Galériánkra kattintva ízelítőt kaptok a Nők Lapja 2020/48. számának tartalmából:
Advent első vasárnapján
Az elcsendesedés ideje jön, a lelki készülődésé, amelybe mindannyian megérkezünk. Ki így, ki úgy: vásárlással, főzéssel, adventi koszorú készítésével, mézeskalácssütéssel, meditációval, imádsággal. Ahányan vagyunk, annyiféle módon éljük meg ezeket a pillanatokat, ami nem nélkülözheti a megállást, számvetést az év végén. És az ünneplést. Hogy itt vagyunk, hogy együtt lehetünk, ha másképp nem, akkor telefonon, Skype-on, készíthetünk fi nom ételeket, ajándékokkal kedveskedhetünk egymásnak, örülhetünk a gyerekek mosolyának.
Gondolatban elkalandozunk Baszkföldre, ahol rendszerint fiesztával ünneplik a karácsonyt, és az utcára vonulva esznek-isznak, falatoznak a fényárba öltözött tereken. Náluk kétszer van ajándékozás!
Idén kevesebb esélyünk van arra, hogy vásárokban kóstoljuk a forralt bort, de készíthetünk otthon, és koccinthatunk a közvetlen családtagjainkkal. Trokán Péter mesél a gyerekkori karácsonyokról, hogy az ő családjában sosem hagytak magára senkit, mindenki az asztal köré ült az ünnepek idején. Ma ez szinte lehetetlennek tűnik, hiszen sokan külföldön dolgoznak, és nem biztos, hogy haza tudnak utazni a vírushelyzet miatt. Most másnak van itt az ideje…. Lótni-futni egyik üzletből a másikba, egyik buliból a másik partira, hogy szinte mindenhol ott legyünk, ugyanakkor igazán sehol sem, ez az elmúlt éveké… Most megállhatunk, és megélhetjük az ünnep szépségét. Végiggondolhatjuk a sérelmeinket, elengedhetjük a haragunkat, mert ezzel saját lelki egyensúlyunkat szolgáljuk.
Érdemes a jó oldalát nézni az idei évnek: több időnk maradt virágok, növények ültetésére, gondozására, a kisállatainkra, akik szinte már családtaggá léptek elő, és az olvasásra szánt időnk is megnőtt. Nem kellett lemondanunk sok mindenről, és hogy ami maradt, kinek kevés vagy elég? Nem biztos, hogy mindig többre kell vágynunk, elfogadhatjuk és szerethetjük azt, amit kaptunk a születésünkkor. Egy fiatal, látássérült zenész gondolatai éppen erre irányítják rá a figyelmünket. Készülődni jó: az a mézes kalács, amelyet mi díszítünk a gyerekekkel vagy a barátnőkkel, lesz igazán a miénk. Gyújtsák meg velünk gondolatban az első adventi gyertyát… a remény, az ünnep jegyében.
Eszes Andrea, vezetőszerkesztő
