A téma aktualitásához kérdés sem fér. A koronavírus alaposan felforgatta a magánéletünket: sokan kérdezgetik a szakembereket, vajon nem veszélyesek-e ilyenkor az intim közelséget igénylő csókok. Hiszen még egy ártatlan puszi is bajt okozhat, legalábbis ezt gondolta VI. Henrik angol király, aki 1439-ben, a nagy pestisjárvány idején betiltotta a csókolózást. Balázs-Piri Krisztina szerint a csók történetében ennél cifrább dolgok is megestek.
A rómaiak nem aggódtak: olyannyira nem, hogy háromféle csókot is megkülönböztettek. Osculum volt a tisztelet és megbecsülés orcacsókja; basium a szeretet ajakcsókja, amely a családtagokat illette meg. A harmadik a suavium, amelyről a tudósok nagyon tartózkodva írtak, alighanem azért, mert ez a szerelmesek érzéki csókja volt, merőben privát használatra. Bezzeg a költők…! Közülük is az egyik legnagyobb, a szerelem költője, Catullus, aki gyakran arra kérte múzsáját, Lesbiát: „Csókot ezret előbb, utána százat, s ezret másikat adj, és újra százat… s ezrek ezre ha csattant már a szánkon, belezavarodunk a számolásba…” A tudósok azonban – ellentétben a költőkkel – régen sem vesztették el az eszüket, nagyon is higgadt fővel kutatták a csók történetét. Nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk a filematológia, azaz a „csóktudomány” területén, hiszen a 18. században élő Kempelen Farkas, a sakkautomata világhírű kikísérletezője (szélhámosa?) a csókot a gyakorlása közben kibocsátott hangok szerint rendszerezte.
Állati…!
Etológusok állítják: a csók gyökerei az állatvilágba nyúlnak vissza. Pontosabban az emberszabású majmokig: az orangutánra és a gorillára jellemző ugyanis az élelemnek szájból szájba való átadása, amelyből aztán kifejlődött az a rituális üdvözlési forma, ahol a táplálék már teljesen hiányzik a szájból. Bizonyos madárfajtáknál is létezik a „csőrözés”, amely a köszöntés egy fajtája, a galambok, papagájok és hollók sajátja. A fiókák gondozása, etetése közben alakult ki ez a szokás, amely mintegy legalizálja a partneri kapcsolatot – meglehetősen emberi módon. A hattyúk és darvak párzási táncában sincs szó csókról, csupán a test- és nyakmozdulatok szép koreográfiájáról, amelyben a csőrök össze-összekoccannak. Az elefántormányok összefonódása sem enyelgés, hanem játékos verekedés, mi több: erőméricskélés, ami a csordában hamar kialakítja a tekintélyen alapuló rangsort. A mókusok intim „csókhelyzetében” megint csak a táplálék vándorol egyik szájból a másikba, mintha mesterszakácsok kínálgatnák egymásnak a főztjüket. Az állati viselkedés félreismerésének klasszikus példája a „csókos” halak magatartása. Itt a csók – a pofaérintkezés – véres harc a javából: a fél óráig is elhúzódó „pásztoridill” végén gyakran az egyik fél holtan végzi. A tudomány tehát azt bizonyítja: élőlények közül végül is csak az ember az, akire jellemző a csók mint erotikus gesztus vagy mint arcra adott üdvözlési forma.
Hongi a vendégnek
És mennyi válfaja lehet! A maorik, az ausztrál és új-zélandi őslakosok tradicionális csókja a hongi: a homlokok-orrok összeérintésének szokása ősidőkre nyúlik vissza, 1918-ban, a spanyolnátha megjelenésekor egyszer már betiltották, de az influenza lecsengésével újraéledt. Darwin is csodálkozva írta le a maori csókot: a férfi orrnyergét dörzsöli az asszonyéhoz, és az egész „alig tart tovább, mint egy kézfogás”. Nem több köszönésnél, állapította meg a tudós, aki hozzátette: minden köszönésformának – így a csóknak is – mágikus szerepe lehetett.
Mindnyájan a moziban és a moziból tanulunk csókolózni, nagy kérdés, hogy Edison előtt hogyan instruálták egymást az emberek. Az első mozicsók csak 1896-ban született meg, és rögtön botrányt kavart. Bizonyos May Irwin és John C. Rice között csattant el. A hosszú másodpercekre egymás ajkára tapadó felek csókja – mai szemmel – nem annyira a szenvedély forróságát illusztrálja, mint inkább valamiféle szerencsétlenséget, amely esetleg egy ragasztó véletlen alkalmazásából adódhatott. Mégis, a nézők nagy része felháborodott, volt, aki egyenesen rendőrért kiáltott. Szerencsére rendőri beavatkozás nem történt, a mozicsók mind a mai napig él és virul a filmvásznon is, olyan vágyak kifejezésére, amelyeknek tárgya a nagyon közeli jövőben, valamint egy csöppet délre helyezkedik el. Feltehetőleg mindaddig élni fog, amíg maga a csók létezik.
A tisztelet, a barátság, a behódolás jele volt, a rontás szellemét igyekeztek elűzni vele. Az „orrcsók” jelen volt a sarkvidéki népeknél, Kínában, Japánban, Malajziában, a legtöbb indián törzsnél, Madagaszkáron, sok helyütt mind a mai napig létezik. A 8–9. századból már előfordulnak híradások az ajkak összeérintéséről is, a Káma-szútrában pedig egész fejezet szól a csókolózásról. A szerelem művészei a műben minimum húsz különböző csókot definiáltak, külön leírása van például az úgynevezett nominális csóknak, amikor a nő csupán ajkával érinti szerelmese ajkát, de nem csinál többet. Ezek után jogos az a feltételezés, miszerint a csókolózást Nagy Sándor seregének köszönhetjük. Az Indiáig eljutó hadvezér halálát követően katonái szétszéledtek a világban, és elvihették e jó szokást más népeknek is.
Tény: a rómaiak tették a legtöbbet a csók népszerűségéért, hiszen jogilag szabályozták a szerepét. Egy Rogerius nevű jogtudor például figyelmeztette a jegyespárokat a csók döntő fontosságára. Ha a vőlegény menyasszonyát megcsókolta, ennek a szimbólumnak az lett a következménye, hogy a jegyajándék fele az arát illette meg, ha azonban a csók elmaradt, a férfi rokonai lettek az örökösök. A nyelvészek azonban bajban vannak: mégsem a latinban van a legtöbb kifejezés a csókra, hanem a németben. Csupán néhány példa: aufküssen (kicsókolni), beküssen (megcsókolni), és így tovább az igen szimpatikus zerküssenig (szétcsókolni). Hogy üdvözléskor viszont hány puszit nyomunk partnerünk arcára, megint csak a tradíciók döntik el. Volt idő, amikor a gyakran puszilkodó franciáknál négyet is kaphatott a jámbor utazó. A csók-KRESZ viszont máig hármat ír elő az ortodox pravoszláv és görögkatolikus népeknél, férfiak között is, és mindig jobb-baljobb sorrendben.
A test ördöge
A nagy csókdömpingnek a középkorban aztán tényleg vége szakadt. A test csábításának, „ördögének” tartották, és bár az érzelem keresztényi csókja formalizált variációk egész sorát teremtette meg, eredetét az egyházak bűnnek ítélték. A puritán Angliában csókellenes ligák alakultak, és még a múlt század húszas éveiben is előfordult, hogy Hollywood szomszédságában, Long Beachen a fürdőhely tanácsa a következő rendelettel állt elő: „Tilos bármely utcán, téren, parkban, udvarban, kertben vagy egyáltalán Long Beachen nyilvánosan bárhol, a másik nemhez tartozó egy vagy több személlyel ölelkezni vagy csókolózni, azt vagy azokat cirógatni, tapogatni vagy egyéb módon fogdosni…”
Néhány tudós is csatarendbe állt, ők azzal vádolták a csókot, hogy betegségeket terjeszt – bár mindig is úgy látszott: az emberiség jelentékeny része hajlandó a kockázatot vállalni. A vádakra reagálva a két világháború között egy élelmes amerikai üzletember úgynevezett csókrakettet készített, amely szerinte biztosan véd a fertőzéstől. Miniatűr kosárkáról volt szó, amely elfért az orr és az áll között, leginkább a mai maszkokra hasonlított, de szitája finom, rugalmas anyagból készült, átitatva olyan antiszeptikus folyadékkal, amely a bacikat/vírusokat azonnal megöli… Az új találmány higiénikus volt, de az üzletember mégis csődbe ment. Ki érti ezt?
Nem minden tudós szkeptikus azonban a csókokkal. Van, aki állítja, hogy a világnapját július 6-án ünneplő, összesen 34 arcizmot és 112 tartóizmot igénybe vevő aktus – amellett, hogy a szexuális előjáték fontos része – oldja a stresszt és segíti a fogyókúrát is: egy-egy rendes csók alkalmával mintegy harminc kalóriát éget el a szervezetünk.
Persze, a csókolózásban igazi profik is akadnak. A csúcstartó thai pár 50 órás és 25 perces rekordját pártatlan tanúk igazolják. Érdekesség, hogy egy japán kettős 2 perc 18 másodperces csókolózás után már levegőért kapkodott, igaz, ők víz alatt próbálkoztak a rekordkísérlettel.
Lassan illik összefoglalni a lényeget. A csók ösztönné érett kultúrjelenség. Azoknak a szexuális jelzésrendszereknek a sorába tartozik, melyek az emberi párválasztást megkönnyítik, szorosabbra fogják. Megtanulható – és megtanulandó – cselekvés. Miután szabályai nincsenek, szexuálpszichológusok szerint mindenki szabadon kísérletezhet. Igaz, mindezt már a régi sláger is tudta, miszerint: „adható és kapható és visszaadható… csókolózni, csókolózni jó, jó, jó.”
Fotó: Getty Images Hungary
