néhány mondatban össze lehetne foglalni, és mindkét kamasz súlyos mentális panaszokkal küzdött. „Tökéletes” együttállás volt az övék ahhoz, hogy történetük valódi tragédiába torkolljon, és hogy senki ne tudja őket megmenteni egymástól.
Ezek az esetek nyilván nagyon szélsőségesek, de szakértőnk szerint minden szélsőséghez tartoznak hétköznapibb változatok is.
„Egy online térben megélt kapcsolat nagyon el tud menni – folytatja Páli Patrícia. – Mindig nagyon érdekes, milyen személyiségdinamikák találkoznak, amikor mindkét fél belemegy egy ilyen kapcsolatba. Általában vagy két nagyon szorongó, dependens (másoktól való túlzott függőségű) személy találkozik, aki valamiért nem meri megmutatni magát vagy beengedni a másikat az életébe, vagy van egy olyan domináns fél, aki mellett a másik nem meri érvényesíteni az akaratát, hogy személyes kapcsolatot is szeretne. Az online megélt párkapcsolatokban nagyon jól lehet manipulálni a másikat. A szeretve legyek érzés egy olyan hihetetlen igénye az embereknek, hogy azért elképesztő dolgokat képesek megtenni.”
A valóság előnyei
Szakértőnk szerint egy egészséges lelkületű ember, aki valóban társat keres, mielőbb szeretne személyesen találkozni a másikkal. Az emberi kapcsolatoknak nagyon jó eszköze az online kapcsolattartás, ez most, a karantén ideje alatt is bebizonyosodott.
„De az ember alapvetően társas lény, és egy párkapcsolatot a valóságban szeretne megélni. A virtuálisan megélt kapcsolatból hiányoznak azok az emberi tényezők, amelyeket csak személyesen, a mindennapokban ismerhetünk meg. Az online térben töltött idővel kapcsolatban nagyon fontos, hogy az mennyire minőségi és tartalmas. Nagyon sokáig el lehet húzni online kapcsolatokat úgy, hogy érdemi ismerkedés nem történik. Hogy folyamatosan a már említett »milyen volt a napod?« kérdések kerülnek elő. Ezt a végtelenségig fenn lehet tartani, de ez egy illúzió. A személyes találkozás időszerűségét a hasznos megszerzett információhoz kellene kötni, és az online térben valódi emberi tartalmakat és részleteket megismerni rövid idő alatt. A csetelés mint műfaj nagyon trükkös, mert nem kell azonnal reagálni, nem kíséri testbeszéd. Egymás igazi megismerésének abszolút gátja. Egy párkapcsolat kialakulását a repülőgép felszállásához szoktam hasonlítani. Van egy viszonylag rövid felszállópálya, egy gyors és intenzív bevezető szakasz, ahol kialakul a szimpátia. Ha ennek vége, el kell kezdeni felemelkedni, el kell mélyülnie a beszélgetéseknek, hogy tényleg meg tudjuk ismerni a másikat. Ha ez megvan, akkor végre elérjük a repülési magasságot, azaz a párkapcsolatot. Ha azonban már a kifutópályán elakadunk, mert nem szakadunk ki az online térből, és a beszélgetéseink nem mélyülnek el, akkor a kifutópálya végtelen síksággá válik. És ha én ezt elfogadom, akkor magamnak is fel kell tennem a kérdést, hogy mit gondolok a párkapcsolatról, és mennyire tartom magam, ha ebbe belemegyek” – összegzi szakértőnk.
(Kiemelt kép: Getty Images)
A cikk eredetileg a Nők Lapja Psziché 2020/3. lapszámában jelent meg.
A magazint augusztus 27-től keressétek az újságosoknál, vagy vásároljátok meg digitális formában a Digitalstand oldalán!
Aktuális előfizetői ajánlatunkat a Magazin Centrum oldalán találjátok meg.
