„A függőjévé váltam, többé már nem tudtam uralkodni magamon” – így beszélt  a modern művészet egyik leghíresebb gyűjtője, a gazdag örökösnő, Peggy Guggenheim Jackson Pollock amerikai festőművészről. És ebben minden benne van arról, ahogy Peggy Guggenheim a művészekhez és a művészethez viszonyult: megszállottan szerette, gyűjtötte, mindennél fontosabbnak tartotta őket. Megszállottságának eredményét bárki megcsodálhatja, ha Velencébe utazik és megnézi a város egyik leglátogatottabb turistalátványosságát, a huszadik századi modern képzőművészet egyik legjobb európai magángyűjteményét, a Peggy Guggenheim Gyűjteményt.
A Peggy Guggenheim – A művészet megszállottja című dokumentumfilm, ami ugyan 2015-ben készült, de csak most került a magyar mozikba, ennek a megszállottságnak, ennek a rendkívüli életnek állít emléket. A film keretét Jacqueline B. Weld életrajzi bestsellere (Peggy: The Wayward Guggenheim) adja, Peggy Guggenheim neki adta utolsó interjúit 1979-ben, abban az évben, amikor meghalt. Csakhogy a beszélgetésekről szóló hangfelvételek elvesztek, legalábbis sokáig ezt hitték róluk. Végül azonban évtizedek után egy pincéből előkerültek. A filmben ezeket az interjúkat halljuk sok más műgyűjtő, művészettörténész és barát hozzászólásával kiegészítve.

Peggy Guggenheim valószínűleg ha akart volna, akkor sem tudott volna átlagos, hétköznapi életet élni. A Guggenheim család, amelyikbe beleszületett, egyrészt dúsgazdag volt, másrészt hemzsegtek benne az excentrikus figurák. Peggy anyja például a hármas szám megszállottja volt, mindenből hármat viselt, három karórát, hidegben három téli kabátot, és minden egyes mondatát háromszor elismételte. Egyik nagynénje pedig kizárólag énekelve kommunikált, amivel annyira felidegesítette a férjét, hogy az baseball ütővel támadt rá. Peggy apja, Benjamin Guggenheim a Titanicon halt meg, ahol a szeretőjével utazott. Amikor a hajó süllyedni kezdett, és világossá vált, hogy nincs elég mentőcsónak, nem akarta elvenni a helyet a nők és a gyerekek elől, így miután a barátnőjét biztonságba helyezte, ő maga nem szállt be egyik csónakba sem. Alakját a Titanic című filmben is megidézték.

Peggy Guggenheim, 1957, Velence. (Fotó: © Farabola / Leemage)

Nem apja korai halála volt az egyetlen tragédia Peggy életében. Az egyik nővére szülés közben halt meg, a másik két kisgyerekével leugrott (vagy leesett) egy felhőkarcoló tetejéről. Fiatalon elvesztette élete szerelmét, és a lánya is fiatalon halt meg. Bár több férje és számos szeretője volt (köztük például Samuel Beckett, Yves Tanguy, Max Ernst vagy Marcel Duchamp), a magánéletében sosem volt igazán boldog. 

Picasso, Chagall, Miró és Modigliani

Marcel Duchamp. New York,1927. (Fotó: Bettmann/Getty Images)

Ami viszont a műgyűjtés világát illeti, itt mindig bejöttek a számításai. Pedig nem így indult: először saját bevallása szerint is csak unalomból nyitott galériát Londonban, mert a gyerekei bentlakásos iskolába kerültek, és nem tudta, hogy mit kezdjen magával. Hamar kiderült, hogy jó szeme és jó tanácsadója van hozzá: Marcel Duchamp francia képzőművészre hallgatva többek között Kandinszkij, Klee, Picasso, Chagall, Miró, Modigliani, Dalí, Ernst műveket vásárolt. Emiatt összetűzésbe került nagybátyjával, Solomon Guggenheimmel, a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeum alapítójával, aki Peggy gyűjteményét eleinte szemétnek nevezete. Cserébe Peggy később közölte, hogy Solomon múzeuma úgy néz ki, mint egy parkolóház Európában.

Peggy gyűjteménye a második világháború idején vált igazán jelentőssé. A nehéz helyzetbe került művészektől és műkereskedőktől nagy számban vásárolta a modern képeket, alig 40 ezer dollárból összesen 125 művet. Ma a gyűjtemény egyetlen képének megvásárlására sem lenne elég 40 ezer dollár.

A műveket aztán háztartási tárgyaknak álcázva csempészte ki Párizsból, mert semmit nem tartott annál rémisztőbbnek, mint hogy a nácik esetleg elpusztítják a modern képzőművészet fontos darabjait. De nem csak képeket csempészett: számos alkotónak segített Európából Amerikába jutni a vészterhes időkben.

Marguerite S. Guggenheim (Peggy Guggenheim) 1941 július 14-én miután megérkezett New Yorkba a háború sújtotta Franciaországból. (Fotó: Bettmann/Getty Images)

New Yorkban indult viharos kapcsolata Jackson Pollockkal, akit élete végéig támogatott, akinek jelentőségét talán ő ismerte fel legelőször. De Pollock mellett számos művészt támogatott, köztük például Robert De Niro képzőművész szüleit, aki a dokumentumfilmben elmeséli, hogy szülei Peggy támogatása nélkül talán meg sem tudtak volna élni, de alkotni biztosan sem lett volna módjuk. Mindemellett Peggy Guggenheim legendásan spórolós volt, vacsoravendégei mindig a legolcsóbb borokra és a legsilányabb tésztaételekre számíthattak. 1948-ban aztán bezárta New York-i galériáját, és Velencébe költözött, ahol a Biennálén elsőként mutatott be kortárs műveket. Ezután megvette a Canale Grande partján álló Palazzo Venier dei Leonit, ahol a haláláig lakott, és ahol a múzeuma ma is működik. 

Peggy Guggenheim velencei otthonában, 1962. (Fotó: AFP)

A Peggy Guggenheim – A művészet megszállottja egyszerre mutat be egy kalandos életet és Peggy Guggenheim művészettörténeti jelentőségét. Így néha olyan érzése van a nézőnek, mintha egy művészettörténeti gyorstalpalóba csöppent volna. Nem számoltam össze, de valószínűleg száznál is több név hangzik el, és legalább ennyi festmény, szobor képe villan be a másfél órás dokumentumfilm alatt, ember legyen a talpán, aki követni tudja. Peggy Guggenheim viszont jó mesélő, egyfajta sztoikus derűvel tekint vissza az életére. Van humora és öniróniája, és nem hazudja el a számára kínos eseményeket sem. Sőt, éppen ellenkezőleg, mintha egyenesen büszke lenne félresikerült kapcsolataira és tévedéseire. De persze büszke arra a szabadságra is, amivel az életét élte egy olyan korban, amikor ez egy nő esetében még egyáltalán nem volt magától értetődő. „Szex és művészet kéz a kézben járt nála” – mondja egyik ismerője, utalva arra, hogy Peggy esetében soha nem lehetett tudni, hogy ki vagy mi tetszett meg neki először: egy festmény vagy az alkotója.

De végül, mindenféle kalandokon túl, egy végtelenül magányos nő képe rajzolódik ki a filmből.

Egy olyan nő képe, akit mindig rengetegen vettek körül, családtagok, barátok, szeretők, művészek, de aki végső soron mindig egy kicsit kívülálló, különc és meg nem értett maradt. 

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

(Kiemelt kép: Peggy Guggenheim. Forrás: Collection Christophel © Dakota group / Fischio films / Submarine entertainment)