Galériánkra kattintva ízelítőt kaptok a Nők Lapja 2020/39. számának tartalmából:
A jó, a rossz és a boldogság
A jó és a rossz dolgok átmenetiek az életben, a létezés változások sora, és az, hogy miképpen ítéljük meg ezeket a helyzeteket, tőlünk, az egyéniségünktől függ – mondja Rubik Ernő, a bűvös kocka feltalálója exkluzív interjúnkban. Persze, könnyű ezt mondania – gondoljuk sokan magunkban – azok után, hogy a világon az egyik legnagyobb számban, mintegy 350 millió példányban eladott játék fűződik a nevéhez. Persze hogy ő már bölcsességgel tekint a dolgok alakulására, az életre. A boldogságra való képességet az édesanyjától örökölte, állítja. De mi van azokkal, akik nem ezt látták, látják otthon? Mennyire nyomja rá bélyegét az örökölt sors az életünkre, és mondhatjuk-e azt, hogy nekem nehéz gyerekkorom volt, ezért nem sikerül semmi? Vagy éppen ezért tudunk aktivizálódni, mert a múltunkkal szembesülve fordítunk a sorsunkon?
A boldog élet nem feltétlenül a családi ház, kutya, gyerek hármasa, hanem egy kihívásokkal teli, izgalmas, néha buktatókkal nehezített folyamat – állítja egy kutatás –, amelyben szabadnak érezzük magunkat, és a korlátainkat elfogadva dönthetünk a napjaink minőségéről. Legutóbb riportot néztem egy fiatalemberről, aki roncsnak tűnő négykerekűeket rakott össze hibátlanul megrendelők kérésére. Igazi autócsodák álltak a garázsban, oldtimerek és versenyre alkalmasak egyaránt. Mondanom sem kell, hogy ezt a tartalmat a fiam találta a televízióban, de engem is odaszegezett a riportalany szenvedélye, ahogy a munkájáról beszélt, és ahogy elismerte, volt már cégvezető és minden más, de egyik sem az ő világa volt. Mert ő szerelő ember, bizony ebben leli örömét.
Ez azért jutott eszembe, mert e lapszámunkban több olyan témát is találnak, ami ehhez a gondolathoz kapcsolódik: szociális cirkusz, ahol zsonglőrködni tanulnak a gyerekek, hogy megérezzék a siker ízét; vagy diákok, akiknek becsúszik egy-egy rosszabb jegy a tanulás során, de a szakértő arra biztatja őket, hogy ha valamit kitartóan gyakorolnak – lehet az zene, sport, matek –, az megalapozhatja a jövőjüket.
Az én nagymamám a családban, a háztartásban, a kerti munkában találta meg önmagát, és olyan szenvedéllyel készítette a házi savanyúságokat, lekvárokat, gondozta a konyhakertet, szüretelte a szőlőt, és adta az első fürtöt a kezünkbe, hogy soha nem merült fel a kérdés, neki miért nem volt karrierje. Neki ez volt a szenvedélye… és biztos, hogy hiteles volt minden mozdulata, mert tőle tanultam meg, hogy főzni a családnak nem munka, hanem szeretet. Mindig ez jut eszembe, most, hogy már csak az emlékeimben él…
Eszes Andrea, vezetőszerkesztő
