Galériánkra kattintva ízelítőt kaptok a Nők Lapja 2020/40. számának tartalmából:
Ha maszkban, akkor maszkban
Ahogy belépünk az amszterdami Rijksmuseum legtágasabb termébe, a tekintetünket azonnal magára vonja két daliás férfi ú. Az egyikük talpig feketét visel, piros vállszalaggal, fodros, fehér gallérral, vállára omló fürtjein magas kalappal, a másikuk elegáns világossárgát, derekán fehér selyemövvel, a kezében díszes lándzsával. Az amszterdami 2. kerület milíciájának őrjáratra induló vezetői ők, ahogyan Rembrandt megfestette őket 1642-ben. Frans Banninck Cocq kapitány és kompániája megszépítésén jelenleg éppen restaurátorok dolgoznak, méghozzá a nyilvánosság előtt, aminek a látogatók akkor is nagyon örülnek, ha emiatt csak tisztes távolból csodálhatják meg a hadműveletet. Most még magát Dan Brownt sem engednék közel a híres képhez, holott amikor az író Amszterdamban vendégeskedett, állítólag személyesen a múzeum igazgatója kalauzolta végig a gyűjteményen, és hívta fel a figyelmét az Éjjeli őrjáratként ismert festményen három apró jelre, amelyeknek a jelentését mindeddig senki nem tudta megfejteni. Ha ugyanis a történeteit rendre kultúrtörténeti rejtélyekre építő szerző írna egy regényt Rembrandt remekművéről, azok is megrohamoznák a Rijksmuseumot, akiknek egyébként soha meg sem fordulna a fejükben, hogy hasonló intézménybe betegyék a lábukat.
Álltam a holland aranykor temérdek lenyűgöző alkotása között, hallgattam az anekdotázó idegenvezetőt, és szívből irigyeltem Dan Brownt. Istenem, ha egyszer engem kérne meg a Rijksmuseum igazgatója arra, hogy írjak regényt az egyik festményükről! Bár én kardcsörtető férfiak helyett mindenképpen egy nőt ábrázoló művet választanék, mondjuk, szőke fiatal lánnyal, nyitott kalitkával, felborult boroskancsóval, égő gyertyával: a holland zsánerképek megfejtetlen jelek nélkül is tele vannak szimbólumokkal életről, halálról, szerelemről, erotikáról. E heti számunkban exkluzív interjút olvashatnak az íróval, aki azt is elárulta, neki már nem kell dolgoznia, csak ha akar. Szerencsére akar, így talán Rembrandt rejtélyes üzenetére is fényt derít egyszer.
Az is ebből az interjúból derül ki, hogy Brown eredetileg zenésznek indult, akárcsak Közeli rovatunk e heti főszereplője, Wunderlich József. Végül mindkettejük pályája másik irányba kanyarodott, de íróként és színészként mind a ketten olyan élményekkel ajándékoznak meg minket, amelyekre nagy szükségünk van ezekben a járványveszélyes időkben. Ahogyan, mint A hét képein láthatják, játszanak a zenekarok is, és hallgatja őket a közönség. Ha maszkban, hát akkor maszkban. Mert a művészetek és a művészek nélkül még nehezebb dolgunk lenne.
Mörk Leonóra, vezetőszerkesztő
