Nehéz lenne olyan embert találni a nyolcmilliós Onitshában, aki ne hallott volna még „doktor Rékáról”. Így emlegetik a nigériai városban dr. Fodor Rékát, akire Isten küldötteként tekintenek az afrikaiak. A fóti missziós orvosban, aki nemcsak meggyógyítja az éhezőket, hanem enni is ad nekik, a koronavírus-járvány idején még jobban megerősödött az onitshaiak hite. Amit Réka sem veszített el, annak ellenére, hogy lányainak, akikkel már négy hónapja nem találkozott, tavasszal azt ígérte, csak két hétre utazik el.

– Nem kell engem szenté avatni – jelenti ki határozottan dr. Fodor Réka, aki bevallása szerint igen hosszú utat járt be önmagában és a világban, mire öt évvel ezelőtt elszánta magát egy afrikai misszióra. A kalandvágy mindig is ott lobogott a lelkében, ami először Párizsba vitte utcazenésznek. A rendszerváltás idején, amikor a fél ország stoppolt, a másik fele pedig felvette őket, Réka gondolt egyet, és egy évre elutazott, hogy a franciáknak zongorázzon. Élvezte a szabadságot, azt, hogy viszonylag sok pénzt keresett, és esze ágában sem volt hazajönni. Ott akart maradni, mert akkor, abban a pillanat úgy érezte, nincs kedve még évekig az orvosi egyetemen tanulni. Ám azt mondja, a jóisten egyszer csak fejbe kólintotta, és ahogy vége lett az általa kijelölt egy évnek, amit a francia kalandra szánt, ugyanolyan elemi erővel tért vissza, mint ami útnak indította.
– Mindig is tudtam, hogy orvos leszek. A mentőknél kezdtem, de kevés volt a fizetésem, ezért otthagytam, és lett egy saját háziorvosi praxisom Budapesten. Nem voltam mindig olyan önfeláldozó, mint most, főleg azután, hogy férjhez mentem, és megszülettek a lányaim. Habár kerek volt az életem, mégis azt éreztem, valami hiányzik. Eszembe jutott egy gyerekkori álmom, amit még tizenkét évesen, Albert Schweitzerről olvasva szövögettem arról, hogy missziós orvos leszek. Ám azt gondoltam, kétgyermekes anyaként már nincs esélyem elérni, sőt talán túl veszélyes, szinte már vakmerőség lenne megvalósítani azt a schweitzeri ideát, ami gyermekként égett a lelkembe.