A könyveknek megvan a maguk sorsa, tartja a mondás. Különösen, ha Oscar-díjak sokaságával kitüntetett, legendás film is készült belőlük. Margaret Mitchell 1936-ban megjelent regényét és az 1939-es moziváltozatot azonban nem csak sikerek kísérték. Az Elfújta a szél művészi értékét mindig vitatták, és a rasszizmus vádja is többször felmerült.
A filmtörténész Jacqueline Stewart szerint az Elfújta a szél az amerikai történelem egyik legfontosabb eseményét a nosztalgia megszépítő tükrén át ábrázolja. Az 1861 és 1865 közötti polgárháborúban a rabszolgatartó Dél csapott össze a rabszolgák felszabadításáért harcoló Északkal, és a film, éppúgy, mint a regény, anélkül mutatja be a déli államok mindennapjait, hogy elismerné magának a rabszolgaság intézményének brutális embertelenségét. A benne szereplő „jó négerek” állhatatosan szolgálják uraikat, nem elégedetlenek sorsukkal, gazdáik is szeretetre méltóan tökéletesek. A Tara nevű ültetvény maga a paradicsom, rosszak csak az északiak lehetnek, akik mohó, kegyetlen és könyörtelen új urak, nincs közöttük egyetlen valamirevaló, érző lélek sem.
Az Elfújta a szél még az ezredfordulón is a Biblia után a legolvasottabb könyvnek számított az Egyesült Államokban, sok iskolában ma is kötelező olvasmány. Írója 1900-ban született, egyidős volt hát viharos századunkkal. Életrajzát olvasgatva kétségtelenül árnyaltabb képet kapunk a regényben megjelenített világról. Margaret Mitchell Atlanta szülötteként már kisgyerekként sokat hallott a személyes családi tragédiákat okozó polgárháborúról, amelynek emléke élénken élt a környéken. 1917-ben szemtanúja volt, hogyan ég porrá a város egy baleset következtében, ez a megrendítő élmény is helyet kapott a történetben. Az írónő ugyanabban az évben találkozott Clifford Henry hadnaggyal (ő adhatott ihletet Ashley Wilkes alakjához), aki Franciaországban esett el nem sokkal az első világháborút lezáró fegyverszünet előtt. Majd rövid házasság következett Red Upshaw-val, az elegáns világfival (talán ő inspirálta Rhett Butlert), aki túl sokat ivott, túl gyorsan vezetett, és néhány hónappal az esküvő után elhagyta a várost és feleségét. Margaret ekkor újságíróskodni kezdett, többek között olyan hírességekkel interjúzott, mint Rudolph Valentino, a némafilmek körülrajongott sztárja. Egy boldog házasság révébe érve később felhagyott az írással, egészen 1926-ig, amikor egy súlyos betegség ágyba kényszerítette, és amikor is a regény utolsó fejezeténél kezdve nekifogott az Elfújta a szél megírásának.
