„El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra, El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa” – szól az Illés együttes legendás dala, de ideidézhetném az amerikai Bob Dylant is, akinek a Blowing’ in the Wind című száma a hatvanas évek emberi- és polgárjogi küzdelmeinek legendás dala és himnusza lett. Amerre nézünk, a meghatározó történelmi pillanatokra és életérzésre előbb-utóbb a könnyűzenéből is érkezett megerősítés. Vagy inkább tükör, szimbolikus nyelv – ilyen volt a rendszerellenesség jelképeként nyíló sárga rózsa az Illés dalaiban, vagy Dylan háborúellenes, a szabadság mellett kiálló és a cserbenhagyó viselkedést megörökítő képei.
A hatvanas évek azért is nagyon idevágó időszak, mert az Egyesült Államokban idén nyáron elinduló, a rendőri túlkapások és erőszak elleni tüntetéshullám, az ehhez kapcsolódó szobordöntések, azaz a társadalom egy részéből érkező masszív rendszerkritika nagyon sok ponton emlékeztet a hatvan évvel ezelőtti eseményekre. Akkor a vietnami háború árnyékában egyenlő jogokért szálltak síkra a nők, a feketék, a melegek és az amerikai társadalom egyéb marginalizált csoportjai. A társadalmi együttműködésért, a faji megkülönböztetés felszámolásáért békésen felszólaló Martin Luther King mellett felsorakozott a jóval radikálisabb Malcolm X, majd utóbbi meggyilkolását követően megerősödtek a Fekete Párducok gyakran erőszakosan is fellépő csoportjai. A fiataloknak pedig elegük lett a szüleik képviselte értékrendből és életmódból, és a hippi ellenkultúra csúcspontját jelentő Woodstocki Fesztiválon máig hallgatott dalok szólaltak meg.
A dalok pedig azóta is hordozói és közvetítői a társadalomkritikus gondolatoknak és üzeneteknek. A sztereotípiák, a rasszizmus táplálta erőszak és a rendőri túlkapások témáját 2018-ban Childish Gambino dolgozta fel a This is America című számban. A dalhoz szuggesszív és dinamikus videoklip készült, ami a konkrét és aktuális utalások képi gazdagságával felturbózva valóságos audiovizuális fergetegként tarolta le a nemzetközi könnyűzenei pillanatot. A hivatalos klip jelenleg 719 millió megtekintésnél jár, a megjelenése után pedig cikkek sokaságában fejtegették, melyik szó vagy képi elem mit jelent. Így szerepelt benne például Dylan Roof 2015-ös charlestoni mészárlása, amikor egy templomban lelőtt kilenc feketét, mert faji háborút akart kirobbantani. De a szám kiszólt a 22 éves Stephon Clark esetére is, akit a nagymamája kertjében lőttek le a rendőrök, mikor azt hitték, hogy fegyvert tart a kezében, pedig csak a mobilja volt nála.
A faji megkülönböztetés szomorú statisztikáiból korábban Laborczi Dóra kollégám gyűjtött a noklapja.hu oldalra: „az USA-ban a rendőrök által elkövetett, emberélet kioltásával járó erőszakos cselekedetek áldozatai 2013-2019 között nagyrészt fekete férfiak voltak (és tegyük is hozzá rögtön, hogy a rendőri brutalitásnak leginkább kiszolgáltatott másik csoport az őslakos indiánoké, őket követik a latin-amerikaiak). Egy korábbi statisztika pedig azt dörgöli az orruk alá, hogy a rendőri erőszaknak kitett csoportban is a 20-24 éves fekete fiúk a leginkább érintettek. Az pedig már 2019-es adat, hogy a fekete férfiak és fiúk 2,5-szer nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint a fehér férfiak egy-egy rendőrségi akció során.”
Az tehát, hogy George Floyd meggyilkolása után ez a társadalmi puskaporos hordó berobbant, egyáltalán nem meglepő. Főleg, hogy a feszültségeket a koronavírus-járvány is szította, amely brutálisabban csapott le a rosszabb körülmények között élő fekete közösségben, aminek tagjai ráadásul jellemzően azokat a munkákat végzik, amiket nem lehet home office-ból csinálni: gyárakban, boltokban, kétkezi munkásként dolgoznak.
A tüntetések élére álló Black Lives Matter (Fekete életek számítanak – BLM) nevű civil szervezet már 2013 óta küzd azért, hogy bőrszíntől vagy etnikumtól függetlenül mindenki megkaphassa a jogszerű rendőri eljárást akkor is, ha egy bűncselekmény esetén érintett. A BLM a 17 éves Trayvon Martin halálát követően alakult meg. A floridai fegyvertelen tinédzser a boltból tartott hazafele, amikor a települési önkéntes rendész-őrjárat vezetőjének, George Zimmermannak gyanús lett a szürke csuklyás pulcsija miatt. A férfi a rendőrségi diszpécser szavai ellenére követni kezdte a fiút, majd végül lelőtte. Amikor a bíróság felmentette Zimmermannt, több mint 100 amerikai városban vonultak utcára az ítélet és a rendőrségi túlkapások miatt.
Az ítélet és a rendőrségi túlkapások miatt utcára vonuló tüntetők a manhattani Union Square-en, 2012. március 21-én. (Fotó: John Moore / Getty Images)
Így lesz a megalázás eszközéből megerősítő üzenet
A fenti áttekintésre azért volt szükség, mert az augusztus közepén bemutatott Rooted-videóklip mindezekre utal, csak még tovább is lép eggyel. Míg a This is America az általános afroamerikai élettapasztalatra reflektált, és a lezárásban a menekülés és az üldöztetés jelent meg, a Rooted videója maga a fekete női erő himnusza, ami a jövő felé mutat.
A Grammy-díjas dalszerző-énekes, a 34 éves Ciara és ebben a számban alkotótársa, Ester Dean már a szövegben sokféle kulturális utalást helyezett el. A cím, Rooted magyarul kb. annyit tesz, ‘meggyökerezve’, de ez nemcsak a kulturális és vérségi gyökereket jelenti, hanem azt is, hogy valaki biztosan, szilárdan áll: önazonos. A címben felsejlik az utalás az afroamerikai Alex Haley Gyökerek című családtörténeti regényére is, ami a hetvenes években 46 héten keresztül maradt a New York Times bestseller listáján (ebből 22-t vezetett), a 12 részes televíziós feldolgozás pedig körülbelül 130 millió amerikait szegezett a képernyő elé.
De vissza a dalszövegre! A büszke önazonosság tükröződik a versszakokban, amikor Ciara arról beszél, hogy a melaninban gyökerezik – ez az a sötét színű pigment, ami az élőlények szinte valamennyi csoportjában a sötét színt adja. De akkor is, amikor a ‘nappy head’-et emlegeti, azaz a mikrofonfej frizurát, ami egyfajta tudatos politikai állásfoglalás is, hiszen nem vasalják ki a természetesen göndör hajukat vagy nem hordanak egyenes, hullámos parókát.
Harriet Tubman (ca. 1820-1913. Fotó: © CORBIS/Corbis via Getty Images)
Persze megjelennek a polgárjogi mozgalmak, illetve azok múltja és jelene is. A királynőként emlegetett Harriet az a Harriet Tubman, aki rabszolgaként született a 19. században, majd megszökött, és a rabszolgaság eltörléséért küzdő abolicionista mozgalom egyik ikonikus alakja lett. Tizenhárom akció során körülbelül 70 rabszolgát sikerült kimenekítenie, többek között a rokonait és barátait is. Tubman idős asszonyként sem vonult vissza, hanem a nők szavazati jogáért harcolt.
Tubman mellett felbukkan Martin Luther King és Rosa Parks neve is, utóbbi az a nő, aki 1955-ben akkor sem volt hajlandó átadni a helyét egy fehér utasnak a buszon, amikor a sofőr felszólította erre. A fehéreket és a feketéket a déli államokban fizikailag is elválasztó Jim Crow-törvények értelmében ugyanis a buszon külön helyük volt a fehéreknek és hátul a feketéknek. Azon a bizonyos napon viszont a fehérek helyei megteltek, ezért akarta a buszsofőr hátrébb küldeni Parksot, aki eredetileg szabályosan ült le a feketék első sorába.
A Rooted tehát Harrietet, Rosát és Luthert felemlegetve általában a fiatalokhoz, de azon belül is főleg a lányokhoz szól, őket bátorítja, hogy legyenek erősek, büszkék és szilárdak. ‘Keep marching’, azaz meneteljetek tovább, üzeni Ciara és egyértelműen kiszól a BLM-tüntetésekre is. Emlékezteti a fiatalokat és elsősorban a nőket az erejükre és a ‘fekete kiválóságukra’. A ‘black excellence’ kifejezés itt a melegbüszkeséghez hasonlóan egyfajta ellentartás a gyűlöletnek és az előítéleteknek, azt közvetíti, hogy azért, mert valaki feketének születik, nem kevesebb az embertársainál és azonos jogok illetik meg, mint a többségi, fehér (hetero stb.) társadalom tagjait.
A Rooted szövegének árnyalatai abban is megmutatkoznak, ahogy a hiphophoz viszonyul. Ezt a műfajt ugyanis, ami történetében fundamentálisan összekapcsolódott az afroamerikai identitással, jócskán áthatja a szexista és nőgyűlölő hangnem.
Dr. Martin Luther King és Rosa Parks a tiszteletére adott vacsorán a „Southern Christian Leadership” által tartott konferencián, 1965 augusztus 10-én. (Fotó: Bettmann/Getty Images)
A kutatások szerint alműfajtól függően a rap szövegek 22-37 százaléka tartalmaz a nőket szexuálisan tárgyiasító szakaszokat – Ciara viszont csavar egyet ezen, és a lealacsonyítás eszközéből a megerősítés eszközévé emeli a hiphopot.
Ültessétek el a remény magjait!
„Ezzel a dallal ünneplem a fekete életörömöt. Ezzel ünneplem az egyediségünket, az erőnket. Minden, amire szükségünk van a túléléshez és boldoguláshoz, bennünk gyökerezik”, mondta Ciara az augusztus 12-én bemutatott videoklip kapcsán az Etonline-nak.
A Rooted ugyanis nemcsak a szövege miatt hívja fel magára a figyelmet, hanem a videoklippel is, ami részben a fiatal fekete nőket méltatja és egy jobb jövőt ígér, amit ők maguk testesítenek meg. A vágások közt afroamerikai táncosok, családok és fiatal anyák sora tűnik fel az énekesnő mellett, aki szinte ősanya istennőként uralja a képeket. A videó forgatását ugyanis mindössze két nappal Ciara harmadik gyerekének születése előtt fejezték be, ő pedig büszkén mutatta meg a kilenc hónapos hasát.
És az a helyzet, hogy amilyen szokatlan egy klipben a mezítelen terhes has látványa, olyan felszabadító is az az öntudat, ami közben ebből a nőből sugárzik.
A méhében megszületni készülő gyerek a jövőt jelenti, és ő egy pillanatra sem szégyelli megosztani ezt az állapotot. Sőt! Igazi protest videó ez, ahol a fekete női erő az anyaság és az anyai test dicséretével találkozik.
Ciara és a klip rendezője, Annie Bercy a videóban azok előtt is tisztelegnek, akik a rendőri erőszak áldozatai lettek. Egy lány például olyan pólót visel, amin Breonna Taylor arca látható. Ő az a 26 éves ápolónő, akit idén márciusban nyolc golyóval öltek meg a rendőrök a saját otthonában, mikor a partnerénél kerestek – és aztán nem találtak – drogot. A pólóra írt ‘Say Her Name’ (Mondd ki a nevét) akkor vált a rendőri brutalitás női áldozataira fókuszáló mozgalom jelmondatává, mikor 2015-ben a közlekedési szabálysértés miatt letartóztatott Sandra Blandet felakasztva találták a cellájában.
„Say Her Name” feliratú táblát tartó lány Sandra Bland temetési istentiszteletén, 2015. július 25, Lisle, Illinois. (Fotó: Jonathan Gibby / Getty Images)
És ugyanígy megjelenik a videóban a híres „I Can’t Breathe”-mondat, George Floyd arca, valamint a BLM tüntetések felvételei is. Egy doboló férfi a Bosszúálló-filmek Fekete Párducos pólóját viseli, rajta a Wakanda-felirattal, ami a filmben szereplő high-tech afrikai királyság neve. A Fekete Párduc azért vált ilyen fontossá, mert a Marvel-moziverzum első, túlnyomórészt fekete színészeket szerepeltető filmje, és hatalmas pozitív kulturális hatással volt az amerikai fekete közösségekre.
A videó egy direkt üzenettel zárul az afroamerikai nézőknek: „Valamennyi fiatal Rosámnak és Lutheremnek, meneteljetek tovább. Folytassátok a harcot azért, amiben hisztek. Valamennyi fekete királynőmnek és királyomnak, ültessétek és szórjátok tovább a szeretet, a remény és a büszkeség magjait a törzsetekben. Minden, amire szükségetek van a túléléshez és a boldoguláshoz, bennetek gyökerezik. Maradjatok erősek (itt is a rooted szót használja – a szerk.)”.
Ciara pedig tényleg invesztál a jövőbe: ahogy az a zárásból kiderül, a klip bevételeinek egy részét a Grantmakers for Girls of Color nevű szervezet kapja majd, amelyik fekete, őslakos, latina, ázsiai és csendes-óceáni gyökerű lányok támogatásával foglalkozik az Egyesült Államokban.
(Kiemelt kép: Pillanatkép Ciara – Rooted ft. Ester Dean klipjéből. Forrás: YouTube)
