Néhány évvel ezelőtt egy barátnőm, aki félig New Yorkban él, azzal jött haza, hogy képzeljem el, a New York-i nők jelentős része szőrös lábbal grasszál Manhattanben és Brooklynban. Azonnal belém hasított egy buta általánosítás, és visszakérdeztem, hogy oké, azok a nők biztos feministák, de rögtön beigazolódott, hogy nem. Simán csak nők, mindenféle címke nélkül. Ma már nem kérdeznék vissza, és nem azonosítanék egy szőrös lábat egy feministával, mert köszönhetően a látóköröm kellő szélesítésének, 2020-ban a szőrös lábról és a feminizmusról is egészen másképp gondolkodom, mint néhány évvel ezelőtt. És azt is pontosan tudom, hogy a szőr és a feminizmus nem egymás velejárói. Sőt, még csak nem is feltétlen hippik kiváltsága.
A szőr magyarázatra szorul
Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy a tavaszi karanténban töltött hetek, hónapok sok-sok nő szőrtelenítési szokásaiban változást hoztak. Láttuk az ezernyi mémet a home office-ban dolgozó Chewbaccáról, olvastuk a tippeket az otthoni gyantázásról, előkerültek a fiók mélyről az utoljára a kétezres években használt epilátorok. És bizonyára sokan voltak olyanok is, akik azt mondták, elég! Nekem is volt egy ilyen pont, amikor eljátszottam a gondolattal, hogy kész, én is befejezem. Hogy nem vagyok hajlandó többet időt, pénzt és energiát nem kímélve fejvesztve menekülni a szőr elől. Aztán elképzeltem helyzeteket, legfőképpen a szőrös lábbal kapcsolatban, hiszen azért alapvetően az látszódna a legtöbbet (főleg nyáron, amikor ez a gondolat megfogalmazódott bennem). Elég hamar arra jutottam, hogy ahhoz nem vagyok elég bátor, hogy se szó, se beszéd, szőrös lábbal közlekedjek, hanem bizonyára mindenhol magyarázkodni szeretnék majd, hogy mi ez az „újdonság”. Annak meg semmi értelme, hogy valami olyasmit csinálok, aminek a létjogosultságát én magam sem hiszem el teljes szívemből. De vajon miért?
Miért van az, hogy a szőrös láb szorul magyarázatra, és nem a szőrtelen?
Két évvel ezelőtt történt egy nagy előrelépés ez ügyben, bár az eset leginkább csak Amerikában kavart nagy port. A Billie nevű startup ugyanis, amely női szépségápolással foglalkozik, egy olyan reklámmal jött ki, amelyben mind a képi világ, mind a közvetített üzenet fittyet hányt arra, ahogyan addig gondolkodtunk a szőrről. A reklámban nem elég, hogy többféle etnikumhoz tartozó és többféle testalkatú nő szerepel, hanem ráadásul igazi szőrük van, amit közelről mutat is a kamera. Nem a csupasz lábán simítja végig a borotvát a szuperszexi modell, hanem a cég bevállalta a valóságot, a mindenféle színű és sűrűségű női szőrt. A reklámban közvetített üzenet pedig az, hogy minden nőnek van szőre, mégis úgy teszünk, mintha nem lenne. A márka nem azt sugalmazza, hogy muszáj a szőrtől megszabadulni, hanem azt, hogy ha valaki úgy dönt, hogy csupaszon akar létezni, akkor tessék, itt vannak ezek a termékek, amelyek ezt lehetővé teszi. A záró képsorban is két vidám nőt látunk, egyikük annak örül, hogy leborotválta a hónalját ezzel a szuper borotvával, másikuk pedig annak, hogy ő meg nem. Valahol így lenne igazságos ez az egész, de mégsem így van, még akkor sem, ha egyre többen állnak ki saját vagy épp mások szőre mellett.
Az ókori görögöktől Julia hónaljáig
Kicsit szürreális, hogy így kell fogalmaznunk, de szabályosan popkultúrtörténeti pillanat volt, amikor Julia Roberts borotválatlan hónaljjal jelent meg a Notting Hill londoni premierjén 1999-ben. Ez volt az év sztorija a vörös szőnyegen, és a világ nagy része számára értelmezhetetlen volt. Évekkel az eset után Julia Robert egy interjúban elmondta a Vogue-ban, hogy a világ egy kicsit túlreagálta ezt az akcióját, ugyanis valójában ez egyáltalán nem akció volt. „Igazából valahogy nem raktam össze, hogy ujjatlanban leszek és integetni fogok, és hogy ez a két dolog ahhoz vezet majd, hogy túl intim részletet mutatok magamból. Szóval ez nem valami állásfoglalás volt a részemről, pontosabban annak az állásfoglalásomnak volt a része, hogy én is csak egy ember vagyok, akik ezen a Földön él, és azt csinál, amit akar” – szólt a nyilatkozata. És tessék, ez is mutatja a helyzet szürrealitását: az Oscar-díjas élő legenda még évekkel később is kénytelen arról beszélni, miért látszott ki a szőrös hónalja a ruhájából néhány integetés erejéig.
Mondhatnánk, hogy ez a tabusító hozzáállás a modern kor velejárója, amiben ráadásul a pornó is nagy szerepet játszik, de akkor mi van az antik szépségideállal? Ha szeretnénk megtalálni, honnan ered a női szőrt érintő ellenszenv, bizony nagyon messzire kell visszamennünk az időben.
A női szépségideál alapjait, amely egyenlő a szőrtelen nő ideáljával, férfiak fektették le az ókorban és ők fejlesztik tovább azóta is.
A női szőr már a görög kultúrában is barbár, civilizálatlan és rangon aluli volt. A szőrtelenítési technikák, akár a csipeszelés, a borotválás vagy a cukorgyantázás, évezredes találmányok. Ezeket az archaikus hagyományokat pedig nagyon nehéz megtörni. Elég, ha csak egy felszínes pillantást vetünk a művészettörténet nagy alkotásaira, az biztos, hogy női szőrt nem fogunk látni. Nyilvánvaló, hogy az olyan feministának tartott művészek, mint például Sylvia Sleigh, aki 1968-ban készült híres festményén, amely egy másik művészt, Eleanor Antint ábrázolja, bátran megfestette a fanszőrzetet is, nehezen fogják ledönteni ezt a tabut. Ezek kevesek ahhoz, hogy megtörjék a sok-sok sima bőrű Vénusz egyeduralmát, és valódi változást hozzanak.
Engem nézz, én vagyok a legszőrösebb!
És vajon van-e szükség változásra? Én azt gondolom, biztosan. Mostanában van egy olyan irányzat is, hogy a magukat szőröstül bőröstől felvállaló nők influenszer szerepbe is tudnak kerülni azáltal, hogy megmutatják borotválatlan lábukat, hónapjukat, bikinivonalukat. Nagyon sok bírálatot is kapnak ezért, az enyhébb kritikusok szerint azért, mert „rá akarják erőltetni másokra is a szőrösségüket”, a súlyosabb kritikusoktól pedig azért, mert „undorítóak”, pedig valójában amit ők csinálnak, az csak egy teljesen irreális tabunak a döntögetése. Ezek a szőrös csajok sokszor elmondják, hogy ők nem azért mutogatják a szőrüket, mert azt akarják, hogy mindenki más is szőrös legyen, hanem azért, hogy megmutassák, van opció. Nemcsak tökéletesen csupasz női test létezik, nemcsak az fogadható el, hanem az is, amelyiken kibontakozik a természet. Azért jó, hogy ezek a nők megmutatják a valóságot, mert kicsit újra emlékeztetik a világot, hogy helló, a női szőr egy létező dolog, totál természetes, és ha akarjuk, megengedhetjük magunknak, hogy magunkon tartsuk.
Egyre több divatmárka helyezi fókuszba a diverzitást, és hirdeti azt, hogy egy nő (vagy férfi) bármekkora méretben, színben és bármennyi szőrrel lehet szép. Nyilván ez is egy olyan dolog, amit többször kell látnunk, hogy magunk is újra elhiggyük. Az egyik kedvenc divatmárkám (a Monki) különösen figyel arra, hogy kampányaiban hús-vér lányokat mutasson. Fehérneműfotóikon gyakran feltűnnek olyan lányok, akik nem 36-os méretet hordanak, striáik vannak, és igen, szőrösek is. A kommentek között sok olyat lehet látni, hogy „ezt most miért kellett”, és hát a válasz nagyon egyszerű: pont azért kellett, mert ez sokakban még mindig kérdés. És amíg ez kérdés, addig továbbra is szabadkozhatunk, ha megengedjük magunknak azt a luxust, hogy szőrt növesztünk és úgy is hagyjuk.
(Kiemelt kép: Billie/Unsplash)
