Kiadója szerint Benedek Ágota az új Bridget Jones, az új Phoebe Waller-Bridge, az új Lena Dunham. (Ne tessék emiatt betenni egy skatulyába, a párhuzam valamilyen szinten érthető, de nincs szó semmiféle koppintásról.) A 34 éves forgatókönyvíró karanténnaplójával hódította meg olvasói szívét, amely naplót aztán kötetté rendeztek, így húsba vágóan őszinte, humoros történetei már könyvként is olvashatóak. Ágota egyébként sorozatok, filmek és reklámok szövegén dolgozik. Általában. Most ősszel lett volna filmjének, a Badits Ákos által rendezett Űrpikniknek a premierje, amit azonban a járvány második hulláma miatt elhalasztottak, így a film – amelyben egy joviális földönkívüli a Földre érkezik, hogy megmentse Zalatnay Saroltát a világvégétől, és közben összebarátkozik egy egyetemista lánnyal – várhatóan 2021 tavaszán kerül a mozikba.
A tavasszal életbe lépett kijárási korlátozások és a világszerte alapélményünkké vált önkéntes karantén Benedek Ágota életére is rányomta bélyegét. A szorongás és egyéb kellemetlen velejárók miatt kezdte írni a már említett blognaplót, amelynek olvasásához tízezrek csatlakoztak – ebből lett a Rumbarumbamm: ez egy kibaszott karanténnapló című könyv.

Benedek Ágota Rumbarumbamm című könyve(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Az őszi, immár kijárási tilalommá keményített szabályozások bevezetésének második napján találkoztunk, irodalomról, könyvformáról, a szövegek titkos életéről, és persze arról beszélgettünk, hogy helye van-e a káromkodásoknak a szövegekben, és hogy mi az, amiből politikailag korrekt világunkban még viccet szabad csinálni. Na meg arról, hogy lesz-e a történetnek folytatása.

Forgatókönyvíró vagy, aki reklámszövegeket is ír. Hogyan jött a naplóírás? Állítólag akkor még csírájában sem volt meg a könyv gondolata?
Nem valami drámai, ahogy indult. A tavaszi karantén harmadik estéjén arra gondoltam, hogy írok egy személyesebb szöveget arról, hogy mi volt aznap. Azzal még totojáztam, hogy posztoljam-e egyáltalán. Meg is mutattam néhány embernek, hogy béna-e. Azt mondták, hogy hmm, ez nem béna. Gondolkodtam már amúgy korábban is, hogy ilyen hangú dolgot kellene írni, csak még nem tudtam, milyen formába kellene helyezni. Valahogy úgy alakult ki másokban, hogy a pszichológusom javasolta terápiás tanácsként. Valójában csak azt mondtam – szerintem persze csak azért, hogy lerázzon –, hogy én foglalkozzak csak az írással, ne azon szorongjak, hogy négy nap múlva itt az apokalipszis. Írjak, hiszen ez a legfőbb feladatom az életben. 

És miért pont blog? Ennél túlhaladottabb dolgot nehéz elképzelni. Miért nem Instagram vagy TikTok, Youtube, vagy bármi, manapság menő platformot választottál?
Ebből látszik amúgy, hogy mennyire nem gondoltam arra, hogy eladható és vonzó legyen, ami kikerül a kezeim közül. Utólag rádöbbentem, hogy ennél kevésbé attraktív dolgot nehezen csinálhattam volna, mint hogy valamit olvasni kelljen képek nélkül, ráadásul ez a valami egy egybefüggő szöveg, nem is csak rövidke geg. Na ezt nehéz népszerűsíteni! De mivel nem ez volt a prioritás, hanem hogy én jól érezzem magam ezzel a szöveggel, blog lett.

Benedek Ágota (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

De megmutattad már a posztolás előtt, azért mégiscsak készültél rá, hogy mások is olvassák majd.
Először megírtam a kis szöveget. Utána arra gondoltam, mégiscsak megmutatom a közvetlen környezetemnek, hogy milyen. Amolyan féltudatosan már akkor olyan volt ez a szöveg, mint ami kifelé beszél. Úgy voltam vele, hogy szerintem vicces, ha szerinted is vicces, vajon másoknak is vicces lesz-e. Amúgy ezt a blogot is alig bírtam összeeszkábálni, nemrég szóba került, hogy miért nem vlogolok. Én még a hashtag jelet sem találom a laptopomon, ezért.

Kifelé szól a történet, így ez a karakter már nem is feltétlenül te magad vagy. Vagy?
Mondjuk úgy, hogy önéletrajzi eseményekből rugaszkodik el, de minden lehetőséget megragadtam, hogy dramatizáljak.

Viccelődve indul a szöveg, nagyon szórakoztató, de azért elég gyorsan, mindenféle pátosz nélkül becsavarsz valami meghökkentő és fájdalmas emléket, majd egyre többet. Ez elég bátor dolog, főleg, mert ismerőseid is olvasták a  blogot, a hozzánk közel állók előtt pedig mindig nehezebb megnyílni.
Egyrészt könnyebb úgy mesélni ezekről a dolgokról, hogy eltávolítod őket magadtól. A távolítás már akkor megtörténik, amikor valamilyen platformra rakod és leírsz valamit, az már kicsit fikcionalizálás, más, mint amikor ketten ülünk egy szobában és beszélgetünk. A másik, ez lehet, hogy kicsit az írói misztikát erősíti, de azért van egy furcsa tudatállapota az embernek, amikor belemegy ezekbe a történetekbe. Nem gondolkodom azon, hogy ki tudja meg és mit fog szólni, hogy mi történt az életemben, mi történt az anyámmal és az apámmal. Hiszen ha nem így tennék, akkor valószínűleg nem születnének meg ezek a történetek.

Benedek Ágota (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

A könyv nyelvezete erősen szlenges, sokat káromkodsz. Ezzel kapcsolatban kaptál támadásokat? 
Nem szeretnék azzal a mindenki által ismert tanulmánnyal jönni, ami szerint a sokat káromkodó emberek intelligensebbek a társaiknál, haha, de jövök, mert az egy érdekes részlete a tanulmánynak, hogy ugyanezek az emberek szeretnek meztelenül is sétálgatni a kertjükben. Én nem szeretek sétálgatni meztelenül a kertemben, megnyugtatásul. Az, hogy káromkodom, nem jelenti azt, hogy prosztó vagyok, akire a magyar nyelv színes szópalettájáról csakis ezek mocskos barnák ragadtak. Képes vagyok választékosan beszélni, sőt, dobom az atomot: választékosan írni is, de miért lennék otthon, a saját boldog, puha fészkemben hasszorítós, bélcsavarintó harisnyában, ha kényelmes mackóalsókában is lehetek, amiben elengedhetem magam?

A káromkodás szerintem csak akkor ellenszenves, ha nincsen más a repertoárban. Különben pedig íz, ritmus, stílus, tempó, aminek egy-egy darabja szubkultúra, és letagadhatatlan generációs szleng, amihez lehet kapcsolódni. Komplexitást ad, ahogy az is, ha az ember nem csak öltönyben fekszik és kel.

Ez egy személyes írás, személyes hanggal, és nulla hitelem lenne, ha úgy akarnék tenni 2020-ban 34 éves városi nőként, mint aki kifütyüli a saját magában beszélését. De tudok olyan szavakat is, hogy agónia, fizimiska, csetresz, snájdig. Hm? Jó, mi? Úgyhogy ne tessék szíves mérgesnek lenni a káromkodások miatt!

Benedek Ágota (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Tudatosan alakítottad a sztorit, mint egy forgatókönyvíró, vagy ez inkább amolyan asszociatív írás volt?
Valamennyi tudatosság volt benne, hiszen a sok év írói gyakorlata miatt akkor is lesz valamilyen megszerkesztettség a szövegeimben, ha nem is figyelek erre. De olyan fajta tudatosság nem volt benne, hogy például melyik nap miről szóljon. Most, hogy a második könyvön gondolkozom, ez arra már nem lesz érvényes, hiszen előre lehet tudni, hogy az egy tudatosan szerkesztett valami lesz, akkor is, ha az asszociatív mivolta megmarad.

Aha, szóval második könyv! A blogot viszont befejezted. Hogy lesz akkor a folytatás?
A blog lezárult, igen, vége lett akkor, amikor májusban feloldották a kijárási korlátozásokat. Amikor a kiadóban az első könyvet szerkesztették, mondjuk úgy, hogy inkább csak letisztogatták és korrektúrázták, már akkor felmerült bennük az igény, hogy ennek legyen folytatása, karanténtól függetlenül is. Erre most itt ez a furcsa helyzet, én most jöttem ki a tényleges karanténból, ugyanis covidos voltam. Szóval van is karantén meg nincs is, de nem olyan mértékben, mint tavasszal, amikor tényleg mindenki beszorult az otthonába.

Pedig most sokkal nagyobb a probléma…
Hát ez az! Szóval hajlok a második könyv felé, de azt kell éreznem, hogy van relevanciája, mert nem akarok csak egy magából könyveket kidobáló öncélú írócska lenni. Ha azt érzem, hogy van még mit mondani, akkor mondom. Egyébként már elkezdtem jegyzeteket készíteni.

Filmsorozat is készül a naplóból, ez igaz? Hogy került egyáltalán nyomtatásba?
Még a levegőm is elfogy, ha ez kerül szóba. Most ezen megy a munka, hogy ebből tényleg sorozat lehessen. És halad is a dolog! Persze nehéz mozgatni ezeket a köveket, de dolgozom ezen Petrányi Viki producerrel. Ő volt az, aki megvette a blog megfilmesítési jogát. Ő azt találta ki, hogy ezt megmutatja egy könyvkiadónak is – meg is mutatta, és jött a hír, hogy a Libri ezt szeretné kiadni. Így történt.

Benedek Ágota (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Korábban nem gondolkodtál könyvíráson? Az írással foglalkozó embereknek általában azért ez mindig ott motoszkál az agyában, mint valami végső, nemes cél.
Annyit azért tudok a szépírásról, hogy az egy nagyon másfajta munka, mint amit én csinálok, másfajta technika, nagyon más paraméterei vannak. Amiket én az évek során semennyire sem fejlesztettem. Ez nem egy irodalmi alkotás a szó klasszikus értelmében. De nem akarom degradálni a könyvet, hiszen sok funkciót tölthet be egy irodalmi alkotás, és teljesen váratlan irányokból töltheti be ezt. Ez is betölt ilyeneket, annak ellenére, hogy egy blogból könyvformába öntött anyag. Szóval korábban nem gondolkoztam azon, hogy könyvet írjak.

Egy reklámszöveg is lehet irodalmi alkotás, én már hatódtam meg és gondolkoztam el zabkása reklámszövegen.
Amúgy igen. Ez az egész egyetlen skála, az változik, hogy mi az a platform, ahol a szövegek kezelve vannak. Milyen a sűrítés, milyen eszközöket használsz ahhoz, hogy érzelmeket válts ki. Ez egy-egy reklámban is fantasztikusan működhet, magas irodalomban is, de ebben a blog könyvben is.

Te magad miket olvasol?
Van most valami zaklatottság, nyugtalanság, és ilyenkor nehezebb belemerülni egy regénybe. Nehezemre esik regényeket olvasni. Egy ideje félek egy nagyon másik világba, amit egy regény ad, bevonódni szellemileg. Nem szeretem, ahogy egy regényben bezár a fikció, azt viszont szeretem, ha filmben vagy sorozatban zár magába. Ezért inkább nem fikciót olvasok mostanában, újabban Karl Ove Knausgård hatrészes önéletrajzi sorozatát. 

A könyvből úgy tűnt, hogy azért az a tavaszi karantén eléggé odacsapott neked. Most pedig, amikor sokkal súlyosabb a helyzet, vígan kacarászunk. Megszoktad? Beletörődtél?
Nagyon durva az, és nem is adaptálódásnak hívnám a folyamatot, hanem inkább úgy mondanám, hogy mennyire hamar elveszti az ember a türelmét és a képességét arra, hogy kitartson egy ilyen hátsót is összeszorító helyzetben. Elképesztő, hogy eleinte azon gondolkodtam, hogy vajon belekortyolhatok-e a kávémba szabad levegőn maszk nélkül, most pedig… Szóval igen. Ezek konkrétan történelmi idők. Egy óriási világjárvány, amit mind először tapasztalatunk meg. Ilyet csak a filmekből ismertünk, azoknak viszont sosem lett jó végük, jó, hogy meg voltam szeppenve. Lehet, nem kellett volna megnézni az összes járványos filmet már a karantén elején.

Ha már filmek és sorozatok, miket nézel?
Nagyon szeretem az HBO-n az Utódlás című sorozatot, illetve a Bezzeg szülőket (Breeders) és a Barry címűt. A Nicole Kidman új sorozata (Tudhattad volna, amiről a nőklapja.hu-n is írtunk már – a szerk.) is nagyon jó. És nagyon várom az Erzsébet királynőről szóló The Crown, vagyis A Korona új évadát is, ami vasárnap jön ki a Netflixen. 

A blog egy interaktív műfaj, be is indított egy kommunikációs cunamit. Most, hogy könyvformát öltött, megvan még ez a párbeszéd körülötte?
Az Instagrammal volt összekötve a blog, oda posztoltam napi egyszer, ha jött új bejegyzés. Ott indult el a kommunikáció, nagyon intenzíven. Az emberek minden történetre reflektáltak, minden viccre reagáltak, megosztották saját élményeiket, a vidámakat és a szomorúakat is. Valamennyire a könyvnél is kitart ez, persze már nem olyan intenzíven. Nagyon jó érzés, amikor említik és hashtagelik az embert, most is sok üzenetet kapok. Viszont az a legjobb érzés, hogy valakinek tényleg jobb ettől a napja, vagy legalábbis néhány perce. Ennél többet mit akarhatnék?

Benedek Ágota (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Többször is felmerült a rólad szóló cikkekben a meglehetősen szexista „vicces nő” toposz, amiről már azt hinné az ember, hogy 2020-ban nem kellene, hogy téma legyen. Elvégre kinek nem evidens, hogy a nők is viccesek és ugyanúgy beszélnek az emésztésükről, ugyanúgy képesek trógerkedni, mint a férfiak? Te ezt nyíltan megteszed a szövegeidben is.
Nekem is furcsa volt, hogy ez egy dolog. De arra jutottam, hogy bizony ez még egy dolog. Ha még mindig felmerül, akkor még mindig van, akinek ez különleges,

még mindig van nő, aki szégyelli magát emiatt és vannak, akiket megszégyenítenek emiatt.

Azt hiszem, hogy ez egy létező kérdés. Annak ellenére, hogy én is olyan emberekkel szeretem körbevenni magam, akik számára nem téma, hogy egyformák vagyunk, még mindig találkozni olyan nőkkel, akik feszengenek az erről való beszéd miatt. Bonyolult téma ez. Jó kérdés, hogy ezek a nők miért feszengenek, miért alakult ki bennük, hogy takargatni, titkolni kell ezeket az emberi dolgokat. Persze nem akarom konyhapszichológiával megoldani ezen nők problémáit. Én egyszerűen csak felszabadult vagyok ezekkel kapcsolatban.

És ez oda is elvezet, hogy általában az van, hogy a vicces férfiak mindenkihez szólnak, a vicces nők pedig inkább csak a nőkhöz. Hogy állsz férfiolvasókkal?
Vannak. Nagyon szeretek férfiaktól levelet, képeket kapni, ők is írtak, hogy olvassák a blogot és nevettek rajta. Először amúgy én is azt gondoltam, hogy a férfiaknak talán nem lesz annyira érdekes.

Egy férfi sosem gondolná, hogy ne lenne érdekes mindenki számára, amit ír.
Hm… Amúgy nem is tudom, miért gondolhattam azt. Jó kérdés.

A Nők Lapja nemrég indította a Stop abúzus! nevű kampányát, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyi gyűlölet árad az interneten kommentek formájában. Te hogy állsz ezzel, kaptál gonosz, esetleg gyűlölködő beszólásokat? 
Képzeld, nem kaptam! Talán egy-kettő volt. Az egyik a legalacsonyabb lécet sem bírta megugrani. A könyv belső borítóján van rólam egy kép műbajusszal. Arra érkezett egy komment, ami úgy szólt, hogy „akkor most döntse el, hogy fiú vagy lány.” Talán ugyanettől az embertől jött még egy, azt kérdezte, „ki ez az őrült”, majd hozzátette, hogy „ja SZFE? Mindent értek… ” Ez volt a durva odaszólás. De erre számítottam, arra is, hogy ez nem fog mindenkinek tetszeni. Nagyjából tisztában vagyok a könyv kvalitásaival, persze van olyanja is, amivel nem, de tudom, mit teljesít és mit nem. Azt például nem, hogy szépelgő, vagy hogy mindenkinek megfelelni vágyó. Benne volt, hogy lesznek acsargások, de ahhoz képest nem nagyon vannak. 

Benedek Ágota (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

És amiatt sem találtak be, hogy a könyv címében például a halálos nemi erőszakból csinálsz viccet? (A rumba rumba az Urban Dictionary nevű szlengszótárból van, ami szerint a kifejezés a random bennszülöttek betolakodók ellen alkalmazott halálos erőszakolás általi büntetését jelenti, Ágota ehhez hasonlította a pandémiát – a szerk.) A politikailag korrekt világban ez már veszélyes terep. Szerinted mindenből viccet lehet csinálni?
Az a lényeg szerintem, hogy az ember jó arányérzékkel kezelje a dolgokat. Legalábbis ezt mondták sokan, hogy én úgy csináltam, és ez nagyon jó érzés íróként. Én magammal kapcsolatban nem vagyok píszí. De ez a könnyebb dolog. Vagy hát nagyon is nehéz, de nem szólhat bele senki. A másokkal, másról való viccelődés szerintem több dolgon is múlik. Egyrészt az arányról, amit már említettünk, és korábban is elmondtam, hogy ügyelek rá, és szerencsére ez az olvasóknak is feltűnik.

Én azt választottam, hogy úgy írok, hogy nem kerülgetek bizonyos fogalmakat, nem teremtek köréjük egy vörös riasztómezőt, hogy jujuj, ennél közelebb nem megyünk, de az meg aztán végképp biztos, hogy nem mondjuk ki őket.

A Donald Glovernek volt egy stand-up részlete, amiben az „n word” használatán és annak a tiltásán viccelődik. Persze minden oldalról megtapogatja a dolgot nagyon okosan, mert ő egy nagyon okos csávó, aztán arra jut, hogy használja csak mindenki, kopjon el a szó. Azért hozzáteszi, hogy „néhányotokat el fogjuk veszíteni ebben a folyamatban, de hajrá”. Ami pedig a hozzátartozóimon való viccelődést illeti, én ott húzok határt. Bosszankodom, mint David Sedaris, hogy miért nem halt még meg minden családtagom, akiről lehetne írni (mondjuk nem állok rosszul), és aztán önmegtartóztatok. Ha a Peti nem hagyta volna jóvá, amiket írtam róla, kihúzom. Ha a húgom nem engedi, hogy a gyerekével kapcsolatos történetet megosszam, vagy, hogy arra biztattam, hogy legyen abortusza, kihúzom. Gyűlöltem volna őket, haha, de megteszem, mert nem ért volna annyit, hogy elveszítsem őket.

(Kiemelt kép: Benedek Ágota Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)