Hetek óta hatalmas vihar van a Cukorfalatok (angolul Cuties, franciául Mignonnes) című film körül, olyannyira, hogy az Egyesült Államokban jobboldali politikusok politikai tőkét próbálnak kovácsolni az ellene való fellépéssel – Ted Cruz, Texas állam republikánus szenátora például egyenesen azzal fordult az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumához, hogy vizsgálják ki a filmet, mert gyermekpornográfia gyanúja merült fel. Tényleg pedofil tartalom lenne? Miért borultak ki annyian, miért kap a rendező, a 35 éves szenegáli-francia Maïmouna Doucouré halálos fenyegetéseket, és miért indult több petíció is azért, hogy a Netflix eltávolítsa a kérdéses tartalmat? Sőt – a change.org nevű oldalon már az ellen petíciót indítottak, hogy a streaming szolgáltató egyáltalán műsorra tűzze a filmet: ennek számlálója, noha már több mint egy hete elérhető a Netflixen a film, még mindig pörög, most 388 000 aláírásnál jár (amíg ezt a cikket megírtam, 3000-el nőtt a szám). Egy másik petíció 55 000 fölött, egy harmadik átlépte a 44 000-et, a Twitteren egyre több a #cancelNetflix hashtag, hogy az Egyesült Államokban mostanában szárnyra kapott, nagyon káros összeesküvés-elméletekről (amelyek összekötik a filmet az állítólagos hollywoodi és baloldali pedofil hálózatokkal) már ne is beszéljünk.
Pedig ha megnézzük a Cukorfalatokat, kiderül, hogy szó sincs ilyesmiről. Több tényező, elsősorban egy elhibázott marketingfogás vezetett oda, hogy egy érzékenyítő filmet, amely azért született, hogy párbeszédet indítson a filmben bemutatott problémákról és azok megoldását szorgalmazza (ezek egyébként a rendező szavai), most a gyermekpornográfia vádjával szembesült. Indulatoknak most nincs helye, próbáljuk meg hidegvérrel, objektíven (már ha lehet filmekről objektíven beszélni, ez esetben azt jelenti, maradunk a tények boncolgatásánál), felnőttként végigvenni, mi történt, mi ez a hisztéria.
Egy kis előtörténet
Kezdjük azzal – elkerülve az elfogultság vádját –, hogy nekem egyébként nem tetszett ez a film. Nem mondom, hogy nem gondolkodtatott el, de messze volt a zsigerig hatoló filmélménytől, nem, hogy túl elvont, de számomra inkább már-már didaktikus volt. Olyan egyértelmű szimbólumokkal és képekkel dolgozik a rendező, olyan tiszták a motivációk, olyan egyértelműen rávilágít modern kultúránk veszélyeire, hogy annak direktsége szinte egy tömegfilmével vetekszik. A Cukorfalatok című alkotásért a rendezőnő idén megkapta a Sundance független filmfesztivál legjobb drámai alkotásáért járó rendezői díjat. Mivel a Sundance egy független fesztivál (nemcsak az USA-ban a legnagyobb, nemzetközi szinten is az egyik legjelentősebb), már megszokhattuk, hogy nem a mindenki tetszését elnyerő műveket mutatják be ezen, különösen nem a dráma kategóriában – sokkal inkább olyan alkotások kerülnek ide, amelyek szokatlan formanyelvi eszközökkel operálnak, témáikban tabukat döntögetnek, szóval szinte biztosra vehetjük, hogy komfortzónánkból ki leszünk mozdítva, ha ezeket a filmeket nézzük. A Cukorfalatokat ünnepelte is a szakma és a közönség, nemcsak a merészségért, de az őszinteségért is, amellyel azt tárgyalja, hogyan lesz gyerekeink ártatlansága az általunk működtetett társadalom áldozata. Totálisan rétegfilm, értékeléséhez kell, hogy az ember nagy képben gondolkodjon, és meg is maradt volna rétegfilmnek, de aztán történt valami.
Fathia Youssuf, Medina El Aidi, Maimouna Doucoure, Myriam Hamma, Ilanah és Esther Gohourou az Angouleme-ben megrendezett frankofón filmfesztiválon. 2020. augusztus 28. (Fotó: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images)
És akkor jöttek a tömegek
Fontos filmfesztivál ugyan, de a Sundance nem azokat szolgálja ki, akik a multiplexek viszonylag egyszerű, néha nevettető, néha akciódús világának értelmezési keretein belül működnek. De a Cukorfalatok felkerült a Netflixre, ami maga a nagybetűs nagyközönség: a streaming szolgáltatásnak csak az Egyesült Államokban 72,9 millió előfizetője volt 2020 második negyedévére, világszinten pedig 192,95 millió előfizetővel rendelkezik.
És mi történik, ha egy kényes kérdéseket boncolgató művészfilmet odadobsz majdnem 193 millió ember elé?
Az, ami most történik: hisztérikus reakciókat és felháborodást vált ki sokakból. Ez a film jó esetben néhány millió embert ért volna el még a Netflixen is, ha az eredeti plakáttal fut, de a csatorna egy olyan jelenetet választott „plakátjául”, nyilvánvalóan provokáló célzattal, amelyben a kislányok félreérthetetlenül szexin pózolnak tánc közben. Az eredeti plakáton az látható, hogy a csapat ruhákat dobál szét, egy shopping túra után. De ezzel az új plakáttal, a kiragadott jelenettel megtörtént a baj, és már azelőtt hatalmas felháborodáscunami indult, hogy egyáltalán megtekinthető lett volna a film, és az emberek valóban véleményt formálhattak volna róla. (Könyvet a borítójáról, ugyebár.)
Az eredeti filmplakát és a Netlix által készített. (Forrás: Wikipédia, IMDb)
Egy ilyen környezetben jött el a premier napja, a Cukorfalatok pedig már szeptember 15-én a 4. legnézettebb film lett a szolgáltatón (az USA-ban) a Pets United című animációs film, a The Social Dilemma (A társadalmi dilemma) című, a közösségi média hatásairól szó dokumentumfilm és A bébiszitter – A kárhozottak királynője című horror-vígjáték után. Legalábbis a Netflix szerint, ami azt jelenti, hogy a nézők legalább két(!) percet végignéztek említett alkotásokból. A patália pedig napokkal később sem csillapodik, sokan gyermekpornográfiát kiáltanak, egyesek úgy vélik, ez a film egy felhívás pedofiloknak keringőre, mások a kislányok tárgyiasítása miatt emelnek hangot, de sokan amiatt akadtak ki, hogy a szenegáli és muszlim tradíciókat mutatja be rossz színben.
Amiről nem szól a film
Mindenkinek van róla véleménye, annak is, aki nem látta. Én láttam, és bevallom, nem értem a felháborodást. Miért nem értem a botrányt? Nem azért, mert szerintem rendben van, ha gyerekeket (vagy egyébként bárkit) szexuálisan tárgyiasítunk – de még mennyire, hogy nincsen rendben! Ez a film, noha kétségtelenül ilyesmit csinál, direkt csinálja, hogy ezzel görbe tükröt mutasson a nézőnek. A kislányok (11 éves gyerekek a főszereplők, akiket egyébként egytől egyig idősebb lányok alakítanak, az Amyt megformáló Fathia Youssouf például 14 éves volt a forgatás során) tárgyiasítása nem cél, hanem eszköz, a film szinte dokumentarista jelleggel mutat meg olyan jelenségeket, amelyek kétségtelenül léteznek a világban, csak mivel a gyerekek zárt közösségébe vagy be sem akarunk lépni ,vagy be sem vagyunk engedve felnőttként, nem igazán ismerjük őket.
A kamera által azonban most belépünk ebbe a térbe, ez itt a gyerekek világa, ahol az iskolai retorziók mellékesek, hiszen nem azok állnak figyelmük középpontjában (ezért lehetséges, hogy miután Amy körzőt döf egy osztálytársa kezébe, nem derül ki, milyen következményei lesznek ennek az iskolában, pedig nyilván lesznek, de mi csak azt látjuk, ami Amy szempontjából lényeges, hogy az édesanyja őrjöngve értetlenkedik gyereke viselkedésén). Ez a film tehát a gyerekek szemszögéből mesél, közelről láthatjuk, ahogy a klipekből és nagylányoktól ellesett mozdulatokat gyakorolják, mint egyetlen tánctípust, ami számukra a felnőttek világát jelenti. Egy kislány pedig mit akar? Nagylánynak látszani. Ezek a gyerekek ráadásul nem a filmekből általában ismert középosztály gyerekei, akik csínyekbe keverednek, és ebből adódik a konfliktus. Ezek olyan nagyvárosi, javarészt nem fehér bőrű, szegényebb családok gyerekei, akik a való életben is gyakran a reklám- és szórakoztatóipar által beléjük táplált képek és szerepek utánzásával keresnek megerősítést.
(Forrás: IMDb)
Ez a film nem csinál mást, csak a táncmozdulatok arcunkba tolásával, a kislányok perspektívájából mutatja be a nők médiában látható hiperszexualizációjának összetett kérdését.
Ezek a gyerekek azokat a táncokat utánozzák, amiket a klipekben látnak, magyarán a popkultúra kényszeríti Amyt és a többi lányt arra, hogy szexualizálják magukat anélkül, hogy egyáltalán felfognák, hogy ez mégis mit jelent. Egyikük sem gondolja komolyan a dolgot, a filmből világosan kiderül, hogy fogalmuk sincs arról, mit jelent a felnőttek szexualitása, azt sem tudják, hogyan zajlik egy aktus, elvégre talán még az első menstruációjuk sem jött meg. (A főszereplő első alkalma pont a történet során következik be.) Tárgyiasítva vannak tehát? Mint mondtam, igen. Hogy gyermekpornó volna? Kizárt. Egy pillanatig nem érzi a néző, hogy amit lát, az rendben van, inkább a kényelmetlenség jellemzi ezeket a jeleneteket. A másfél órás játékidőből csupán néhány percet tesznek ki a táncok, a szexis mozdulatokon felül ráadásul vannak problémásabb kérdések is, olyanok, amik a szellemileg éretlen gyerekek formálódó nemiségét, és ezáltal testi és szellemi fejlődését veszélyeztethetik.
Akkor miről szól a film?
Ez egy felnövéstörténet, mondhatni egy vitaindító tanulmány a modern kori városi nőiességről, ráadásul olyan karakterek (kislányok) szemszögéből, akiket általában kihagynak a felnőtté válásról szóló diskurzusból, és akikkel nem sokszor van lehetőségünk azonosulni és szimpatizálni a moziban/képernyőn. Már pubertás korba léptek, változóban van a testük, és iszonyúan szeretnének megfelelni annak az ideálnak (nem véletlenül kerül szóba egyszer Kim Kardashian neve), amit az interneten és a klipekben látnak.
(Forrás: IMDb)
Jobban leszűkítve ez egy szenegáli kislány, Amy felnövéstörténete, aki szó szerint két világ között őrlődik: otthon a hagyományos szenegáli tradíciók nehezednek rá, míg ott a másik világ, új otthonának, a Párizs egyik szegény kerületében található lakótelep nagyvárosi, lázadó kislányainak világa, akik lehet, hogy kicsit idejekorán, de nőiességüket próbálgatják, felnőtt szerepet erőltetve magukra. A rendező egyébként saját gyerekkorából merítette az ihletet. „Abból a kislányból kreáltam a főhőst, aki én is voltam az ő korában. Gyerekként annak a kérdése volt a mániám, hogy hogyan lesz az emberből nő” – mondta Doucouré a Netflixnek. A rendező, aki egyben a történet forgatókönyvírója is, azt is elárulta, hogy azután született meg benne a film ötlete, hogy egy lakótelepi dzsemborin járt, ahol 11 éves kislányok valóban nagyon érzéki és szexizős táncot lejtettek a színpadon. Ezután másfél éven keresztül készítette elő a történetet, több száz kis tinivel beszélt, mielőtt megírta volna a forgatókönyvet. „Meg kellett tudnom, hogyan állnak hozzá saját nőiességükhöz ezek a gyerekek a mai társadalomban, hogyan alakítják ki a képet önmagukról azokban az időkben, amikor a közösségi média annyira fontossá vált.” És hogy mire jutott? Arra, hogy
minél „szexualizáltabban jelenik meg egy nő a közösségi médiában, a kislányok annál erősebbnek és menőbbnek látják.”
A gyerekek pedig csak imitálják azt, amit látnak, anélkül, hogy bármit is felfognának annak jelentéséből. Egyetlen szándéka volt ezzel a filmmel, megmutatni, hogy ez mennyire veszélyes, és hogy ezért a felnőttek a felelősek. A felnőtt szerep egyébként tényleg csak abban manifesztálódik a filmben, hogy ezek a táncmániás kiscsajok túlságosan is felnőttes mozdulatokkal táncolnak. Olyanokkal, amelyek zavarba ejtik a felnőtt szemlélőt, hiszen a gyermektest és a klipekből általunk is megszokott, szinte párzási rituálénak tűnő tánc együtt igen erős diszkomfort érzetet okoz. Ezt leszámítva ezek a lányok végig gyerekek a filmben, ahogy beszélnek, ahogy játszanak, ahogy hülyéskednek, minden egyes tettükben tipikus gyerekek.
„Tudjátok, hol látható a gonosz?”
A „mikor lesz az ember nő” kérdése egyébként még egy szinten megjelenik, méghozzá a társadalmi tradíciók és a modern korunk gyerekkor-felfogásának ellentétében. Amy szenegáli muszlim, édesanyjával és két öccsével egy párizsi lakótelepre költözik. Már a második jelenetben megjelenik a kontraszt családjának világa és a lakótelep között: „Tudjátok, hol látható a gonosz? – kérdi a muszlim női közösség gyűlésén a vezető – A ledér öltözetű asszonyokban” – adja is meg rögtön a választ.
(Forrás: IMDb)
Azt tanulja Amy, hogy erényesnek kell maradni, hogy engedelmeskedni kell a férjnek és alázatosnak lenni a gyereknevelésben. Közben azt is látja, hogy hiába él ezen elvek mentén anyja, fájdalom és szenvedés kíséri útján (apja otthagyta őket, de hamarosan visszatér egy második feleséggel). A kislány tanúja lesz, ahogy az anya teljesen összeomlik, de mivel „igazi nőnek” kell lennie, emelt fővel, büszkén kell mesélnie a családnak, hogy új feleség áll a házhoz. Egyébként van választása, a vallási vezető nyomatékosítja számára, hogy ha nem elfogadható a helyzet, váljon el, de Amy anyja beletörődik a szenegáli faluból hozott női szerepbe, abba a hagyományos női szerepbe, amelyet nagynénjük Amynak is kíván. De a kislány számára ez a szerep csak fájdalmat és megaláztatást jelent, nyilvánvalóan összezavarodik, úgy érzi, elnyomják (el is nyomják). Eközben pedig kétségbeesetten szeretne beilleszkedni az új lakóközösségbe és iskolába.
A felnőttesen (valójában inkább szörnyen és nevetségesen) öltözködő cukorfalatok kompániája egyet jelent számára a szabadsággal, népszerűséggel, magabiztossággal, azzal, hogy az embernek hatalma van saját maga felett.
(Forrás: IMDb)
A cukorfalatok botrányosan öltöznek, kis piszkafalábaik magas sarkún billegnek, testhez álló ruháik szinte nevetségesnek hatnak gyermektestükön. A nézők pedig őrjöngenek, hogy tárgyiasítva vannak, hogy túl szexik. Közben Amynak, aki lebukott azzal, hogy megjött az első menstruációja, azt magyarázza a nagynénje, hogy ő már nő, és hogy ebben a korban a nagynéni már majdnem menyasszony volt. Ugyan nem derül ki, hogy Amyt is gyerekként akarnák majd férjhez adni, de a monológ alapján korai házasság vár főhősünkre is.
A háborgók mégsem azért mennek harcba, és nem azért indítanak petíciókat, hogy világszinten lépjünk fel a gyerekházasságok, a kislányok kiárusítása ellen, hanem leragadnak a szexizős táncmozdulatoknál, és emiatt küldenék máglyára a rendezőt.
Mert mi veszélyesebb a gyerekre nézve? Ha egy 11 éves kislány kínosnak és nevetségesnek tűnő, túlfűtött táncot lejt, mert azt hiszi, ez az elvárás felé, vagy ha azt hallja nagynénjétől, hogy egy-két éven belül feleség válhat belőle? A rendező nem árul zsákbamacskát, szerinte mindkettő. A Cukorfalatok, bárhogy is nézem, tényleg arról szól, hogy meg kell védeni a gyerekeket, hogy biztosítani kell számukra az ártatlanságot, és ez az üzenet az, ami sokaknak nem fog átmenni az elbaltázott marketingfogás és felkorbácsolt indulatok miatt.
(Kiemelt kép: IMDb)
