Kelet-Európa Diorja, a szocialista blokk Coco Chanelje, a vörös divatdiktátor (ugyan nem volt „vörös”, sem meggyőződésében, sem életvitelében) – ilyen és ehhez hasonló neveken emlegették Rotschild Klárát, aki zsidóként öltöztette a Horthy-kor arisztokráciáját és polgárasszonyait (sőt, 1940-ben Horthy Miklós menye, Edelsheim Gyulai Ilona grófnő az ő ruháját viselte a Horthy Istvánnal való esküvőjén), majd később is folytatta tevékenységét, akkor már a Kádár-kor elitjével. Hihetetlen életút az övé, amely 44 évvel ezelőtt ezen a napon ért véget. De hogy miért vonták sokan kétségbe, hogy tényleg öngyilkos lett volna? Többek között ennek is utánajártunk.
Rotschild Klára 1903. február 2-án született Rotschild Ábrahám zsidó szabómester és Spirer Regina, szintén izraelita szabásznő harmadik lányaként. A szülők a mai Petőfi Sándor utcában vittek forgalmas női szalont, így nem meglepő, hogy Klára a nővéreivel, Erzsébettel és Rózával, majd később Margit húgával a szabászasztal mellett nevelkedett, és az évek múltával egyre több feladatot vállalt a családi szabászatban. Klára csak hat osztályt végzett és nyelveket sem beszélt (annak ellenére sem, hogy aztán éveken át rendszeresen járt külföldre), mégis az ország első self-made womanje lett, korának legendás alakja, aki mestere volt a networkingnek (a professzionális kapcsolatrendszer építésének) és az önbrandingnek. Abban, hogy már életében városi legendák kísérték alakját, saját magának is nagy szerepe volt, hiszen előszeretettel terjesztett különös történeteket személyével kapcsolatban. Például azt, hogy ő készítette Faruk egyiptomi király feleségének 1938-as menyasszonyi ruháját. Hogy ez nem volt igaz, az Simonovics Ildikó divattörténész (emellett a Magyar Nemzeti Múzeum 20. századi és kortárs textilgyűjtemény vezetője) Rotschild Kláráról szóló könyvéből (Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor) is kiderül, ahogyan az is, hogy a divatmogul saját magáról kezdte azt híresztelni, hogy önszántából ajánlotta fel cégét és szolgálatait az államnak. Az igazság az volt, hogy Deák téri szalonját 1949-ben egyszerűen államosították.
Egy kivételes asszony kivételes élete
Noha a szabóból lett divatkirálynő neve korábban is sokak számára volt ismert, 2019-ig mégis csupán három ruhája volt fellelhető közgyűjteményben. Végül tehát Simonovics Ildikó vállalkozott arra, hogy kutassa életét, majd könyvet írjon róla, aminek végeredménye nemcsak az izgalmas kötet lett, hanem egy lenyűgöző kiállítás (CLARA – Rotschild Klára – divatkirálynő a vasfüggöny mögött) a Magyar Nemzeti Múzeumban. A divattörténész elképesztő munkát végzett sok éves kutatómunkája során: minden fellelhető adatnak utánajárt, felkeresett mindenkit, aki még él, és akinek valamilyen köze volt Rotschild Klárához. A levéltári adatokból, újságcikkekből és beszámolókból állt össze a Rotschild Klára könyv, amelyben a szerző nem találgat, nem mitizálja hősét, nem ítélkezik, viszont annál több izgalmas részletbe avat be életével, és persze halálával kapcsolatban.
De hiába a sok történet és legenda, arról például Simonovics Ildikó is csak igen kevés dokumentumot talált, hogy mi történt a Rotschild családdal a holokauszt idején.
A könyvből megtudhatjuk, hogy illusztris védőangyalai voltak az akkor már sztárnak számító Klárának és családjának, hiszen magas státuszú, politikailag is befolyásos vendégköre igencsak kitartott mellette. Az is kiderült, hogy az asszony vélhetően bejáratos volt Raoul Wallenberg irodájába is, aki segített Schutzpasst (svéd menlevelet) szerezni a család számára. Az biztos, hogy a famíliából legtöbben túlélték a második világháborút, egyedül férje veszett oda a holokauszt idején. Az azonban nem derül ki, hogy milyen körülmények között: halálának oka ugyanis tüdőgyulladás volt, a halotti anyakönyvi kivonatban viszont nem Klárával közös lakcíme szerepel.
Az ügy rejtélyes, az azonban biztosnak látszik, hogy ha üzletét akkoriban meg is tarthatta, azt nem sikerült megakadályoznia, hogy elszakítsák tőle férjét. Az már önmagában hihetetlen, hogy Budapest ostromáig működött a szalon, amit végül bombatalálat ért, és Rotschild a háború alatt is kijárt Párizsba, ahol évtizedeken keresztül szinte minden évben kétszer megfordult, hogy törvényszerű, féllegális, esetleg teljesen illegális módon megszerezze az az évi modelleket. 1949 után két évig biztosítási ügynökként dolgozott, de aztán az ötvenes években újra eljött Klára ideje. 1952 és 1954 között az ÁTEX (Állami Textil Vállalat) mérték utáni szabóságát vitte, majd 1956-tól a Váci utca 12-ben nyílt elegáns állami Különlegességi Női Ruhaszalonnak lett a művészeti vezetője, amelynek kirakatát az egyenlő elvtársak csodálhatták, míg a portékákat a még egyenlőbbek meg is vásárolhatták. A pártelit asszonyai, a diplomaták feleségei persze akkoriban is szerettek igen elegánsan megjelenni, Rotschildnak pedig különösen jó érzéke volt ahhoz, hogy vendégei szinte egy párizsi szalonban érezzék magukat. Többek között ez a tehetsége is hozzájárult ahhoz, hogy végül rá bízzák a Különlegességi Női Ruhaszalont. Rotschildnak tehát a Kádár-rendszer tervgazdálkodásában sem akadt versenytársa, a korszak csillagai és elitjének tagjai mellett még a híresen puritán stílusú Kádárné is el-ellátogatott hozzá.
A csillogó szalon a vasfüggöny mögött egyfajta cukormázas zárványként működött, Klára és az 1969-től Clara néven futó szalon pedig a rezsim országimázsának része lett.
Rotschild Klára (Budapest, 1903. február 22. – Budapest, Belváros, 1976. november 13.) divattervező. (Forrás: smagpictures.com)
Egy különös öngyilkosság
Kapcsolódó
A leopárdminta ellentmondásos története
A magyar divat nagyasszonyát 44 évvel ezelőtt, 1976. november 13-án holtan találták a Petőfi tér 3. belső udvarán. A már életében legendává vált asszony hetedik emeleti lakásából ugrott ki. Csakúgy, mint élete, halála is igencsak foglalkoztatta a közvéleményt, még összeesküvés-elméletek is szárnyra kaptak végső tettével kapcsolatban, különösen amiatt, hogy nem hagyott hátra búcsúlevelet. Rotschild Klára öngyilkosságának oka a hiúsága volt, ezt a városi legendárium is így tartja számon. Jobban mondva a hiúságából fakadó iszonyatos fájdalom, amit egy fogimplantációs műtétsorozat okozott. A műtéteket 1974-ben hajtották végre rajta, a visszaemlékezések szinte kivétel nélkül emlegetik az implantációt követő fájdalmat, az elgennyesedést, a gyulladást, de a fogínyrákot, az implantátumok kilökődését, illetve a vérmérgezést is.
1974-ben a fogimplantációs eljárás még igencsak gyerekcipőben járt, ráadásul Rotschild Klára esetében nem is egy vagy két fogról volt szó, hanem a teljes felső fogsoráról (ami a beültetés szempontjából az alsó fogsorénál is problémásabb.)
Simonovics Ildikó még 2016-ban a Nők Lapjában közzétett egy felhívást, amelyre jelentkezett egy szájsebész orvos, aki jelen volt Rotschild Klára felső protézisének implantációjakor. Az orvos akkor még fogorvostan-hallgató volt, többedmagával vehetett részt a szenzációnak számító beavatkozáson, ami az ő beszámolója szerint is igen kockázatosnak számított, különösen a kilökődés veszélye miatt. De Klára ragaszkodott hozzá, hogy ezt az utat válassza a kivehető protézis helyett, amit szívből gyűlölt, csakúgy, mint a fogatlanságot – főleg, hogy egyszer még az is előfordult, hogy kutyája megkaparintotta és szétrágcsálta a műfogsorát. Ez végképp nem fért össze Rotschild Klára királynői attitűdjével. A felső fogsor implantációjakor már megvolt neki az alsó, azt Svájcban csináltatta korábban, ott viszont nem vállalták a felsőt is, így került végül a SOTE-re (ma SE). Simonovics kapcsolatba lépett dr. Unger Péterrel is, aki a hetvenes években alorvosként dolgozott a János kórház szájsebészetén, ahol halála előtt Rotschild Klárát kezelték. Az orvos arról számolt be a divattörténésznek, hogy nem volt mit tenni a fogsorral, el kellett volna távolítani az implantátumokat, de az asszony erről hallani sem akart.
Dr. Unger beszámolójából az is kiderül, hogy nem volt fogínyrákja Rotschild Klárának, csak rettenetesen félt tőle, és hogy az akkori módszer, amellyel az implantátum készült, ma már elfogadhatatlan. Az orvos szerint a kilökődés elvileg nem jár elviselhetetlen fájdalommal, haza is engedték néhány napra az asszonyt, aki viszont hétfőn már nem tért vissza a kórházba, hiszen szombat hajnalban öngyilkos lett. Mivel búcsúlevelet nem hagyott, sokakban felmerült, hogy talán nem is saját kezével vetett véget életének, egyesek pedig azt mondják, nem is volt kinek búcsúlevelet írnia.
Ez nem feltétlenül igaz, hiszen ugyan gyerekei nem voltak, de családja igen: testvéreivel és azok családjával szoros kapcsolatban állt, sok embert szeretett, akikre mind gondolt is végrendeletében, amit még 1975-ben írt. Simonovics Ildikó kapcsolatba került valakivel, akivel közös barátjuk volt Popper Ervin ékszerész. Ő azt mesélte, hogy Klára nem sokkal halála előtt ment be az ékszerész baráthoz, hogy megrendeljen tőle egy egészen extravagáns, füsttopáz gyűrűt, ami nem éppen egy olyan tett, amit öngyilkossági gondolatokat forgató emberekre jellemző. Kétségtelen, hogy voltak, akik félre akarták őt állítani, voltak, akik pályáztak a helyére, a 73 éves divatguru pontosan érezte, hogy birodalma, királynői státusza mulandó. De hogy bárki is az életére tört volna emiatt, az erősen kétséges az író szerint, ahogyan a másik pletyka is, ami szerint a gyilkosság indítéka valamiféle gazdasági ügy lett volna, elvégre Rotschild Klára ennél sokkal komolyabb dolgokat is elhárított életében. Ellentmondásos nyilatkozatok ide vagy oda, Simonovics Ildikó nem talált semmilyen, arra vonatkozó bizonyítékot, hogy bárkinek is érdekében állt volna végezni Rotschild Klárával, a hiúságból fakadó reményvesztettség tűnik az egyetlen logikus indoknak, amiért azon a november 13-i hajnalon a magyar divat ikonikus alakja kilépett a mélybe.
Egy kiállítás katalógusa
Rotschild Klára tehát egyszerre volt a Horthy-kor arisztokratáinak és a Kádár-korszak nagyasszonyainak a divattervezője, akinek szalonjában rendszeres vendég volt Kádárné, Tito marsall felesége, a szovjet külügyminiszter és a perzsa sah neje, a magyar művészvilág csillagai. Hogy miként volt lehetséges, hogy a második világháború előtt és után is ilyen kimagasló sikereket érjen el, arra a Magyar Nemzeti Múzeum CLARA – Rotschild Klára – divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítása adott választ azzal, hogy egyszerre mutatta be egy sikeres nő életútját, egy korszak elitjének öltözködési kultúráját, valamint a szocialista Magyarország kétarcú, ellentmondásokkal terhelt időszakát. A kiállítás katalógusát ma, halálának évfordulóján mutatta volna be a kiállítás kurátora, Simonovics Ildikó, azonban az esemény a járványhelyzet miatt elmarad. A Magyar Nemzeti Múzeum Facebook-oldalán azonban várható egy videó a katalógusról, így ha érdekel, mindenképpen figyeld délután 5 óra körül az oldalt!
(Kiemelt kép: Budapest, 1963. február 21. Rotschild Klára (k) divatszakember, ruhatervező irányításával egy komplét – azonos anyagból készülő női ruha és kabát – próbálnak a tavaszi és nyári ruhamodellek közül a Clara Szalonban (CR), a korábbi Különlegességi Női Ruhaszalonban. A párizsi meghatározó divatirányzat szerint a szezonban a ruhákat a nőiesség és az úgynevezett ceruzavonal jellemzi majd.
MTI Fotó: Kácsor László)
Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!
