Annak, aki meg szeretné érteni, mi zajlik Lengyelországban, vagy hogy minek teszi ki magát, aki abortusz kérdésében pro life, azaz életpárti mozgalmárokkal akarva vagy akaratlanul szóba elegyedik, sokat segíthet az HBO és a VICE tavalyi dokumentumfilmje. A fiatal aktivisták kiképzőtáboráról szóló riport sok mindent megvilágíthat azzal kapcsolatban, miért zajlanak ezek a viták sokszor szinte forgatókönyvszerűen.

Pro-life vagy pro-choice?

Az abortuszvitában ugyanis nincs helye arany középútnak vagy árnyalt gondolkodásnak, csak élet van vagy halál, gyilkos van és áldozat. Az abortuszvita Európába is delegált kultúrharca, amelyik élénken zajlik éppen Lengyelországban is, az USA-ból ered és két táborra oszt mindenkit, akár akarja, akár nem: az abortusz jogi lehetőségének betiltása mellett kampányoló pro life, magyarul életpárti, azaz abortuszellenes oldalra és a pro choice, vagyis a döntéspárti, a nők döntését és az abortusz jogi lehetőségét támogató (a pro-life oldal szerint sokszor abortuszpártinak is nevezett) csoportokra. Ilyen felosztás szerint zajlik ez a rengeteg anyagi és emberi erőforrást mozgósító, folyamatos háborús helyzet illúzióját teremtő küzdelem, és

ne hidd, hogy választhatsz, melyik oldalhoz tartozol vagy hogy véleményt formálhatsz a kérdésben anélkül, hogy kilépj ebből a keretezésből.

Árnyalt gondolkodásnak itt ugyanis nincs helye. El is hangzik a film végén, amikor a programban résztvevőkkel aláíratják a 2000 dolláros ösztöndíjuk és a gokartos, négycsillagos szállodás tábor, valamint az itt megszerzett tudás fejében elvártakat: teljesen mindegy, mit tesznek a magánéletben, de nyilvános diskurzusban az alapítvány által felkarolt értékrendet és képviselőket kell támogatniuk. Teljesen mindegy, mit gondolnak valójában az adott szereplők, a cél, hogy a politikai gépezet működjön és leginkább: ha nem vagy pro life, akkor egy ilyen vitából nagy eséllyel nem tudsz jól kijönni, hiszen az élet másik oldalán csakis a halál állhat.
A VICE riportere eljutott egy olyan pro life táborba, ahol fiatal amerikai egyetemisták sajátíthatták el a pro life érvelés asztali és nyilvános fokozatainak csínját-bínját. Az összeállítás teljesen hiteles képet fest a csillogó szemű, középosztálybeli egyetemistákról, akik valódi missziójuknak tekintik, hogy megszülessenek a nem kívánt terhességből fogant magzatok. A szándék tehát nemes és a résztvevők sok kijelentése vitán felül áll. Például, amikor arról beszélnek, hogy elsősorban nem az abortusz jogi lehetőségét szeretnék betiltatni, hanem a szívekben, a társadalomban és a kultúrában akarnak változást elérni, hogy megszülethessenek a nem kívánt csecsemők. (Ez a pro life mozgalom egészére ugyanakkor nem igaz, hiszen a mozgalom egyik célja sokszor kifejezetten a jogi lehetőség betiltása.)

Ritka, mint a fehér holló

A fentebb vázolt vitában a másik oldaltól sem áll távol a sarkos megfogalmazás. A pro choice, vagyis döntéspárti oldal tűnhet úgy, mint a feminista mozgalom egyedüli hiteles képviselője vagy megfordítva – ahogy a filmben a pro life feminista aktivista Aimee Murphy szájából el is hangzik – ha igaz feminista vagy, kiállsz a nők abortuszhoz való joga mellett. Ezt árnyalja a táborba meghívott előadóként érkező Aimee, aki szerint a feminizmus alapja, az egyenlőség, a diszkriminációmentesség és az erőszakmentesség. „Mindannyian, életkorunk, társadalmi vagy biológiai nemünk, fajunk vagy vallásunktól függetlenül megérdemeljük az erőszakmentes életet. Az a feminizmus, amelyik támogatja az abortuszt valójában forrása az egyenlőtlenségnek, diszkriminációnak és erőszaknak” – mondja Aimee hatásos előadásában, majd hozzáteszi:

nem éppen a patriarchális társadalom az oka annak, hogy az anyákat úgy látjuk, mint gyenge, erőtlen, lehetőségeiktől és álmaiktól megfosztott embereket az abortuszhoz való joguk nélkül?

Holokauszt-párhuzam és imádság az abortuszklinika előtt

A jogos és vitaindító kérdésfelvetések ellenére mégis meglehetősen zavarba ejtő és időnként gyomorszorító nézni ezt a mindössze 24 perces riportfilmet. A résztvevő, gyermekvállalás előtt álló, mozgósítható és lelkesíthető egyetemista fiatalok a luxushotel mellé egy fejenként kétezer dolláros ösztöndíjat is kapnak egy olyan alapítványtól, amely egyértelműen a republikánus párt szekerét tolja. Habár a szervező Texas Right to Life politikai közösség a szervezők elmondása szerint magánadományokból tartja fenn magát és ebből finanszírozza ezt a programot is, és bár az adományozók személye homályban marad, a kapcsolódás mégis egyértelmű, már csak a hallgatókkal aláíratott vállalások miatt is, amely kiköti, hogy nyilvános szerepléseik és aktivista tevékenységük során a republikánus jelölteket kell támogatniuk.
Emellett rendkívül zavarba ejtő a holokauszt-párhuzam is: a genocídium képsorait nézve egyik alkalommal az a feladat, hogy írjanak le három párhuzamot a holokauszt és az abortusz között és az is elhangzik, hogy ezen a ponton „bármit behozhattok a vitába”. A riporter tehát joggal veti fel a kérdést:

arról van-e szó, hogy egy összetett kérdést a maga teljességében megértsenek, vagy inkább arról, hogy kritikátlanul elfogadjanak és képviseljenek egy oldalt és megsemmisítsék vitapartnereiket?

Ennél a kérdésnél minden résztvevő csendben marad, majd a háttérben eddig csendben megbúvó szervező töri meg a csendet. Ekkor az is kiderül, hogy minden, hallgatókkal folytatott beszélgetés hátterében ül valaki a szervezők közül, aki rögzítette a VICE stábja által készített interjúkat is.
De nem csak nyilvános vitával kapcsolatban kapnak segítséget a hallgatók – elsajátíthatják a „tabling” vagyis az asztali beszélgetések csínját-bínját is: hogyan kell beszélgetést kezdeményezni például az egyetem büféjében és legyőzni bárkit, bármikor az abortuszról folytatott vita során. Érdekes azt is látni, hogy tudnak a résztvevők egyre szélesebb érvkészletet felsorakoztatni annak függvényében, hogy merre halad egy-egy beszélgetés.
Ha tehát az lenne a benyomásunk, hogy az abortuszról folytatott diskurzus eltávolodni látszik a valóságtól, és hogy rengeteg emberi és anyagi erőforrás áll mögötte, ennek ellenkezőjéről nem fog meggyőzni ez a film sem. Az abortuszklinika előtt könnyes szemmel az esőben éneklő fiatalokat látva pedig az a kérdés is motoszkálhat bennünk: tényleg ez az egyetlen igaz ügy, amely mellé ennyi erőforrással fiatalokat lehet állítani? A világ több millió éhező, elesett, bántalmazott, megszületett gyermekével például mi lesz?

De a legelgondolkodtatóbb mégis az, hogy hogyan használhatók fel a demokratikus vitakultúra eszközei egy olyan vitában, amely valójában a legkevésbé sem a párbeszédről és a másik megértéséről szól, hanem egy – természetesen sok szempontból vitatható kérdés – leuralásáról és az elrettentésről is. (Utóbbira a halott csecsemőkről készült felvételek, valamint a holokauszt-párhuzam bevetése okán lehet következtetni.) Ráadásul, mindezt éppen a demokratikus vitakultúra teszi lehetővé.  

A dokumentumfilm angol nyelven megtekinthető a Youtube-on.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.