James Martin atya harminc éve dolgozik azon, hogy a katolikus egyházban élő LMBTI emberek közössége és az intézményes egyház között informális úton hidakat építsen. A Pulse nevű orlandói szórakozóhelyen történt 2016-os lövöldözés után a New Ways Ministry nevű, LMBTI katolikusok érdekeit védő csoportosulás felkérésére határozott úgy, hogy ezt a munkáját formálisabb keretek között végezze. Ennek egyik kézzel fogható eredménye az USA-ban töretlen népszerűségnek örvendő – erről az atya mintegy 600 000 követőt számláló Facebook-oldala is tanúskodik – szeptemberben a Cser Kiadónál magyarul is megjelent Hidakat építünk című kötete. 

Ebben az intézményes egyház és az LMBTI közösség kapcsolatának javításáról szóló vízióját egy olyan híd képében fogalmazta meg, amelyen mindkét irányban halad a forgalom.

A közeledést a Katolikus Egyház Katekizmusának szellemében képzeli el, amely azt tanítja, hogy a katolikusok „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel” bánjanak a homoszexuális emberekkel. Szerinte az egyháztól a hívő LMBTI emberek felé irányuló tiszteletnek alapja például az, hogy az egyház teljes jogú tagjaiként ismerik el őket; hogy az általuk preferált névvel illetik őket (pl. meleg); vagy hogy elismerik az általuk hozott értékeket – és itt emberi értékekre gondoljunk, amivel egy-egy ember, mint Isten teremtménye a közösséget gazdagíthatja. Szexuáletikát vagy morálteológiát egy pillanatra sem érint a könyv, amit kritikusai fel is róttak neki. Nem oldja föl a „bűn-e” kérdést sem, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a közeledés elsődleges gátja az, hogy az egyház hivatalos álláspontját (miszerint az azonos nemű személyek közötti nemi kapcsolat nem megengedhető) éppen azok nem fogadták el, akiknek szólt: az LMBTI emberek, beleértve az LMBTI hívők nem elhanyagolható részét. A szerző saját tapasztalatai alapján abból indul ki, hogy a probléma nem a templomkapun kívül helyezkedik el:

érintett egyháztagok mindenhol vannak, és az egyház ezért saját tagjai felé nem mutathat kizárólag elutasítást.

Az együttérzést pedig úgy gyakorolhatja az egyház az LMBTI emberek (bár az atya elsősorban az LMBTI katolikusokról beszél) felé, hogy meghallgatja őket, megismeri a nehézségeket, amelyekkel szembesülnek, és kiáll mellettük, akár a nyilvánosság előtt is.
A tapintatot, odafigyelést viszont nem gyakorolhatja az egyház, ha nem ismeri magát a közösséget. Martin atya Jézus példáját hozza fel, aki elment a társadalom peremén élőkhöz, együtt mutatkozott, közösséget vállalt, sőt baráti viszonyt alakított ki velük. Az egyház abban is megmutathatja odafigyelését, hogy nem használ bántó vagy sértő nyelvezetet, sem a hivatalos egyházi dokumentumokban, sem a személyes megszólalásokban.
A híd másik sávja az LMBTI közösségtől az egyház felé vezet.

Az LMBTI katolikusokat is arra hívja fel Martin atya, hogy tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel bánjanak az egyházban hatalmi pozíciót viselő emberekkel, bármennyi fájdalmat is okoztak nekik, mert ezek keresztény erények, és a közösség épülését szolgálják.

Az egyházi megnyilatkozások mögött komoly hagyomány áll, amely méltó a figyelmes hallgatásra, megfontolásra és tiszteletteljes párbeszédre, még ha nem is ért egyet velük a hallgató. A tisztelet az egyházi személyeket is megilleti, bármi is legyen a véleményük az LMBTI közösségről.
Az LMBTI emberek akkor tudják gyakorolni az együttérzést az egyházi hierarchia tagjai felé, ha felismerik feladataik összetettségét, nehézségeiket, kihívásaikat, személyes küzdelmeiket; vagyis ha teljes emberi mivoltukban szemlélik őket, nem csak egy hivatal viselőjeként.
A gyöngédség gyakorlása az LMBTI közösségtől az egyház felé elsősorban abban nyilvánulhat meg, hogy nem engednek utat a kirekesztettség feletti jogos dühüknek, hanem megszólalásaik szeretetből fakadjanak és az egyház jobbítását tartsák szem előtt. 
Martin atya könyve személyes és közösségi használatra szánt segédanyagokat is tartalmaz. Tematikusan kiválasztott bibliai idézetek és a hozzájuk fűzött, továbbgondolást segítő kérdések segítenek az olvasónak elmélyülni a könyvben felvetett témákban – köztük egyaránt vannak az LMBTI emberekhez és családtagjaikhoz, barátaikhoz és támogatóikhoz szóló kérdések. Az „Ima azokra az alkalmakra, amikor úgy érzem, hogy nem fogadnak el” reményt adhat azoknak az olvasóknak, akik a kirekesztettség fájdalmával élnek. Végül az egész könyv feldolgozását segítő, olvasócsoportok által is használható kérdéssort is tartalmaz a kötet.
A könyv egyértelműen inkább csak az alapvető emberi empátiára és elfogadásra buzdítás (hogyan tudunk testvérekként együtt létezni egy-egy közösségben?), semmit arra tett kísérlet, hogy a kérdéssel kapcsolatban felvethető teológiai problémákat feloldja.

(Kiemelt kép: James Martin atya, Getty Images)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!