Az ország egyik legismertebb színészdinasztájába született. Édesanyja Szirtes Ági, nagyapja Szirtes Ádám, Kossuth-díjas színművészek, édesapja, Pálmai Zoltán pedig az ország egyik legismertebb rockdobosa. Ilyen örökséggel sokan nehezen birkóznak meg, de ő szülei nyomdokait követve a lehető legtöbbet hozta ki magából. Számtalan nagy, hálás szerepben láthattuk már a Katona József Színházban, ahogy a televízióban vagy a filmvásznon is. Legújabb filmje, a Dobó Kata rendezésében készülő El a kezekkel a Papámtól! kapcsán beszélgettünk vele családról, anyaságról, munkáról, szerelemről.
PRITZ PÉTER: Tudod, hogy egyidős vagy az első Apple Macintosh számítógéppel: 1984. január 24-én, egy nappal a születésnapod után dobták piacra az első Macet. Generációdról, az Y-ról azt mondják, hogy ti vagytok az első digitális bennszülöttek. Neked mennyire határozza meg az életedet a digitális világ?
PÁLMAI ANNA: Sajnos a karantén alatt sokat nyomkodtam a telefonomat, és amikor megnéztem, hogy mennyi időt töltöttem a Facebookon meg az Instán egy nap alatt, nagyon megijedtem. Úgyhogy inkább elkezdtem többet olvasni. Edith Eva Eger A döntés című regénye volt az első karanténolvasmányom, lebilincselő, csodálatos történet egy magyar nőről, akinek a második világháború borzalmai után mégis volt ereje újra megszeretni a világot és önmagát. Letehetetlen könyv. Visszatérve a számítógépekre, nem nagyon tudom őket használni, és nem vagyok egy „kütyüs” ember.
P. P.: És sorozatokat, filmeket hol nézel?
P. A.: Nemrég vettünk egy hatalmas tévét, és azon nézzük a Netflixet. A karantén alatt a The Crownt (A Koronát) és a La Casa del Papelt (A nagy pénzrablást) faltuk. Mindkettőben lenyűgöző színészek játszanak, simán meg lehet nézni 5-6 részt egyben, mert abbahagyhatatlanul izgalmasak.
P. P.: Az interjúdra készülve végignéztem az Alvilág című sorozatot, amiben az édesanyád, Szirtes Ági alakítja az anyukádat, és abban például a főszereplő, Balsai Móni simán hozza a nemzetközi szintet.
P. A.: Parádés színészek vannak ebben az országban is, naná! Ez nem is kérdés! Az Alvilág pedig különösen közel áll a szívemhez, mert Ujj Mészáros Károly rám osztotta Móni ártatlan, szelíd húgának szerepét. Jóllehet első ránézésre nem ez következik belőlem, ő mégis mellettem döntött. Hálás vagyok érte, sokat jelentett a bizalma, fontos munka volt!
P. P.: Térjünk vissza még egy kicsit az első napjaidhoz: azon a héten, amikor megszülettél, Amerikában az Owner of a Lonely Heart című YES-szám állt a slágerlisták élén, Angliában pedig a Frankie Goes to Hollywood Relax című szerzeménye. Előbbi egy kedves popdal, ami arról szól, hogy az ember a szívfájdalmai után is élje tovább az életét, a másik pedig egy vicces, polgárpukkasztó, provokatív dal, ami – mint később kiderült – a szexről szól. A videóklipjét, amiben az énekes nyíltan vállalja homoszexualitását, be is tiltotta a BBC meg az MTV. Melyik dal jellemezné inkább az életedet? A kedves, romantikus, vagy a vicces, provokatív?
P. A.: Remélem, mindez egyszerre. Ha már a zenéknél tartunk, nálam teljesen hangulatfüggő az, hogy mit hallgatok. Van, hogy reggel, amikor elindulok, a kocsiban Bartók Rádió szól, és Mozart. Később, ha futni megyek, Foo Fightersre pörgök fel, aztán jön egy kis Jennifer Lopez, meg Madonna vagy valami R’n’B – ami éppen jólesik. A rám erőszakolt zenét viszont gyűlölöm. Nem is ülök be olyan helyekre, ahol ordít a zene, és boltokból is hamar kijövök, ha ezzel találkozom, mert se gondolkodni, se beszélgetni nem lehet úgy, hogy üvölt valami monoton zaj. Ideges leszek tőle. Akárcsak a horrorfilmek zenéitől… Amiket különben szívesen nézek olykor-olykor.
P. P.: Abban például mi a jó?
P. A.: Imádom a jó pszichothrillereket, mint például a Bron (A híd) című sorozatot. Szeretek borzongani. Oldja a szorongásomat.
P. P.: Mik az első emlékeid?
