Szökőár lett a tóba dobott kőből
„Csodás reggelt mindenkinek! Ezt ma reggel kaptam/kaptuk és könnyekben törtem ki! Hála- és örömkönnyekben… A legjobb érzés a világon úgy adni valakinek valamit, legyen az cél, inspiráció, hogy még nem is volt alkalmunk találkozni. Sokótokat egyáltalán nem ismerem, és itt vagytok velünk, ezt hálásan köszönöm. A lelkünk valahol összeér, mert valahogy megtaláltuk egymást és együtt megyünk tovább az úton! Minden nap ajándékot kapok tőletek, általatok.” Ezt írja egy reggel közzétett posztjában Kocsis Zsuzsa tréner, a 42 ezer lépés elnevezésű Facebook csoport alapítója arra reagálva, hogy nem mindennapi bejegyzés érkezett a csoportba: „Sajnos SM beteg vagyok, s bár szívesen túráznék, sétálnék odakinn, nem megy. Az akadálymentesített lakásban azonban minden este 9000 lépést teszek meg. Apró lépések ezek, inkább csoszogások. Eddig magamért mentem, hogy ne bénuljak le. Innentől azonban teszem ezt az édesanyákért és a babákért is. Nem sok. Napi 3 kilométer. De szívem összes szeretete benne lesz.”
Aztán egy másik, szintén friss poszt: „Én ma a szülés részét teljesítettem örömmel: 4422 g és 58 cm szeretetcsomag”– olvasható egy pici baba képe felett.
Ilyen és számos ehhez hasonló, szívbemarkoló bejegyzés kerül fel a csoportba edzésekről, különféle motivációkról a tagoktól. „Úgy tartják, hogy a futás magányos sport, én is szeretem benne, hogy magammal foglalkozhatok, miközben eszem a kilométereket, vagy néha ők falnak fel engem… De! Csapatban mindig könnyebb, a segítő, támogató közeg felbecsülhetetlen érték mindenhol. Épp hogy elmeséltem az álmom egy barátnőmnek, máris szélsebesen gyűltek a #42ezerlépés projekt köré az emberek” – írja egyik beköszönő posztjában Zsuzsa, akit a csoportról és arról kérdeztem, miért alakította meg ezt a közösséget.
(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
42 ezer lépés a csoport neve. A szám arra utal, hogy 42 ezer lépést teszel meg a 42. születésnapodon, 2020. november 22-én a Margit-szigeten. Ez életed első maratonja lesz. Hogyan jött az ötlet? És miért a maratont választottad? Van esetleg valami számmisztika a 42-ben?
Valójában az ötlet csak utólag töltődött fel érzésekkel. És utólag belátva, számmisztikailag is fontos a projekt: húsz-húsz, azaz 2020, 11. hónap, 22. és 11 óra. Amikor kitettem eseményként a Facebookra, akkor valaki mondta is, hogy ez mind-mind úgynevezett mesterszám, tudtam-e róla. Eddig nem. (A számmisztikában az azonos számjegyekből álló kétjegyű számokat hívják mesterszámoknak – a szerk.) És honnan jött a 42? Az meg csak onnan, hogy 42 éves leszek.
Már régóta tervezgetted, hogy ha 42 éves leszel, lefutsz egy maratont? Ez egy klasszikus, sokak által kedvelt motivációforrás: a maratoni korba lépve sokan jelölik meg célként.
Nem, én ezt nem terveztem el így.
Pedig a Spar Budapest Maratonon sokáig külön versenyepizód volt az életük első maratonját futó szülinaposoké. Olyan hírességek vettek részt a kihívásban, mint Kovács Kokó István vagy Csöre Gábor színész.
Azt szokták mondani, hogy negyven körül megőrülnek az emberek, és akkor kezdenek el hosszabb távokat futni. Nekem 6 és 12 kilométer között van a komfortzónám. Kimegyek, és tudom, hogy ez a táv mennyi időbe telik. Ebben nem volt tudatosság, csak az, hogy szökjünk meg a család elől és kicsit hajtsuk ki magunkat, mert utána sokkal jobb fejek vagyunk, amikor hazamegyünk. Nekem ennyi volt mindössze a futással a kapcsolatom. Aztán, amikor a karantén idején bent találtuk magunkat a házban, és az volt a parancs, hogy senki nem megy sehová, azt mondtam magamban, hogy én biztosan elmegyek futni. Ha nincs a futás, kikészülök. Szaladgáltam, szaladgáltam, és egyszer csak jött egy gondolat: miért nincs ennek valami különösebb célja?
Futás közben?
Igen.
Hiszek abban és tanítom is, hogy ha nagy fizikai megterhelés éri a testet, akkor a szellem felszabadul és csodás megoldások kerülhetnek elő. Sok spirituális vezető mondja, hogy feszítsd meg a testedet időnként, mert abból egész jó dolgok tudnak kisülni.
Lásd a 42 ezer lépést a szülésért és a női energiáért. Az egyik futásom 7. kilométerénél tódult elő belőlem az a kérdés, hogy miért is futok. Rájöttem arra, hogy a nőkért, a női energiák felemelkedéséért. A szülés-születés témaköréért. És azért, hogy ez változzon meg! Nyolc kilométer után aztán kibukott belőlem a sírás. Ez olyan sírás volt, mint amikor valamire ráérzel, hogy „igen, ez az”. A maradék kilométereket sírva tettem meg.
(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
De ez örömsírás volt, ugye?
Igen. Afféle kegyelmi állapot. Hogy végre megtalálod azt, amit keresel. Onnantól, hogy eljött ez az érzés, minden edzésem a női energiák felemelkedéséről és a szülés újjászületéséről szólt. Már amikor kötöttem a cipőmet, az volt bennem, hogy azért indulok el futni, hogy tegyek ezekért a célokért.
A szülés témaköre eleve nem idegen tőled. Amikor az első szülésedre készültél, elhatároztad, hogy azt a lehető legtermészetesebb módon éled meg. Sajátos hangvételű blogot kezdtél el vezetni, placenta.blog.hu címen. 2015-ben nagy hatású előadást tartottál a TEDx felkérésére a Születés bölcsessége címmel. Évek óta teszel azért, hogy megmutasd az utat másoknak a háborítatlan szülés felé, ahol nem csupán egy baba, hanem anya és apa is születik. A Másállapotot a szülészetben elnevezésű mozgalom egyik alapítója vagy. Hogyan kerültél ennyire közel ehhez a témához?
Én magam halva születtem egy 24 órás vajúdás és egy traumatikus kitolási szakasz után, ahol majdnem az édesanyám és én is ottmaradtunk. Mi ketten akkor nagyon nehéz időszakon mentünk keresztül. Szeparáltak minket egymástól, én sem voltam jól és ő sem. Három nap után hoztak minket össze. Ő is csak nézett, hogy ez ki, én pedig addigra már sok mindent feladhattam.
Csecsemőkorban, ha nem történik meg az imprinting (bevésődés, a pszichológiában használt fogalom – a szerk.), ha nincs aranyóra, nem kap meg minket az édesanyánk, az nagyon sok kárt tud okozni. A születés utáni pillanatokból eredeztetjük az ősbizalmat, a feltétel nélküli szeretetet, a kötődést. Ez nálam teljesen defektes lett. Hosszú önismereti út után jöttem rá, hogy mennyire fontos a születés pillanata. Fontos az, hogy a nőnek van-e választása, békében van-e a döntésével. Én abban hiszek, hogy a választás szabadságát meg kell adni. Ha valaki a császármetszést választja, akkor azt kell számára biztosítani, mert a mama pocakjában az a baba akkor érzi jól magát, ha az anyja békében van.
E tekintetben Magyarországon sok a teendő. A császármetszés még egyszerű kérés is a háborítatlan szüléshez képest.
Igen. És a futás is valahogy ehhez kapcsolódik. Azt szeretném, ha a szülészeti ellátás nagyobb figyelmet kapna. Én november 23-án születtem, de az anyukám 22-én kezdett el velem vajúdni, ezért is futom a maratonomat 22-én. A maraton számomra egy kicsit erről a vajúdásról is szól: arról, amit ott együtt megéltünk. Szeretném, ha ott, a Margit-szigeten, arra a pár órára ez figyelmet kapna. Én energiát szeretnék adni ennek az egésznek. És ez nem csak a nőkről, a babákról szól, hanem ugyanúgy az apákról, a családokról, az egészségügyi dolgozókról. Mert a jelenlegi helyzet nem szolgálja megfelelően a szereplőket.
Nem érzed úgy, hogy ez szélmalomharc? A rendszerváltás után több mozgalom is elindult annak érdekében, hogy nőközpontúbbá váljon a szülészeti ellátás, s egy-egy kórházban el is indult valami, de a kívánt céltól még nagyon távol vagyunk. A háborítatlan szülés filozófiája pedig nem tud áttörni a magyar szülészeti ellátásban.
Nem mindenki akar ám háborítatlanul szülni.
A választás szabadságának erre is ki kellene terjednie…
… de mi a választás? Sokan vannak úgy, hogy szeretnék átadni az irányítást.
Ez a kérés nem fog falakba ütközni, az biztos.
Igen, mert valahogy arra vannak kondicionálva az oktatásban az orvosok –akik egyébként sokszor alig látnak élettani szülést –, hogy a szülést vezetni kell. Holott
a szülést kísérni kell, mert egy magától lezajló folyamatról beszélünk, amibe, ha nem avatkozunk be fölöslegesen, akkor gyönyörűen megvalósul.
A szélmalomharcról pedig annyit: én szeretem az olyan célokat, amelyekhez egy élet is kevés. Ha elindítunk valamit ezzel a mozgalommal, és beindul a paradigmaváltás, már megérte. Én úgy érzem, van haladás, van változás. Lehet, hogy tyúklépésekben, de egyszer csak majd elérjük azt a kritikus tömeget, amikor a fejekben valami megváltozik.
(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
Megígérem, hogy nem én leszek, aki megtöri az optimizmusodat. Visszakanyarodva a Facebook csoport megalakításához: miért gondoltad azt, hogy a futás megemeli az ügyet? Miért gondoltad, hogy a futás és a szabad szülésért való küzdelem összeköthető?
Az eredeti tervem az volt, hogy lefutom a Szigeten azt a nyolc kört, s eljönnek szurkolni a barátaim, a családom és néhányan futnak velem egy-egy kört. Nem is akartam ezt nagyon publikussá tenni. Megvolt a fejemben és a szívemben, hogy mit akarok vele kezdeni magamban. Volt egy elvonulás a Másállapotot a szülészetben mozgalom tagjaival, akiknek beszéltem a tervemről. Ott akkor egyszerre mondták: „Mit mondtál? Legyen ebből országos esemény!” Én meg úgy éreztem, ott valami átszakadt bennem, potyogtak a könnyeim és azt mondtam, akkor hadd szóljon! Nem akarom magam előtérbe tolni, az ügy a fontos.
Még mindig nem pontosan értem a futás és a szülés kapcsolatát.
Számomra ott van a híd a szülés és a futás között, hogy valahol az erőnket vissza kell szerezni. Ha például visszaszerezzük az alakunkat, akkor erősebbnek érezzük magunkat. A futás még mindig a legolcsóbb kardió, felkapsz egy cipőt és elindulsz, mindenféle tudatosságot mellőzve, egyszerűen csak van egy jó érzésed, akár már 3 kilométer után is.
A maraton egy kihívásokkal teli futás, ami azt is jelzi: egy 42 éves nő teste még mennyi mindenre képes.
Ha megnézzük a magyar szülészeti ellátást, akkor 35 éves kora felett egy nő veszélyeztetett terhes. Ezt így hívják. Amikor én voltam várandós 36 évesen, és ezt láttam leírva magamról, azt hittem, elcserélték a papírjaimat. Miért lennék én veszélyeztetett? Engem inspirál az, hogy 42 évesen még mennyi mindenre képes a testünk és fel tudunk készülni akár egy maratonra is. A szülés maga, a vajúdás folyamata is lehet egy maraton. Nekem egyszer 12 órás, egyszer pedig 6 órás volt a szülésem. Felértek egy-egy maratonnal. A saját születésem traumájának sebeire az igazi gyógyulást a kicsi fiam születése hozta el nekem és édesanyámnak is. Őt tervezetten otthon hoztam a világra bábák kíséretében. Ott minden elveszett hitemet és erőmet visszaszereztem egy életre. Bármilyen kihívás előtt állok, csak visszagondolok, mi történt Zétény születésénél és azonnal érzem, hogy ide nekem az oroszlánt is, bármire képes vagyok. Ott megingathatatlan hitet is kaptam az erő mellé. Azt hiszem ezt fogom behívni a maraton alatt is!
Meglepett, hogy a 42 ezer lépés csoport milyen gyorsan bővül? Számítottál erre?
Nem…
… és folyamatosan jönnek történetek is edzésekről, motivációról, szülésélményről.
Mert megnyílnak az emberek, a nők, akik valamelyik szülőszobán otthagyták az erejüket, amit a futástól visszakaptak. Azt hiszem, ráéreztem arra, hogy a futás jó kapcsolódási pont lehet nekünk, nőknek. A női energiák összpontosulnak ebben a csoportban. Spanyolországból, Olaszországból írnak rám. Sokan nem merik feltölteni az edzéseikről szóló képet, csak nekem küldik el privátban.
Van edzésterved?
Igen. És edzőm is. Biztos fel lehet készülni egy internetről letöltött edzéstervvel is, de bennem az volt, hogy én a legjobb edzőt szeretném. Kiválasztottam Bódis Tamást. Emlékszem, nyáron éppen két szigetkört futottam és nagyon meleg volt, 35 fok legalább. Ki voltam tikkadva…
… és eszedbe jutott Bódis Tamás, aki tavaly megnyerte a 246 kilométeres Spartathlont, ahogy éppen Athén és Spárta között rója az aszfaltot a negyven fokban?
Igen és Maráz Zsuzsanna is, a női első helyezett. Azt vizualizáltam ebben a tikkasztó futásban, hogy Bódis Tamás fut előttem. Nagyon érdekes volt, mert aznap este, amikor lefektettem a gyerekeimet, felpattantam a Facebookra, és pont akkor volt egy kiírás Bódis Tamástól, hogy még tud néhány tanítványt vállalni. Ezt hívják szinkronicitásnak: egyszerűen eléd kerülnek a dolgok. Nem voltunk ismerősök, de azonnal ráírtam. Éjjel fél 11 volt, nyilván azt gondolta, ki lehet ez az elmebeteg…
Soha nem találkoztatok előtte?
De, egyszer. Van egy baráti körünk, az a neve, hogy „Nyitott asztal”, ez afféle underground mozgalom. Oda meghívtuk egyszer a nagy magyar ultrafutóink közül Simonyi Balázst, Maráz Zsuzsannát és Bódis Tamást. És engem ezek az emberfeletti teljesítmények nagyon érdekelnek.
Ezek tényleg emberfeletti eredmények. Amikor megnéztem az idei Ultra Balaton győzteseinek eredménylistáját, nem hittem el, hogy az elsőként befutó Bódis Tamás hány óra alatt futotta körbe a Balatont…
Azt hitted, bringázott, igaz? Elképesztő teljesítmény. Akkor azon a baráti találkozón megismerkedtünk, és láttam rajta, hogy mennyire stabil ember, mennyire tudja, mit akar, mennyire ott van fejben.
Hogy indult az edző-tanítvány kapcsolatotok?
Felmért engem időben, teljesítményben.
Ez nyáron történt?
Igen, júliusban. Ekkor még csak a 8-12 kilométereknél tartottam.
(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
Nem merült fel, hogy szűk négy hónapnyi készülés nem lesz elég arra, hogy lefuss egy maratont?
Amikor felkértem, hogy legyen az edzőm, azt is elmondtam neki, hogy nagyon szeretném, ha ő futna előttem azon a nagy napon. Meghívtam nyúlnak, nem tudom másképp mondani. Nagyon aranyos volt, azt mondta, szívesen segít, ha minden úgy alakul, ott lesz velem. Azt is kértem, hogy mondja el őszintén, reális-e, hogy én november 22-én maratont fussak. Azt mondta, nem feltétlenül, mert legalább három hónapot kéne csak alapozni, hogy ez meglegyen. Nem reális, de a szív, az sokkal erősebb.
Ha ott van a cél és ott a szív, akkor végig tudok menni.
Azt kérdezte, hogy „nem baj, ha belesétálsz? Nem számít az idő?”. Azt válaszoltam: minden mindegy. Én ott azt akkor le akarom futni. Ha 5 óra alatt, akkor annyi idő alatt, nem számít. Tamás ugyanúgy fejleszt engem is, ahogy azokat a tanítványait, akik dobogóra akarnak állni bizonyos versenyeken. Nem választja szét, mint a masszőrök, hogy vannak a hobbifutók és vannak a sportolók. Én most a hobbifutó kategóriába esem, elkocogok összevissza, de mégis csak ugyanazt a profi edzéstervet és törődést kapom, mint azok a tanítványai, akik komolyan futnak.
Hányszor indulsz futni egy héten?
Négyszer. Ebből kétszer vannak résztávos edzések.
Mennyi a leghosszabb táv, ami már a lábadban van?
22 kilométer, de ezt a távot terepen futottam, a hangonyi erdőben, Tamás által szervezett edzőtáborban. Még lesz egy húzós edzőtábor a maraton előtt. Igyekszem, törekszem, lelkes vagyok.
Nem félsz attól, hogy nem sikerül teljesítened a maratont? Nem érzel túlzott nyomást amiatt, hogy a célodat meghirdetted, de esetleg valamiért fel kell adnod?
Nem félek. Mert ebben az egészben nincs benne az egóm. Mi van, ha csak 36 kilométert futok, és akkor szállok ki, mert nem bírom? Akkor 36 éves vagyok. De hiszek abban, hogy a szívem és a lelkem végigvisz. Ha valami közbejön? Hát istenem! Nem tudunk minden körülményt irányítani. Elengedtem az ehhez való görcsös ragaszkodást. Miért lenne ciki, ha nem sikerül? De természetesen úgy készülök, hogy rajtam ne múljon.
(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
A maratonra az étkezésed átalakításával is készülsz?
Igen, van dietetikusom. Én nagyon szeretek enni. Azon kaptam magam, hogy nem tudom eltalálni, mit, hogyan kell ennem például egy ezer kalóriát elégető edzésen. Ennek voltak olyan következményei, hogy szédültem az edzéseken. Ez azért is volt így, mert rám is jellemző volt a negyvenes nők divatja, azaz a „csökkentett szénhidrát-beviteles szakkör”. Viszont a futáshoz kell a szénhidrát. Ezért megkerestem Shenker-Horváth Kinga wakeboard világbajnokot, dietetikus-táplálkozástudományi szakembert, aki profi sportolókkal dolgozik, sőt nem mellesleg a vajúdás alatti táplálkozásnak ő az egyik szakértője Magyarországon. Kinga tavaly készített egy anyagot arról, hogy a vajúdás felér egy maratoni futással, és gyönyörű infografikákkal illusztrálta, miért kellene megengedniük a kórházaknak, hogy a vajúdás alatt táplálkozhassanak a nők. A nehéz edzések után azt vettem észre, hogy rendkívül gyorsan regenerálódom, ha nagy mértékben növényi eredetű táplálékot fogyasztok. Egyébként Maráz Zsuzsanna és Bódis Tamás is vegán, a táplálkozás számukra is más nézőpontot hozott és gyorsabb regenárálódást eredményezett. Én a flexitáriánus étrend követője vagyok, ahogy Kinga megfogalmazta, a lényeg, hogy bírjam az edzéseket és jól érezzem magam.
Mi lesz a 42 ezer lépés Facebook közösséggel, ha eléred a célod?
Nem volt vele hosszú távú célom. A csoportban keletkezett egy elvárás, hogy ezt nem lehet abbahagyni. Volt, aki beírta nekem: ebben az évben a szülés részt vállalom, jövőre futni szeretnék veletek. Ott tartunk, hogy bedobtam egy követ a tóba, és ebből szökőár lett.
(Kiemelt kép: Kocsis Zsuzsa Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
