Elrabolt életek – Az intézmények elárulják a gyereket és az anyát című riportunkban 3 anya történetét mutattunk be a közelmúltból.
Történeteik közös vonása, hogy nem voltak házasok, már a terhességük előtt (alatt) vagy a szülést követően néhány héttel megromlott és fenntarthatatlanná vált a viszonyuk a gyerekük apjával. Közös bennük az is, hogy megegyezésre törekedtek az apákkal azért, hogy addig, amíg a gyermekelhelyezésről nem dönt a bíróság, a kapcsolattartás biztosítva legyen. Az apáknak mindez kevés volt, és azért, hogy saját követeléseiket érvényesíteni tudják, az egyik láthatás alkalmával elrabolták (nem adták vissza az anyának) a gyereket.
Közöny és passzivitás
Az egyik nő esetében – ez az ügy a sajtóban is megjelent – az apa a még szoptatott 8 hónapos ikerlányait (akik egyébként koraszülöttek voltak) vitte magával, és nem adta őket vissza az anyának. A férfi 12 hónapig tartotta úgy a lakásában a gyerekeket, hogy az anyát nem engedte be hozzájuk. A nő csak a gangon térdelve, rácson keresztül láthatta az ikreit. A gyámhatóság, a rendőrség, a védőnő, a gyerekorvos nem csináltak semmit. 12 hónap után a bíróság ideiglenes döntése értelmében újra az anyánál vannak a gyerekek, az apa pedig elviheti őket minden második hétvégén. A másik történetben az apa a még anyatejes kiegészítő táplálás mellett vitte el az alig egy éves gyereket, akit az anya csak 14 hónap után kapott vissza. A harmadik esetben egy most hároméves kisfiú életéből 10 hónap telt el az anyja nélkül, mert az apa az egyik láthatást követően nem adta vissza a gyereket. Mindhárom eset közös jellemzője, hogy a láthatások bírósági szabályozásának megszületése előtt az apák önkényesen léptek, és vitték el a gyerekeiket, hogy a saját feltételeiket ily módon zsarolják ki. Riportunkban bemutattuk azt, hogy Magyarországon a gyermekvédelem intézményei és a hatóságok nem tekintik veszélyeztető körülménynek azt, hogy az egyik szülő (rendszerint az apa) egyoldalúan elveszi a gyereket az addig elsődleges gondozóként szereplő anyától. Több hónap, sőt, gyakran több mint egy év is eltelhet, mire egy ideiglenes bírósági döntés megszületik, és a gyerekek visszakerülnek az anyához. A gyermekpszichológusok arra figyelmeztetnek:
a drasztikus szeparáció súlyos lelki traumát okoz a kisgyereknek. Az ekkor szerzett lelki sebek egész életére kihathatnak.
Petícióban hívják fel a jogalkotók, jogalkalmazó és minden érintett figyelmét, hogy a szüleitől elszakított gyermekek komoly szenvedést élnek át. „A gyermekek érdekei azt kívánják, hogy megóvjuk őket a súlyos szeparációs traumáktól, melyeknek életre szóló mentális zavarok lehetnek a következményei, megnehezítve a felnövekvő gyermekek teljes értékű, egészséges felnőtté válását.” Ehhez képest a magyar hatóságok és gyermekvédelmi rendszer oldaláról a közöny vagy a hozzá nem értés tapasztalható.
Coercive control, azaz korlátozó kontroll
Mi a helyzet Angliában? Hogy kezeli az ottani rendszer az ilyen típusú ügyeket? Gulyás István szociális munkás tizenöt éve a brit szociális ágazatban dolgozik, őt kérdeztük tapasztalatairól.
– Amikor olvastam a magyar sajtóban az ikerbabák történetét, nagyon elszomorodtam, pedig dolgoztam kemény ügyeken. Szakmai alapvetés, hogy ha valamelyik szülő részéről ilyen magatartást tapasztalunk, akkor coercive control-lal, azaz a korlátozó, kényszerítő kontrollal van dolgunk. Az ikerbabák apja egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik. Ennek a magatartásnak a felismerését oktatják a brit egyetemeken, és a szociális szakmai képzéseken is. Magyarországon viszont érzékelhetően nem minden intézménynek része a képzés, hogy ezt a jelenséget felismerjék a terepre kerülő szakemberek – magyarázta Gulyás István, akit megkérünk, részletezze, mit jelent pontosan a coercive control.
– Ezekben az esetekben a korlátozó kontrollt gyakorló, bántalmazó szülő tárgyként használja a gyereket arra a célra, hogy a nő felett hatalmat gyakoroljon.
A kontroll célja lehet az, hogy a nőt elválassza a családjától, barátaitól, de az is, hogy anyagi előnyöket zsaroljon ki a gyerek elrablásával az anyától. Olyan is gyakran előfordul, hogy „csak” a hatalmat akarja gyakorolni: az jelent számára örömet, ha a másiknak szenvedést okoz, és ehhez használja fel a gyereket. Nyugat-Európában alapvetés, hogy ezt a magatartásformát felismeri a hatóság (rendőrség, bírók) illetve a szociális szektor. Az, hogy az ikerbabák esetében a magyar hatóságok nem léptek azonnal, azt jelzi, hogy rendszerszintű tudatlanság van a bántalmazó szülőkkel kapcsolatban. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy amikor egy ember elvágja valamivel az utcán a lábát, és kijön a mentő, akkor nem hagyja a vérző sebével ott az utcán, hanem beviszik a kórházba összevarrni a sebet. Ilyen típusú evidenciának kellene lennie, hogy mit kell csinálnia a hatóságnak és a gyerekvédelemnek, ha egy szülő elrabolja a másiktól a gyereket – fejtette ki, hozzátéve, hogy mivel a magyar hatóság 12 hónapig nem lépett az ügyben, olyan súlyos traumának tették ki az ikerbabákat, amelyet lehet, hogy egész életükben cipelni fognak. A kötődésükben nagyon súlyos, akár helyrehozhatatlan problémák keletkezhettek, lásd Bowlby kötődéselméletét.
Angliában sem magától lett meg az a tudás, amelynek következményeképp a hatóságok és a szociális ellátórendszer felismeri, ha az egyik szülő bántalmazó, családon belüli erőszak elkövetője.
„Baby P”
Tizenhárom éve történt egy Baby P néven elhíresült, családon belüli gyerekgyilkosság, amelyet követően a brit kormány felkért egy szakértői bizottságot az ügy kivizsgálására. A szakértőknek azt kellett elemezniük, hogy hol akadt el a gyermekvédelmi rendszer, miért nem szűrték ki a rendszerben dolgozók a veszélyt. Gulyás István azt mondja, Angliában az a protokoll, hogy ha egy gyermek zavaros körülmények között hal meg, azonnal felállítanak egy orvosokból, szociális munkásokból, rendőrökből álló szakértői vizsgálócsoportot az ügyre. A csoport egy tényfeltáró riporttal zárja a közös munkát, amelyhez javaslatokat is fűznek, hogy minél hatékonyabban védje a rendszer a gyerekeket és szűrje ki az erőszakos szülőket, illetve véleményeket, javaslatokat tegyen a gyermekvédelmi rendszer hatékonyabb működése érdekében.
Magyarországon ilyen utánkövetéses vizsgálat egyszerűen nincs, pedig voltak hatalmas port kavart ügyek. Már a múlt ködébe vész, de éppen tíz éve volt, hogy egy szülőpár és az egyik nagyszülő évekig verte, és gyakran megerőszakolta négy kisfiát, brutális módon kínozták őket. De nem történt semmi. Öt évvel ezelőtt egy apa hat hónapos gyermekét az anya szeme láttára dobta le a negyedik emeltről, majd magával is végzett. „Családirtás Győrben” – így híresült el az az eset, amely tavaly télen sokkolta az országot. Egy börtönből szabaduló férfi, aki korábban már megkísérelte megölni feleségét, feltételes szabadlábra kerülését követően hétvégi láthatásra vitte három gyermekét, akik közül kettőt megölt, majd magával is végzett. A nyilvánosságban nyoma sincs annak, hogy ezt a szörnyű tettet bármiféle transzparens szakmai vizsgálat követte volna. Az Igazságügyi Minisztérium sürgősséggel elkészített egy jogszabály-módosítási javaslatcsomagot, amelynek a lényege a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítása volt. Ez persze több, mint a semmi: de a szakmák (bírák, szociális munkások, család- és gyerekvédelmi szakemberek, rendőrök) közötti ügyfeltáró vizsgálattól messze van. Nem lehet elégszer aláhúzni: csak akkor tud a hatóság és a gyermekvédelem érdemben beavatkozni, ha még élnek a szereplők. Az elhallgatás helyett a nyilvánosság tájékoztatása az ilyen vizsgálatokról, és az újságírók érzékenyítése szintén kulcsfontosságú lenne. Összehasonlításképp: a „Baby P” ügyről a brit sajtóban, több mint 8 ezer publikáció született. Gulyás István szerint
a rengeteg cikk, interjú, oknyomozó riport sokat segített abban, hogy a brit társadalom érzékenyebb legyen erre a témára.
Normaváltás
– A bántalmazás ismérve, a családon belüli erőszak természetrajza, a kényszerítő kontrollt gyakorló szülőtípus bőven taglalt témái a szakirodalomnak. Itt Angliában regisztert kell vezetni a szexuális erőszakot elkövetőkről. De gyermekvédelmi csoportok is hatalmas információval rendelkeznek a több mint 10 éve bevezetett egységes számítógépes nyilvántartásnak köszönhetően. Így a családokról sok adat, információ megvan, az adatbázisok összeérnek a törvényi szabályozásoknak megfelelően – mesélte a szakember. Az ottani rendszerben a szociális munkásokat felkészítik arra, hogy jelzés esetén azonnal felismerjék, ha az egyik szülő bántalmazó. – Van egy protokoll, amit le kell futtatnunk magunkban. Figyelnünk kell, hogy hogyan viselkedik a nő, beszél-e a férfi előtt, ha nem, miért nem, ha igen, őszintén-e. Az egyik ilyen modell, az úgynevezett Duluth-modell. (Ez a modell magyar fordításban is elérhető a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen nevű civilszervezet révén – a szerk.) Ez segít abban, hogy kiszűrjük, van-e erőszakos családtaggal dolgunk. Ha gyanút fogunk, akkor más információforrásokra is támaszkodnunk kell: ott vannak a családtagok, a családdal kapcsolatban lévő szakemberek – fejtettei ki. Arra a kérdésre, hogy e modell alapján kiszűrhető-e az, ha az anya manipulál, és erőszakot hazudva próbálja egy válás során az apától elszakítani a közös gyereket, azt válaszolta: másfél évtizedes tapasztalatai alapján az esetek 1-2 százaléka valóban ilyen jellegű.
A Duluth-modell lefuttatása során azonban kiderül az is, ha egy anya a bántalmazó és ő használja eszközként a gyerekét.
A sokkoló eseteket követő tisztázó, a sajtó előtt is nyilvános tényfeltáró vizsgálatok nem múltak el nyomtalanul sem Amerikában, sem Nyugat-Európában, hiszen 20-30 éve se a Duluth-modell, se más, családon belüli erőszakot, bántalmazást kiszűrő protokollok nem léteztek. – Itt is az volt a szokás, hogy amíg vér nem folyt, nem jött a rendőr.
A felkavaró ügyeket követő társadalmi diskurzus váltotta ki azt a normaváltást, amely miatt ma már a fodrász és a tanár is azonnal felismeri a bántalmazás jeleit, nemhogy a rendőr
– tette hozzá. A szakma képzése mellett az is része lett az általános tudásnak, hogy az összes olyan embert, akik sok esetben egyedül tudnak bántalmazottakkal találkozni, ilyen például akár a fodrász vagy kozmetikus is, szakmai képzésben részesítik.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Getty Images)
