5-6 éves lehettem, amikor az óvodában megríkattam az ovistársaimat, mert úgy éreztem, hogy fel kell őket világosítanom: nem a télapó, a Jézuska vagy az angyalka hozza az ajándékokat, hanem a szüleitek. Az óvó néni aztán el is beszélgetett apukámmal. Ő pedig hazafelé ballagva az oviból felvilágosított, hogy ez minden családnál másképp van, és bár mi megbeszéltük, hogy karácsonykor alapvetően Jézus születését ünnepeljük és ebbéli örömünkben megajándékozzuk egymást, vannak gyerekek, akik úgy hiszik, hogy a Jézuska vagy az angyalka hozza az ajándékot, meg a karácsonyfát és őket ebben a hitükben hagyjuk is meg addig, ameddig szüleik úgy nem gondolják, hogy eljött az ideje annak, hogy a gyerekek a mágikus varázslatból megérkezzenek a valóságba.

A gyermeki tudatállapotban minden misztikum elfér

Ma már bízom abban, hogy nem okoztam nagy traumát az ovistársaimnak. Annak tudatában remélem ezt, mivel

a gyerekek 6-7 éves korukig képesek a mágikus gondolkodásra, ráadásul úgy, hogy egy-egy történetbe minden gond nélkül építenek bele és fogadnak el látszólag teljesen ellentmondásos elemeket is.

Számunkra, felnőtt fejjel persze teljes káosznak tűnik, hogy az angolszász mesékben a télapó a kéményen keresztül, rénszarvas szánon hozza az ajándékokat, a karácsonyfát pedig a család állítja, míg nálunk a Mikulás csak apróbb ajándékokat hoz az ablakba néhány héttel karácsony előtt, sőt, a karácsonyfát is többnyire a Jézuska vagy az angyal hozza. Ez a mitikus kavarodás azonban csak felnőtt fejjel tűnik stresszesnek, mivel mi logikus és megmagyarázható cselekmények láncolata, illetve valamifajta időbeli folytonosság szerint éljük az életünket, míg a gyerek idő- és valóságérzékelése inkább felvillanásszerű és a legkevésbé sem logikus, pontosabban minden gyereknek saját belső logikája van, amire ezeket a látszólagos ellentmondásokat minden gond és feszültség nélkül fel tudja fűzni. 
Mindegy, hogy miért és kiben vagy miben, de a gyerek hinni szeretne, szüksége van erre a misztériumra. Egyszerre képesek létezni a mese világában és a valóságban, és ez a kettős tudatállapot nagyjából 6-7 éves korig jellemző rájuk. Egy idő után persze ők is tudják, hogy az ajándékot a szülők veszik, nem pedig a Jézuska vagy az angyalok. A télapó sem tudja betuszkolni magát a keskeny kéménybe, és a rénszarvasok sem képesek télapó szánjával repülve a világ minden gyerekét egy éjszaka alatt megajándékozni. Mégis a legtöbben szeretnének benne hinni – mondja Török Judit pedagógus és nevelési tanácsadó a Mindset Pszichológia összeállításában.

Ha pedig támogató, biztonságos és szerető légkör veszi körül, akkor az átmenet is természetesen alakul majd, és nem jelent számára szükségszerű csalódást, ha egyértelművé válik számára az ajándékok adóinak valós személye.

Sőt, még akár élvezheti is cinkostárs szerepét, mint akik immár a felnőttekkel közös, nagy titok birtokosai.   

Misztérium vagy valóság?

Akár misztikus lényeket, akár egymás megajándékozását helyezzük a középpontba, a szakértők szerint minden megoldás rendjén van: szülőként képviseljük azt, amiben hiszünk, mert az attól válik hitelessé, a gyerek számára is az lesz az elsődleges referencia. Az egyet nem értő szülők először inkább vitassák meg, mi lesz az, amit képviselni tudnak.

Ha a realitás felé hajlunk ebben a kérdésben, a gyermekünk nagy valószínűséggel meg fogja találni másban a varázslatot.

A „ki hozza az ajándékot és a fát?” kérdéskörben a gyereknek nincs feltétlenül szüksége a valóságra, a mesékben is pont ez a varázslatos, ez a jó, lehet bennük hinni. Mert még akar benne hinni. Ez a kettősség jól megfér egymással.
Ez az időszak másfelől lehetőséget ad arra is, hogy ezt a mágikus ládikát kinyissuk, és a Jézus születéstörténetét feldolgozó bibliai történetek mellett eddig akár ismeretlen karácsonyi mesékkel, lényekkel, legendákkal és játékokkal is közösen megismerkedjünk, és ezekből alakítsuk ki a saját karácsonyi varázslatunkat. (Más népek különös adventi és karácsonyi szokásairól ebben a cikkünkben írtunk.)
Bár a gyerek sok mindent képes összeegyeztetni ebben a sok misztikummal tarkított karácsonyi csodavilágban, nagyobb családi karácsonyozás esetén is érdemes lehet a nagyszülőkkel, rokonokkal is egyeztetni a narratívát, hogy miben hisz a gyerek, mi szülőként milyen szokást szeretnénk kialakítani az ajándékozással és az ünneppel kapcsolatban, hogy a tágabb család is ezt tudja erősíteni.
Még egy olyan gyerek is részt tud venni cinkosként a többi gyerek, például az unokatestvérei játékában, akinél az egymás megajándékozása a karácsonyi tradíció központi eleme és nem a Jézuska vagy az angyal hozza az ajándékot. Mivel idén azonban vélhetően több lesz a kisebb körben ünnepelt karácsony, ez a kisgyerekeseknek lehetőséget adhat arra is, hogy szülőként, kis családként új szokásokat, meséket és narratívákat fedezzenek fel és szőjenek bele a Szenteste varázsába.

Egymás megajándékozását pedig akkor is érdemes a gyermek számára lehetőségként felkínálni, ha nem szeretnénk megfosztani a mágikus lehetőségtől, hogy a Jézuska vagy az angyal is hoz az ajándékot.

Ha ő is készíthet apróságot egy barátjának, testvérének vagy szüleinek, közelebb kerülhet hozzá a karácsony eredeti üzenete is, amiről – akár hiszünk benne, akár nem – szintén érdemes elbeszélgetni vele: Jézus születésének története angyalokkal, kisállatokkal, titokzatos napkeleti bölcsekkel és pásztorokkal önmagában is épp elég varázslatos és misztikus és lehetőséget ad arra, hogy a fókuszt az ajándékok túlhalmozása helyett vagy mellett a szeretetre és az örömre helyezzük, melynek csupán következménye, hogy megajándékozzuk egymást és a karácsonyi ünnep leglelkesebb rajongóit, a gyerekeinket.

(Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu)