Nem véletlenül faggatja Hófehérke mostohája a varázstükröt az igazságért. A tükör ugyanis sosem hazudik: szemérmetlenül megmutatja nekünk azt is, amit még magunknak se szeretünk bevallani. Pont ezért nem szívesen néznek tükörbe azok, akik még nem találtak utat önmagukhoz. És ezért mondja Jung: „A tükör a maszk mögé lát.”
Narkisszosz meglátja önmagát
Ugyanezért lehet a tükör a beavatás, sőt a megváltás eszközévé a spirituális tanításokban. Ez rejlik a nárcisz görög mítosza mögött is, amely valójában ezoterikus tanmese az önismeretről. Narkiszszosznak, egy folyamisten és egy nimfa fiának születésekor megjósolták: csak akkor éri meg az öregkort, ha sosem találkozik önmagával. A jóslatot nem értették, Narkisszoszból pedig gőgös ifjú lett, aki minden lányt elutasított. Végül egy sértett nimfa megátkozta, hogy szeressen bele saját magába. Így is lett: meglátva a tükörképét a patakban, halálos vágyat érzett, hogy egyesüljön a „szép ismeretlennel”. Ám valahányszor megpróbálta megölelni, mindig csak összezavarodott a kép, mire Narkisszosz bánatában meghalt – pontosabban nárcisszá, a tavasz hírnökévé vált. A történet nem annyira a nárcisztikus hajlamról, azaz az önimádatról szól, mint inkább arról, hogy nem kerülhetjük el a „tükröt” – azaz az önmagunkkal való szembesülést. Ez gyakran fájdalmas folyamat, ám a helyes önismeret egy magasabb rendű, tudatosabb létmódhoz vezethet, amelyet az jelképez, hogy Narkisszosz halandóból virágistenné vált.
