Vekerdy Tamás, aki az egyik legismertebb magyar pszichológus és író volt, sokszor elmondta, hogy a versenysport nem a kamaszkor előtti gyerekeknek való. Néhány éve úgy nyilatkozott, hogy praxisában nem egy olyan 11-12 éves gyerek fordult már meg, akinek súlyos önértékelési zavarokat okozott, hogy hiába edzettek keményen, soha nem tudtak elsők lenni egy-egy versenyen. A Nők Lapja olvasóinak is gyakran útmutatást nyújtó szakember fontosnak tartotta leszögezni, hogy

a gyerekeknek mindenekelőtt játékra, ezen belül is minél több szabadtéri elfoglaltságra van szükségük. Vekerdy szerint egy óvodás korú gyereknek „a kiegyensúlyozott fejlődéséhez elengedhetetlen lenne a napi 4-5 óra rohangálás, mászás, kiabálás”.

A pszichológus azt tapasztalta, hogy a szülők a kisgyereket nem a játszótérre viszik, hanem inkább irányított sportfoglalkozásra. Sajnos Magyarországon a gyerekeknek szánt sportfoglalkozások egy jó része nem „csak” játszás, vagy amatőr tömegsport, hanem utánpótlás keresés, az öröm helyett kizárólag a teljesítményre fókuszáló edzés.

Sportolni vagy nem sportolni? 

A gyerekkorban elkezdett sportnak felbecsülhetetlen jótékony hatásai vannak felnőtt korban. Javul a gyerek mozgáskultúrája, növekszik a csontsűrűségének mértéke, növekszik az izomtömege. Felnőtt korban – még hosszú kihagyás után is – sokkal könnyebben nyeri vissza a sportos formáját az ember, szülés után könnyebben regenerálódnak a nők, és rengeteg mozgásszervi panasz előzhető meg pusztán attól, ha gyerekkorban sportoltunk.
Akár labdás sportról, akár úszásról, atlétikáról, küzdő sportokról van szó, a gyerekeknek el kell sajátítaniuk bizonyos mozgásformákat, ami nem csak a fizikumot, hanem az agyat is stimulálja. A gyerekek életébe beépülő rendszeres edzések önfegyelmet alakítanak bennük, kitartásra nevelnek. Sok edző beszél arról, hogy tanítványaikban kialakul az az érzés, hogy tartoznak valahova, a közös versenyek pedig identitásformálóak.

– Ha gyerekkorban rendszeresen sportol valaki, akkor az életformává válik, még akkor is, ha vannak kihagyások. A sport természetes közeg lesz. Egy hosszabb szünetet követően is könnyebb az újrakezdés akkor, ha a mozgás egyszer már az ember életének része volt, mert vissza tudsz nyúlni hozzá. Más lesz az élettani hatása is a sportnak, ha azt gyerekként elkezdi az ember – mondja a nőklapja.hu-nak Dr. Menczel Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus, akinek az érdeklődésének fókuszában a sportpszichológus áll.

A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy az a szülő, aki sportolni viszi a gyerekeit, mintát ad, és a gyerekek felnőve nagy valószínűséggel szintén vinni fogják sportolni a saját gyerekeiket.

– Engem is vittek a szüleim, ami nagyon jó emlék. Ez a példa nekem utat mutatott, nekem már természetes, hogy az én gyerekeim is sportolnak – fogalmaz. Menczel Zsuzsa azt is elmondja, milyen sokrétűen fejlődnek a gyerekek a sport által: megtanulják, hogyan működjenek együtt a csapattársaikkal, az edzések rendszert visznek az életükbe. – És megtanulnak tanulni is. Azok a gyerekek ugyanis, akiknek heti 5-6 edzésük van, kénytelenek úgy sáfárkodni az idejükkel, hogy abból jusson tanulásra is. Vagyis: amikor tanulnak, azt hatékonyan, koncentráltan nagy összpontosítással végzik. Egyfajta mentalitást ad nekik a rendszeres sport – teszi hozzá.
Amikor azt kérdezem, vajon igaz-e a sokat emlegetett közhely arról, hogy a sport kitartásra nevel, azt mondja, igen, de vannak fontos szempontok, amiket mérlegelnie kell a szülőknek. – Fontos, hogy szeresse a gyerek azt a sportot, amelyre járatjuk. Szívesen csinálja és ne legyen olyan mozgásforma, ami nem esik neki jól. Fontos az is, milyenek az edzők, az edzőtársak. Sok beszélgetéssel rá tud jönni a szülő arra, hogy azért nem szeretne a gyerek edzésre menni, mert nincs kedve felkelni kora reggel, vagy azért, mert valamiért kellemetlen neki ott. – Van, amikor az edző túlhajtja a gyereket, ha kimerültnek látjuk, engedjük neki a pihenést. És csak azt a gyereket engedjük miniolimpikonná nevelni, akinek ez passzol a személyiségéhez. Gyerekkorban az a legjobb, ha csak simán, hobbiból sportolnak a gyerekek, és nem versenysportolónak trenírozzuk őket – fejti ki. Arra a kérdésre, hogy honnan ismeri fel egy szülő, hogy tényleg nem passzol a gyereknek az adott sport, vagy csak kibúvót keres az edzés alól, hogy például a haverjaival lóghasson, Menczel Zsuzsa azt mondja, kiskorban minél többféle mozgásformát érdemes kipróbálni. – Ha három hónap után sem tetszik neki például a foci, akkor valószínűleg az ő útja nem a foci lesz. Minél több dolgot próbáljon ki, hogy ráérezhessen, mi az, amit szívesen csinál – magyarázza. Hozzáteszi: túl azon, hogy a rendszeres sporton keresztül megtanul a társaival viselkedni, közös célokért küzdeni, kialakul egy mozgáskultúrája, és megismeri alaposan a teste működését, még egy kis vagányság is ragad rá.

Mit adhat a sport egy mozgáson túl? 

Menczel Zsuzsa páciensei között sok az amatőr sportoló. Azt tapasztalja a velük folyó munka során, hogy azok, akik gyerekkorukban sportoltak máshogy fejlődnek. – Volt olyan páciensem, aki például azért rekedt meg a futásban, mert mindenféle fájdalmai jöttek elő, bár voltak ennek fizikai alapjai is, de lelki szinten nagy szerepe volt a pániknak, szorongásnak. Ez lehetett nála a férfi szerepek nehézségei miatt, a változó kor okán. De volt olyan páciensem is, aki azért rekedt meg a fejlődésben, mert a vírus alatti karantén időben a motivációja megcsappant, vagy fordítva a felkészülési idő alatt annyira kifáradt fizikálisan, hogy az lelki szinten motiváció hiányt, kilátástalanságot idézett elő. De nem ritka az sem, hogy testi fájdalmak megjelenése mögött lelki problémák, párkapcsolati gondok húzódnak meg – világítja meg néhány példán keresztül, mennyire összetett problámról van szó. Kiemeli ugyanakkor, hogy ettől függetlenül nulláról is lehet építkezni, ha valaki csak felnőtt korban jut el odáig, hogy a rendszeres mozgást beépítse az életébe.
Bakurecz Bonnie sportpszichológus doktori képzésében éppen azt vizsgálja, hogy felnőtt korban mik azok a készségek, képességek, amelyek a gyerekkori sportolás által fejlődtek ki. Ilyenek például

a szorgalom, az alázat, a stresszkezelési képesség, a kitartás, vagy a pozitív önkép. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyeket a magánéletünkben és a munkánkban is jól tudunk hasznosítani.

– A rendszeres sport ad egy keretet a gyerekek életének, ami segíti abban is, hogy alkalmazkodóképessége fejlődjön. De a versenyhelyzetek kezelése is tanulható. Az elsős kisgyerek sírva fakadhat amikor az első versenyén elindul, aztán megedződik. Kognitívan is fejleszthető a stressz kezelése. Ha ezt begyakorolja az ember már gyerekkorban, akkor felnőve más helyzetekben is hasznára lesz – fogalmaz Bakurecz Bonnie, hangsúlyozva, hogy a kudarckezelésben is jól jön a gyerekkorban felszedett sportból érkező tapasztalat. Szerinte sem jó az a tömegesen elterjedt gyakorlat, hogy az egyesületek az utánpótlás keretük feltöltésének rendelik alá a gyerekek edzését. – Jó sok gyereket felvesznek, hiszen minél nagyobb a merítés, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy lesz köztük olyan, aki élsportolóvá nevelhető. Viszont hamar kiderül, hogy a sok-sok gyerek közül, melyik az a néhány, akiből tényleg lehet élsportoló. Ez néhány százalék, de ott van a többi 90. Mi lesz velük, ha az edzők a legjobbakra koncentrálnak? – teszi fel a kérdést.
Ennek a feloldására két megoldás kínálkozik a szakember szerint:

legyenek sport- és iskolapszichológusok, akik segítik a megfelelő mozgás megtalálásában a gyerekeket és a szülőket, illetve legalább ennyire fontos az edzők edukációja. – Elengedhetetlen lenne, hogy ők értsék, nem az élsportra nevelés, hanem a mozgás örömének megismertetése lenne a fő cél a gyerekek edzésénél.

A reziliencia tanulható – sporttal is? 

Kocsis Zsuzsa 9 évesen kezdtett el kézilabdázni, és 15 éves korában már NB1-ben edzett, most vállalati trénerként, coachként dolgozik. Két kisfia van, mindkettőjüket viszi edzésre. Azt tudakoltuk tőle, érzi-e, hogy korábbi élsportolói múltja segíti most a felnőtt életében.
– A nagyvállalati szférában dolgozom, és látom, hogy a rezilienciának (lelki ellánálló képesség, a fogalom a nehézségekkel szembeni rugalmas alkalmazkodóképességet jelöli – a szerk.) mekkora jelentősége van. A volt élsportolókban ez erőteljesebben megvan.

Amikor a csapattal játszottam, 60 perc volt egy mérkőzés, és gyakran több meccset is kellett játszanunk egymás után. Ha az egyiken kikaptunk, muszáj volt felállnunk a vereségből, hogy a következő meccsen ne veszítsünk. Az a képességem, hogy bármiből gyorsan felállok, lelkileg regenerálódom, innen jön

– mondja. Felidézi: hányszor kellett újra és újra felállni, két mérkőzés között muszáj volt összeszednie magát. A sokat emlegetett kitartás képességét is ez a talpra állni tudás alapozza meg. Példával is illusztrálja, mit jelent nem feladni valamit, és menni előre: egyszer a bal csuklójára rácsukódott a garázsajtó, ami miatt nem tudott egy ideig meccset játszani. De ez alatt az idő alatt is alapozott, edzett, csak a balkezét óvta közben. – Volt, hogy annyira féltem a terheléstől, hogy hánytam az edzés előtt. Ilyenkor anyukám megfogta a kezem, felhívta az edzőmet és azt kérte, hadd pihenjen a gyerek kicsit. Ezzel átsegített ezeken a nehéz időszakokon. Ezt az átsegítést próbálom használni a saját gyerekeimnél is, ha szükségük van rá – magyarázza. – Rengeteg nyűg is volt azzal, hogy élsportoló voltam. Sport általános iskolába és sport gimnáziumba jártam, egy ilyen intézményben az edzések be vannak építve az órarendbe. Már reggel 7-re bent voltam a tornateremben, úgy, hogy előtte már bemelegítettem. A mindennapi edzések, alapozások rengeteg lemondással jártak. Nem mehettem a többiekkel síelni, mert nem kockáztathattam, hogy esetleg lesérülők. A nyarainkat az edzőtáborokhoz kellett igazítani. Sok terhet rótt ez az egész a családomra is – meséli.
Arra a kérdésre, hogy a saját gyerekeinél hogyan dönt az élsportolóvá válással kapcsolatban, azt mondja, a két fia nagyon különböző személyiség, ami el is döntötte ezt a dilemmát. A kicsi inkább befelé forduló, alkotó típus, a nagy viszont egy igazi „versenyló”, valószínű, nagyobb a valószínűsége hogy sportolói karrierje lesz, de nem fogja erőltetni. Azt tanácsolja a szülőknek, hogy figyeljék a gyerekeiket, mi esik jól nekik, és mi az, ami már nem.
Coachként a sportban megtanult rezilienciát próbálja átadni vállalatvezetőknek. – Azokból a lelki megélésekből táplálkozom, amik a sportmúltamba gyökereznek – fűzi hozzá.