Akik még nem láttak a filmet, most esetleg felszisszennek magukban: a 16 évre csökkentett tankötelezettség lenne az ország egyik legnagyobb drámája? Hiszen miért is ne mehetne el valaki dolgozni 16 évesen, ha nem megy neki a tanulás? A cikk végén visszatérünk ezekre a kérdésekre.
A film nyitóképe egy kopott, rideg iskolai folyosó. Kicsöngetnek. A helyiség megtelik 15-17 év körüli diákokkal. Az első néhány perc után tudjuk, hogy szakképző intézményben járunk. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy roma fiatalok is feltűnnek néhány pillanatra. Márpedig roma tanulókat gimnáziumban nemigen látni. A társadalmi mobilitási utak annyira beszűkültek az elmúlt években, hogy egy szegény családból érkező roma gyerek nem jut el gimnáziumba, csak szakképzőbe. A folyosó után vált a kamera: egy férfivécében járunk, a jobb oldalon piszoárok, a baloldalon wc-k, szemközt egy nyomasztóan elhanyagolt, koszos ablak. Az ablakpárkányon kopott bőraktatáska. A tulajdonosa éppen a wc-t használja. Egy zakós, középkorú férfi jön ki, akiről aztán a következő snittből kiderül, ő az intézmény vezetője. A film az ő irodájában játszódik tovább, és ott is fejeződik be.
Az alaptörténet egyszerű: Balogh Zoltán (nem lehet véletlen a rendező névválasztása: Balog Zoltánnak hívták a minisztert akkor, amikor a tankötelezettség korhatárát leszállították), 16 éves tanuló, aki épphogy betöltötte a tankötelezettség korhatárát, otthagyja az iskolát. A procedúrához szükségesek a szülők is, akik az igazgató irodája előtt várakoznak. A tankötelezettséget megszüntető határozathoz az anya és az apa aláírása kell.
Az igazgató valakit nagyon próbál telefonon elérni, de csak az üzenetrögzítő sípolását hallani, így rátér az ügyre: a kiíratásra. A titkárnő jelzi, hogy a napló tanúsága szerint a fiú gyenge tanuló. Az igazgató behívja a szülőket, akik pont olyanok, mint amilyennek elképzeljük egy szegény sorsú, szakmunkástanuló fiú szüleit. Törődött, kelet európai arcok. – És miért viszik el? – kérdezi tőlük az igazgató. – Dolgozni megy – hangzik a szűkszavú válasz az édesanyától. Az édesapa az egész jelenet során egy szót sem szól. A kiíratás mindössze néhány percig tart. Nincs lelkizés. Nincsenek további kérdések. Megjelenik a fiú is, visszaadja a tankönyveit, elszámol a nála lévő iskolai munkaruhával, és visszaadja a diákigazolványát.
A pecsét rákerült, a sorsa beteljesedett, Balogh Zoltán mehet istenhírivel.
Egy kis incidens történik mindösszesen, ami az olajozott gépezet működését megakasztja egy pillanatra. Egy tanárnő hívja ki az igazgatót, arra kérve, hogy győzze meg a szülőket arról, hogy a gyerek mégis csak maradjon az iskolában, mert bár gyengék a jegyei, határozott javulás látható az eredményeiben. Ebből a párbeszédből derül ki, hogy a gyerek is maradni szeretne. Ekkor érti meg a néző, hogy mi az oka a srác arcán látható szomorúságnak. Az igazgató azonban nem beszél a szülőkkel, és még a tanárnőt is helyre teszi, azzal, hogy „tök felesleges, amit itt csinálsz”. Ez a kisfilm egyik legmegrázóbb pillanata. Az élet ebben a világban, ebben a társadalmi közegben nem hoz olyan fordulatokat, hogy egy elkötelezett, a diákjait szerető pedagógus meg tudja menteni a diákját. A kiíratási procedúra úgy folytatódik, mintha ez a kis jelenet meg sem történt volna. Még tart a két csengetés közti szünet, és Balogh Zoli már nem tanulója az intézménynek többé. A fiú másnaptól dolgozni fog, mert ahonnan ő jön, ott az egy főre jutó jövedelem kisebb, mint amennyibe egy pár őszi cipő kerül.
Az utolsó jelenetben újra az igazgatót látjuk. Végre eléri telefonon azt, akit már korábban próbált. Aki ismeri a magyar oktatás világát, az tudja, hogy amikor egy intézményvezető megalázkodó hangnembe vált át, akkor a központi felettesével beszél. Az addig határozott férfi hangja akadozni kezd, szinte dadog, esdekel a telefonban, azért, hogy a neoncsöveket a tanműhelyben végre kicserélhessék. Egy ilyen hétköznapi döntés régebben az iskola igazgatójának hatáskörébe tartozott, de az elmúlt években minden jogkört megvontak az intézményvezetőktől. Nincs munkáltatói jogkörük, és nem rendelkezhetnek még annyi pénz felett sem, amennyiből a világítótest kicserélését fedezni lehetne. Még egy ilyen kiadáshoz is a központ engedélye kell.
A magyar országgyűlés a kormány előterjesztésére úgy döntött, hogy 2012. szeptember 1-jétől a magyar diákok tankötelezettsége a 16 éves korukig tart. Korábban 18 éves kor volt a határ. A fejlett országok zöme afelé mozdítja el az oktatási rendszerét, hogy a diákok minél hosszabban kapjanak általános alapképzést. Ahhoz, hogy valaki sikeresen tudjon érvényesülni a 21. század gazdaságának munkaerőpiacán, gyorsan kell tudnia alkalmazkodnia a szélsebesen változó körülményekhez. Az alkalmazkodáshoz pedig stabil alapkompetenciák kellenek: jól kell tudni írni, olvasni, szöveget érteni, alapműveletek szintjén stabilan kell számolni, elengedhetetlen minimális szintű idegen nyelv ismeret és informatikai tudás. A folyamatosan változó piaci követelményekhez csak tanulással lehet alkalmazkodni, a tanulni tudáshoz pedig kellenek az alapkészségek. Ezért is fontos a 18 éves tankötelezettségi korhatár.
A film arra mutat rá, hogy a korhatár csökkentése nem egyformán érinti a fiatalokat. A szegény családokban sokkal nagyobb a nyomás, hogy a gyerek ne tanuljon, hanem keressen valamennyi pénzt.
Mivel ebben az életkorban olyan tudással nem rendelkeznek a fiatalok, amilyenre a piac igényt tart, ezért ők eleve a közmunkáért hagyják ott az iskolát. Az intézkedés káros hatásai azonnal jelentkeztek: a közmunkabrigádokban tömegével jelentek meg a 16-17 éves fiatalok. A helyzet olyan súlyos volt, hogy a kormánynak muszáj volt korrigálnia – hoztak egy szabályt, miszerint csak egy tanfolyam elvégzése után kerülhet egy fiatal a közmunkába.
A káros következmények más területen is egyértelművé váltak: a demográfiai mutatók szerint 2011 és 2016 között a legnagyobb arányban a 15–19 éves korcsoportban nőtt a születések száma. Azaz: a tankötelezettség életkorának leszállítása után nőtt a tinédzserkori terhesség. Az összefüggés egyértelmű: amint kikerülnek ezek a fiatalok az iskolából, felnőttként kezdenek viselkedni. Viszont minél fiatalabb korban vállal egy lány gyereket, annál valószínűbb, hogy már nem lesz lehetősége képzéseken részt venni és normális munkát találni. Végzettség és szakmai ismeretek híján a biztos szegénység vár rá. A KSH adataiból az derül ki, hogy ma Magyarországon a 18–24 éves roma fiatalok kétharmada korai iskolaelhagyó. Amikor az iskolának nincs kötelezettsége megtartania egy diákot, akkor sok helyen már alig várják, hogy megszabaduljanak azoktól, akiknek tanulási nehézségeik vannak. A folyamat itt bontakozik ki a szemünk előtt: egy elhibázott szakpolitikai döntés hatására nő a korai terhességek száma és csökken az esély arra, hogy a szegénységben felnövő generációk kitörjenek a közmunka csapdájából.
Kölcsey Levente Szünet című filmje rekviem ennek a több tízezer gyereknek az elvett jövőjéért.
Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!
(Kiemelt kép: jelenetfotó a filmből)
