Elkezdődött az óvoda, iskola, de nem éppen úgy, ahogyan az érintettek vagy a szüleik tervezték. A legtöbb iskolában még az elsősöket sem lehetett bekísérni, az pedig – tisztelet a kivételes intézményeknek – vírustól függetlenül is hiú szülői ábránd marad, hogy délután részletes (vagy bármilyen) tájékoztatást kapjunk gyermekeink napjáról, hogylétéről, kudarcairól, örömeiről, boldogságukról és boldogulásukról. Kíváncsi kérdéseinkre a gyerekek is nagyon ritkán adnak kifejtős választ otthon, elégedjünk meg a „Jó napod volt? Igen.” „Mi történt? Semmi.” „Mit ebédeltél? Nem emlékszem.” típusú párbeszédekkel.
Fél év szimbiózis után tehát most úgy telnek a napjaink, hogy jóformán semmit nem tudunk arról, mi történt reggeltől délutánig a csemetéinkkel. Ezek a tanácsok abban segíthetnek, hogy valódi beszélgetés alakuljon ki köztetek suli után és közben azt is kideríthesd, valójában hogyan boldogul a csemete a magyar oktatási rendszer koronavírus (2. szint) által nehezített pályáján. Grátisz, hogy napi 15-30 perc gyerekre szánt figyelemmel nagyban segítheted az érzelmi kötődés fenntartását, ami „jellemzően átalakul, miután a gyerek elkezdi az iskolát. Máshogy és máskor lesz fontos. Az biztos, hogy ha képben vagyunk, ha tudunk kérdezni és a válasz is érdekel, akkor az segíti az érzelmi kapcsolat fennmaradását” – erősíti meg a felvetésemet Szél Dávid pszichológus.
Ezt sok szülő olyan szakadékként élheti meg, amit időnként – főleg a már említett nehezített pályán – lehetetlennek tűnik áthidalni. Valójában azonban nagyon sok múlik azon, hogyan kommunikálunk velük ilyenkor. Az itt összegyűjtött beszélgetésindító kérdések nem oldanak meg minden problémát, de abban segíthetnek, hogy újra közel kerülhessetek egymáshoz – hiszen még ha nem is olyan intenzitással, mint korábban, de most van csak szüksége igazán a közelségedre, a mindig elérhető érzelmi bázisra. Lehet, hogy nem éppen akkor, amikor te beszélgetni szeretnél, de neki bármikor hozzáféréssel kell rendelkeznie ehhez az aranytartalékhoz, mert ez a legtöbb, amit tehetsz azért, hogy könnyebben elfogadja saját magát, meg tudjon birkózni a negatív érzéseivel, és megküzdjön a hétköznapi nehézségekkel.
„A gyerekek magányosak, nem tudják, kihez forduljanak, a szüleik nagyon elfoglaltak, a kortárs kapcsolatokban ki tudja, lehet-e bízni, a tanároknak a rengeteg adminisztrálás mellett semmi idejük sem marad, és a fókuszt a kognitív fejlődésre és az alaptantervre helyezik az iskolák.
Az, hogy a gyerek, mint ember hogy van közben, az senkit sem érdekel különösebben, amiből az következik, hogy a gyerekből is kikopik a maga iránti érdeklődés, az önreflexió, és így nem tanulja meg a saját érzéseit felismerni. És másokéit sem” – mondja Szél Dávid.
Társadalmi és anyagi háttértől függetlenül jellemző, hogy az értelmi terhelés és az iskolai teljesítmény áll a család erőfeszítéseinek fókuszában – hiszen az oktatási rendszer is efelé tereli őket –, miközben a gyerekek érzelmeire kevesebb figyelem jut. Jól időzített és jól feltett, egyszerű kérdésekkel vagy a gyerek kérdéseire, nehézségeire, örömeire adott jó válasszal, de leginkább a figyelmünkkel sokat segíthetünk a gyerek érzelmi fejlődésében. Talán még többet is, mint gondolnánk.
1. Hogy érezted ma magad?
Ez meglehetősen alapvető kérdésnek tűnik, de az az előnye a „milyen napod volt?”-tal szemben, hogy itt a gyerek érzései kerülnek előtérbe, tehát ezzel a kérdéssel más kapukon kopogtathatunk a gyerek sokszor megközelíthetetlennek tűnő lelki világába vezető úton, mint egy egyszerű „hogy vagy?”-gyal. Azzal, hogy kifejezetten az érzelmeiket célozzuk meg, segít nekik is tudatosítani, hogy vannak érzelmeik és, hogy ezeket nyugodtan kimondhatják. Ez nem utolsó sorban az empátia képességének elsajátításában is segít.
2. Mit szeretnél ma csinálni velem?
A családként együtt töltött idő a legértékesebb egy gyerek számára. Persze, nem lehet minden nap (főleg több gyerek mellett) minden kívánságot egyfolytában teljesíteni. Nem lehet mindig fagyizóba, cukrászdába, játszóházba, játszótérre menni, nyalókát venni és unikornisok hátán lovagolni, de a csak ráirányuló napi 15 perc figyelemből is azt tanulja meg a gyerek, hogy ő értékes, hogy a vele töltött idő értékes, figyelemreméltó, elfogadják őt. Társasozás vagy süti sütés, közös kertészkedés, de akár még egy nagy családi bevásárlás (persze, járványidőkben nem éppen ez a leginkább ajánlott közös program) vagy autókázás is mind segíthetik a kötődést.
Ráadásul ez egy olyan kérdés, amivel megfordítod a helyzetet, hiszen legtöbbször a gyerek szeretne valamit tőlünk, amire általában nincs idő vagy figyelem. Hogyha mi tesszük fel neki ezt a kérdést, valószínűleg örülni fog, hogy ő kerül döntési helyzetbe és az ő kívánsága teljesülhet.
15 perc felszabadult, koncentrált (vagyis csak rá fordított) idő, ami azzal telik, amivel a legjobban szeret foglalkozni azzal, akit a legjobban szeret, a legtöbbet jelenti egy gyerek számára, amit szülő adhat.
3. Mi az, ami ma megnevettetett, amin mosolyogtál vagy, ami elszomorított?
Ebben a kérdésben pusztán annyi a trükk, hogy nem lehet rá szimpla igennel vagy nemmel felelni. El kell gondolkozni rajta és nagyobb valószínűséggel fog egy történet – még ha nagyon rövid is – kiderülni a válaszból, mintha eldöntendő kérdéseket teszel fel, amikre csak igennel vagy nemmel lehet felelni. Nem minden nap lesz erre válaszuk. Lehet, hogy tényleg nem történt semmi említésre méltó. Ezeknek a kérdéseknek az a lényegük, hogy ők tudják: érdekled őket, foglalkozol velük, ott vagy mellettük és bármikor megoszthatják veled a nehézségeiket. Ezekből azt fogják érezni, hogy odafordulhatnak hozzád furcsa kis életük legkülönösebb vagy leghétköznapibb momentumaival is.
4. Történt veled valami, ami miatt hálás vagy?
A rájuk fordított figyelem és a jó beszélgetésindító kérdések mellett az is fontos erőforrás a gyerekek számára, ha megtanítjuk nekik, hogy észrevegyék és megnevezzék a jó dolgokat is, amik történtek velük. A gyerekeink inkább arra figyelnek, hogy mijük nincs, ahelyett, hogy arra figyelnének, mijük van. De ez a minta nem a semmiből jön. Hálát érezni azért, amink van és ezt „leltárazni” minden nap nagyon jó elalvás előtti, feszültségoldó rutin is lehet. Persze, felnőttként nagyon sokszor nehéz akár két dolgot is felsorolni, de egy közös lista biztosan hosszabb lesz.
5. Van valami, amit el szeretnél nekünk mondani… de nehéz kimondani?
Ezt a kérdést remélhetőleg nem kell minden nap feltenni, csak amikor a gyerek gondterheltnek tűnik. Ha a gyerekek tudják, hogy nem ítéljük el őket, hogy mindig a legjobbat akarjuk nekik és mindig mellettük állunk, előbb-utóbb megnyílnak majd.
Ha nem is akkor, amikor kérdezzük őket, a kérdés dolgozni fog bennük és lehet, hogy a legváratlanabb pillanatban kezdeményezik a beszélgetést a nehézségeikről. Ilyenkor érdemes mindent félretenni és rögtön odafordulni hozzájuk, leülni melléjük.
Persze, mindezek nem fogják megkímélni a gyerekeket attól, hogy rossz dolgok történjenek velük. De már az egy óriási siker, ha olyan teret tudunk teremteni otthon, amiben bármit elmondhatnak. És nem megnyugtatóbb a tudat, hogy el fogja tudni mondani, mert van hozzá eszköze, minthogy azt tanítjuk meg neki akarva-akaratlanul, hogyan rejtse el a nehézségeit és a hibáit?
Amit inkább kerülj el…
Vannak, beszélgetésindító kérdések, amiket jobb elkerülni. Ha például azt kérdezed tőlük: mi a baj? Eleve olyan keretet teremtesz, amiben az számít alapnak, hogy valami nem oké.
Hagyd, hogy ők nevezzék meg az érzéseiket és biztosítsd róla őket, hogy veled bármit megoszthatnak. Érezzék, hogy ez egy olyan tér és idő közöttetek, ahol nem ítélkeztek, és bármit elmondhatnak anélkül, hogy büntetést kapnának érte.
Teljesen természetes szülői reakció, hogy megpróbáljuk „megjavítani” az elmesélt szituációt, hiszen – gondolhatjuk – mi másért osztotta volna meg velünk, ha nem azért, hogy a tanácsunkat kérje. Mielőtt megoldanánk helyettük – utólag – gondolatban egy problémát vagy lenyomnánk a torkukon a megoldást, kérdezzük meg inkább, hogy szükségük van-e a tanácsunkra, valahogy így: „Sajnálom, hogy ez történt veled. Itt vagyok, nincs semmi baj. Szeretnéd, hogy elmondjam, mit tettem volna ebben a szituációban?” Fontos, hogy ha nemmel válaszol, azt is tiszteletben tudjuk tartani.
Az sem mindegy, hogy hogyan tesszük fel a kérdéseket és, hogy mennyire vagyunk jelen az adott szituációban. Ha a gyerek közös időtöltésnek a társasozást jelölte meg, de közben stopperrel mérjük azt a 15 percet, és igyekszünk minél gyorsabban lezavarni a játékot, miközben fél kézzel az e-mailjeinket válaszoljuk meg a telefonunkon, tekintetünk a konyhai mosatlan halmokat fürkészi kétségbeesetten, gondolatban pedig már a vacsorát főzzük, akkor némileg célt téveszt a művelet, és az eredeti szándékunkkal ellentétes eredménye is lehet.
Szintén segíthet, ha nem csak délutáni kérdéseink vannak, hanem valamilyen módon összekötjük az egyik napot a másikkal, a reggelt a délutánnal, az iskolait az otthoni élettel – mert így érezheti a gyerek, hogy ez nem két külön világ, hanem egy. Mindkettő az ő világának a szerves része és, ha az egyikben nem is megy mindig minden úgy, ahogy szeretnénk, mert érik kihívások, sérelmek és kudarcok, a másikban segítenek neki megbirkózni ezekkel, elsősorban azzal, hogy figyelnek rá, szeretik és elfogadják olyannak, amilyen.
A cikk ötletét ez az összeállítás adta.
(Fotók: Getty Images)
