Erőteljes, tiszta színmezők, mértani formák, asszociációk rétegződései a térben. Bak Imre korszakokon túllépő, időtlen geometrikus művészete számos hazai és rangos nemzetközi gyűjtemény részét képezi. A mindig itthon alkotó és csak az alkotásnak élő képzőmővésszel Torma Beatrix beszélgetett zugligeti műtermében.
A Kossuth-díjas művész nemrég volt nyolcvanesztendős. Ez alkalomból az őt képviselő acb Galéria kiállítása tekintette át alkotói korszakainak fontos állomásait. Az életkor önmagában talán nem fontos. Az, hogy egy képzőművész hat évtizedes alkotói pálya után is éppoly érdeklődő, tanulni vágyó, aktív résztvevője a hazai és nemzetközi művészeti életnek, mint pályája kezdetén, szinte mindent elmond róla. Bak Imre csendben, alázattal és kiapadhatatlan szorgalommal dolgozik műtermében nap mint nap. A műteremben, amire mindig vágyott, és amit sok, munkával eltöltött évtized után megépíthetett magának.
Műterme tágas, letisztult, racionális, olyan, mint az alkotásai. Mennyire fontos önnek a tér, ahol alkot és amiben él?
Nagyon fontos volt mindig is. Zárt világban éltünk, politikai, anyagi és mindenféle viszonyaink rendkívül redukáltak voltak. Ösztönös és vehemens törekvés volt kitörni ebből a zártságból, az, hogy távlata legyen az embernek ne csak pszichésen, hanem praktikusan is. A korábbi házakban fontos volt, hogy legyen sok ablak, és messze el lehessen látni. Itt sok négyzetméteres, nagy ablakok vannak. A térillúzió iránti vágy, ami konkrét, ugyanakkor megfoghatatlan, amit igyekszem a képeimben is megcsinálni, a lakótérben ugyanolyan fontos. Hogy legyenek távlatok, és amennyire lehet, oldani a bezártságot.
Mik voltak a szempontjai a műterem kialakításánál?
