Az első szerelem élménye megismételhetetlen. Ilyenkor egyszerre vagyunk nyitottak és sérülékenyek. De mi alapján választunk párt kamaszkorban? Milyen szerepe van ebben a szülői mintának, hozzáállásnak, és hogyan hat ez a későbbi párkapcsolatainkra?

Zita szülei korán elváltak,édesanyja egyedül nevelte őt nővérével, férfiminta nélkül. Tizennyolc évesen beleszeretett egy osztálytársába, de nem kapta meg tőle azt a figyelmet, amire vágyott, így hamar szakítottak.
– Emlékszem, egy koncerten csókolt meg először – meséli. – Életemben nem voltam olyan boldog, mint akkor. Most már tudom, hogy valójában a szerelembe voltam szerelmes. Örültem, hogy végre én is kellek valakinek. Később tudatosan olyan párt kerestem, aki más volt, mint ő. Sokáig gyerekesen viszonyultam a fiúkhoz, mert nem tudtam, hogy kell viselkedni egy párkapcsolatban. Húszévesen találkoztam valakivel, aki végre úgy rajongott értem, ahogy én őérte. Néhány hét után szakítottunk, de őt tartom az első szerelmemnek, vele éltem át a rózsaszín eufóriát, amire mindig vágytam. Próbálom megtörni a mintát, de a mai napig módszeresen választok narcisztikus férfiakat, akik saját magukkal vannak elfoglalva, így sosem én vagyok nekik az első. Egy meditációs csoportban a „mester” azt mondta, az első szerelem attól más, mint a többi, hogy még nem tudod, mit veszíthetsz, mennyit sérülhetsz, ezért beleadsz minden érzelmet. Jó lenne felnőttként is félelem nélkül ismerkedni, mint akkor, amikor először voltam igazán szerelmes.