Régen történt az, amit elmesélek, abban az időben, amikor Velence uralta a tengereket. A velencei hajók messzi földekre jutottak el, sohasem látott partokat pillantottak meg, és mesés kincsekkel megrakodva tértek haza. Velence piacai telis-tele voltak távoli tájak fűszereivel, kelméivel, drágaköveivel és mindennel, amit csak felfedezők és hajósok magukkal hoztak az utazásaikról. A velencei kereskedőkben égett a vágy, hogy újabb és újabb partokat, szigeteket, királyságokat látogassanak meg, újabb és újabb földeket fedezzenek fel.
Történt egy napon, hogy néhány kereskedő összefogott, hogy tengeri útra induljanak. Felkészítettek egy nagy, erős hajót, felszerelték új kötelekkel és vitorlákkal. Amikor készen álltak az indulásra, eszükbe jutott, hogy magukkal hívják Vergiliust, a híres költőt és varázslót. Vergilius értett mindenféle titkos tudományhoz, tudott olvasni a csillagokban, és sok távoli földet ismert könyvekből és régi térképekből. A kereskedők felfogadták, és Vergilius szívesen csatakozott az expedícióhoz. Sőt, nem érkezett üres kézzel: honnan, honnan nem, két griffmadarat hozott magával! A griffeket befogták a hajó orra elé hosszú vasláncokkal, hogy vontassák a hajót, ha éppen nem volt szél. Így aztán szélcsendben is sebesen haladhattak előre.