Epipo: ez a név 2014-ig szinte senkinek nem mondott semmit. Csak egy szűk, kiválasztott kör ismerte ennek a képzeletbeli országnak a nevét. Epipót (a valóságban egy Szendrő nevű települést), ahol a nyolcvanas években gondosan kiválogatott gyerekek táborozhattak évente három héten át. Epipót, ahol a hanyatló szocializmus valóságától messze egy saját vallással, saját nyelvvel, saját szabályokkal működő titkos birodalmat építhettek. Epipót, ahol a 444.hu 2014-es cikke szerint a táborvezető, az egyik budapesti elitgimnázium tanára, Sipos Pál szexuálisan zaklatott fiatal fiúkat.
Ebből a cikkből, immár felnőttként tudta meg Oláh Judit filmrendező is, hogy mi zajlott a táborban a színfalak mögött. Pedig ő maga is epipói táborozó volt gyerekkorában, de őt nem zaklatták és nem is tudott semmi efféléről. Sipos lelepleződése azonban arra késztette a filmest, hogy újra átgondolja, mi is történt ebben a táborban. Miket élt át ő, miket a társai, és hogyan hatott mindez arra, hogy milyen felnőttek lettek. Ebből a szembenézésből született a Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm, ami mostantól nézhető az HBO Go műsorán.

A Visszatérés Epipóba keretét egy pszichodráma-csoportfolyamat adja. Az egykori táborozók egy része itt újra eljátssza, hogy mi zajlott a táborban, milyen érzéseket keltett bennünk mindez, és egyáltalán, miért pont ők kerülhettek be Epipo zárt világába. Emellett néhányan közülük külön interjúkban is mesélnek Oláh Juditnak, aki narrációban maga is megosztja a nézőkkel epipói emlékeit. És ezek az emlékek többnyire elég nyomasztóak. Oláh a „Közepes” nevet kapta a táborban, hogy aztán az ezzel járó stigma, szégyenérzet és kisebbségi érzések még felnőttként is kísértsék. Ahogy az olyan emlékek is, mint egy-egy kipécézett gyerek nyilvános megalázása, a fenékbe rúgás, mint büntetési forma, a szülőkkel való kapcsolattartás teljes tilalma, vagy a rossz evő gyerekek megtömése, azaz arra kényszerítése, hogy az ebédet az utolsó falatig tüntesse el.

Oláh Judit (Forrás: HBO)

Egy karizmatikus tanár, egy született vezető

A Visszatérés Epipóba ugyanis messze túlmutat a szexuális zaklatások történetén. A fő szálat persze ez adja, annak a néhány bátor férfinak a kiállása, akik vállalták, hogy elmesélik kamerák előtt is, hogyan férkőzött a bizalmukba, aztán milyen módszerekkel vette rá őket szeretett, tisztelt tanáruk, hogy szexuálisan is közeledhessen hozzájuk. Siposról minden megszólaló egybehangzóan állítja, hogy kivételesen okos, művelt, karizmatikus tanár, született vezető volt. Megtalálta a hangot a kamaszokkal, el tudta érni, hogy bízzanak benne, megnyíljanak előtte, jobban, mint a saját szüleik előtt. Így aztán nem is kellett fizikai erőszakot alkalmaznia, elég volt az érzelmi nyomás, a megfelelési kényszer, a szeretett tanár és barát elvesztésétől való félelem, hogy a fiúk megtegyék, amit akar. 
Oláh interjúalanyai nemcsak erről mesélnek, hanem azzal is megpróbálnak szembenézni, hogy milyen hatással volt rájuk később, amit átéltek. Milyen felnőttek, társak, szülők lettek, mit vett el tőlük, ami kamaszkorukban történt velük. Oláh Judit empatikus, de ugyanakkor nagyon szívós kérdező, aki igyekszik a lehető legtöbbet megmutatni arról, hogyan mérgezik meg egy csomó ember életét az évtizedeken át elhallgatott titkok.

A Visszatérés Epipóba a szexuális visszaélés bemutatásán túl arra keresi a választ, hogy volt lehetséges, hogy a szülők nemhogy hagyták, de egyenesen kiváltságnak érezték, hogy a gyerekeik ebben a táborban nyaralhattak.

Egy olyan környezetben, amit ma távolról sem neveznénk ideálisnak egy gyerek számára. Ahol az óvódáskorú gyerekek a nagy kamaszokkal együtt nyaraltak, ahol nemcsak eltűrt, hanem szinte támogatott volt a bullying, ahol tilos volt sírni, vagy bármilyen gyengeséget mutatni. És ami mindezek mellett persze rengeteg élményt, varázslatot, kalandot adott a gyerekeknek, de mindenekelőtt a kiválasztottság, a menőség érzését. Hogy nemcsak nyáron, hanem az év minden napján epipói polgárnak érezhették magukat.

(Forrás: HBO)

Mindenki megbűnhődik

Epipóba elsősorban a budapesti értelmiség, jól menő ügyvédek, orvosok gyerekei jártak. Valahogy úgy működött a táborba kerülés, ahogy ma ugyanezek a családok megpróbálják az alternatív, a magánoktatásba kimenteni a gyerekeiket a kivéreztetett állami iskolák helyett. A szülők úgy érezték, hogy Epipóban a gyerekek valamit olyat kapnak, amit a késő szocializmus oktatási rendszerében nem: megtanulhatnak kreatívan, önállóan gondolkodni, kifejezni a véleményüket, tágítani a határaikat. Ha saját magukat nem is tudták, legalább a gyerekeiket megpróbálták kiemelni a szocialista Magyarország valóságából egyfajta szabadabb, általuk tisztábbnak vélt világba. És bizonyos szempontból igazuk is volt: az egykori epipói gyerekek közül sokan lettek például sikeres művészek.   
És ez a magyarázat arra is, hogy Sipos Pál miért úszhatta meg olyan sokáig, amit tett. A szendrői táboroknak ugyanis egyszer csak hirtelen vége lett, ahogy Sipos tanári pályájának is. Az egyik fiú végül elmondta az apjának, hogy mi történt vele, de a tanárok és a szülők úgy döntöttek, hogy Sipos eltávolításán túl nem tesznek további lépéseket, nem jelentik fel a rendőrségen. Ahogy azt a filmben is elmondják, nem akarták kitenni a gyerekeiket a rendőrségi hercehurcának. Ráadásul eleve nagyon nehezen hitték el, hogy egy ilyen karizmatikus, művelt ember, valaki az ő köreikből képes ilyesmire. Az egykori tanítványok között is akad, aki még most is úgy érzi, hogy valamennyire segítenie kell korábbi tanárát, aki mellette állt az ügy kipattanásakor is. És akad olyan is persze, aki sem felejteni, sem megbocsátani nem tud és nem is akar.

Mivel rendőrségi ügy nem lett belőle, nyilvánosságra akkor, a nyolcvanas években nem került, Sipos karrierje ezután még fényesebben szárnyalhatott.

 A Magyar Televízióba ment dolgozni, ahol ifjúsági és kulturális műsorok vezetője és szerkesztője lett. Sikeres, megbecsült ember volt egészen a 444.hu 2014-es cikkéig.
Oláh Judit éveken át próbálta elérni, hogy ő is megszólaljon a filmben, találkoztak is, Sipos végül mégsem vállalta a kamera előtti beszélgetést. De nem is hiányzik igazán a filmből, egykori tanítványai, áldozatai, az áldozatok szülei éppen elég plasztikusan idézik fel az alakját. „Mindenki megbűnhődik egyszer, nem lehet megúszni” – mondja egyik áldozata, míg mások úgy vélik, hogy Sipos – már csak az elévülés miatt is – olcsón megúszta. Akárhogy is, néhány ember kitartó munkájának köszönhetően ezek a titok hosszú évekkel később mégis napvilágra kerültek. És minden egyes ilyen kiállás erőt adhat valaki másnak, aki hasonló helyzetben van, hogy ő is beszéljen. Már csak ezért is érdemes megnézni, hogy milyen volt visszatérni Epipóba.

Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!

(Kiemelt kép forrása: HBO)