„Zenében nyugodtan lehet tökéletességre törekedni, nem kell attól félni, hogy bárki eléri!” – mondja Balázs János Szegő Andrásnak az interjú közepe táján. Sokszor halljuk, hogy nem kell tökéletesnek lenni, bőven megfelel, ha elég jók vagyunk. A zongoraművész szerint a klasszikus zenében ez másképpen működik. Talán ezért tudnak egy egyszerű zenehallgatót is elvarázsolni játékukkal.
– Pár órája vagy túl életed nagy eseményén, amikor – talán elsőként a világon – két este eljátszottad Rahmanyinov legendásan nehéz összes zongoraversenyét. Tudom, egy éve csak erre készültél. Most mit érzel? Örömöt, fáradtságot, kimerültséget, beteljesülést, megkönnyebbülést?
– Ezt mind együtt, emellett hálás vagyok a zenekarnak és a csodálatos közönségnek, akik mindenben segítettek és inspiráltak, ezenkívül felszabadultságot érzek, és némi bosszúságot szokás szerint néhány apróság miatt, amit lehetett volna jobban is csinálni, de ezek mindig erőt adnak, hogy legközelebb még jobb legyek. Most, utólag döbbenek csak rá igazán, hogy milyen hatalmas feladatra vállalkoztam. Hogy is mertem belevágni? Rahmanyinov saját felvételei és Kocsis Zoltán lemezei is etalonok mindenki számára, hiszen minden tökéletesen úgy van rajtuk, ahogyan kell, ahogyan meg van írva a kottában.
– Valóban, Rahmanyinov is lemezre játszotta őket…
– Sokak szerint ő volt a legnagyobb zongorista, és magára formálta ezeket a romantikus műveket. Pokolian nehezek a darabok, ráadásul egyedülálló adottságai is voltak a szerzőnek. Különlegesen hosszú ujjai kétszer akkorák voltak, mint az enyémek, nekem tehát törnöm kell az akkordokat, amiket ő egy ütésre lejátszott. Ugyanakkor életműve gerincét képezik ezek a monumentális remekművek, az első zongoraversenye volt az első, és a Paganini-variációkkal záródott a versenyművek tekintetében. Előadásuk érzelmileg, technikailag és mentalitásban is maximumot követel. Hihetetlen boldogság és iszonyatos teher is volt egyben. Szóval keményen megdolgoztam érte.
– Nem is tudom, előfordult-e már, hogy két nap alatt eljátssza valaki mind az öt zongoraversenyt…
– Én nem tudok róla…
