Bár nehezen szánta rá magát, végül megírta legújabb könyvét Rubik Ernő, aki találmánya, a kocka történetén keresztül a hét évtized alatt összegyűjtött bölcsességeit is megosztja olvasóival. A végtelenül szerény feltaláló nevét az egész világon ismerik, belül mégis gyereknek érzi magát, mert meg tudta őrizni a kíváncsiságát és a játék örömét.
– „A könyv arról a rejtvényről is szól, ami jómagam is vagyok”, írja a kötetben. Ezalatt mit értett?
– Mindannyian rejtvények vagyunk önmagunk számára. Régóta próbálok rájönni, és talán még maradt egy kis időm rá, hogy megfejtsem, tulajdonképpen kicsoda, micsoda vagyok ebben a világban. Ez lenne az oktatás egyik legfontosabb feladata: ahelyett, hogy mindenféle okosságot tömne a fejekbe, abban kellene segítenie, hogy a fiatal, alakuló személyiség minél több lehetőséget kipróbálhasson, és rájöjjön, mi az, ami örömöt szerez neki, és eredményes is benne.
– Ha önt bíznák meg a közoktatás reformjával, min változtatna?
– Sok mindent hiányolok, mert úgy érzem, az iskola még mindig nem az életre tanít. A tanuló szabadságát rendkívül fontosnak tartom, a színességet, a nyitottságot, hogy minél több területet felfedezhessen, ehhez képest például a dizájnnal, a térrel és a dimenziókkal keveset foglalkoznak. És nem a tények oktatására gondolok, hanem az összefüggések megértésére. Hogy a diákok tudjanak arról, hogy mindennek ára van, hiába tűnik valami jónak, ha később negatív következménye lesz, tehát ha, mondjuk, kapunk egy vakcinát, annak lehet mellékhatása is. Hogy nem a rövid, hanem a hosszú távú gondolkodás, az alapos döntés-előkészítés a fontos. Nem a holnap a döntő, hanem a holnapután.
– Ez a típusú oktatás a pénzen múlik? Vagy a szándékon?
– A szemléleten. Ebben a rendszertől kezdve sok minden közrejátszik. Nyilván a politikusok általában választási periódusokban gondolkodnak, ezért a döntéseik többsége nem a jövő generációinak szól.
– Sokat ír arról, hogy rajongott a rejtvényekért. Mennyi volt a legtöbb idő, amit egy rejtvény megoldásával töltött?
