Ha valakinek a teste fáj, orvoshoz fordul. Ha a lelke szenved, akkor pszichológushoz. De mit tegyen az, aki a pszichés problémái megoldásához nem kaphat szakszerű támogatást, mert az ilyen szakember ritkaságszámba megy, netán teljesen ismeretlen arrafelé, ahol ő lakik? Zimbabwéban erre találták ki azt a megoldást, amely „a barátság padja” nevet kapta, és valóban azon a felismerésen alapul, hogy néha egy mellettünk ülő, barátságos idegennel elbeszélgetni is segítséget jelenthet.
A hetvenkét éves Rudo Chinhoyi első látásra semmiben nem különbözik a többi idős zimbabwei asszonytól. Chinhoyi mama, ahogy a környéken élők ismerik, azonban mégis más. Egyike ő annak a négyszáz-valahány nagymamának, akiket a több mint tizenhat millió főt számláló országban arra képeztek ki, hogy laikusként segítsenek a lelki támaszra szorulóknak. Nem orvosok ők, nem is pszichiáterek vagy pszichológusok, hanem speciális képzésben részesült civilek, akik együttérzően meghallgatják mások gondját-baját, és igyekeznek rávezetni őket arra, hogy maguk találják meg a megoldást. Ahogyan tenné egy jószívű idegen, aki mellé leülünk a parkban a padon, és elpanaszoljuk neki a nehézségeinket. Ezért kapta a program a Friendship Bench, azaz a barátság padja elnevezést.