Joshi Bharat a hazai ezotériaélet egyik állócsillaga, aki harminchárom éve nyújt segítséget különleges képességeivel nemcsak a televízió képernyőjén keresztül, hanem a magánpraxisában is a hozzá fordulóknak.
– A misztika hazájából származó Joshinak a vérében van a jóslás, a jövő megsejtése, amit valószínűleg az apukájától örökölt, aki komolyan foglalkozott az asztrológiával.
– Családunk tagjai generációk óta jártasak voltak a jövendölésben. A családi nevünk, a Joshi jelentése: olyan valaki, aki jövendőmondással foglalkozik. Apám készített ugyan horoszkópokat, de nem abból élt. Nem pénzért faggatta a csillagokat, mert úgy gondolta, a tudást azért kapta, hogy ellenszolgáltatás nélkül segítsen másokon. A születési horoszkópjában a gyermekkort jelentő életterületen álló bolygók azt mutatják, hogy nem dúskált az anyagi javakban. Ez igaz, szegények voltunk. Olyan nagyvárosban születtem, amely India textilipari központja volt. Éppen a világrajövetelemkor bocsátották el az apukámat a textilüzemből, ahol dolgozott. Ezután jó ideig nem tudott elhelyezkedni, emiatt szegények voltunk.
– A Hold helyzete alapján elmondható, hogy az édesanyjával szoros volt a kapcsolata.
– Igen, de talán azért, mert az édesapámat tizenkét éves koromban elveszítettem. Apukám ötvennégy éves volt, amikor meghalt. Anyukám egyedül nevelt bennünket, nem ment újra férjhez. A nagyobbik bátyám ekkor egyetemista volt, és a tanulás mellett dolgozott. Ő és az anyukám nagy áldozatot hoztak azért, hogy mi a másik testvéremmel együtt tisztességes körülmények között felnőjünk, és tanulni tudjunk. Az anyukámmal a kapcsolatunk akkor is szoros volt, amikor Magyarországra költöztem. Ő annyira félt repülőgépre ülni, hogy sohasem járt itt, inkább én utaztam haza.
– A születési horoszkópja alapján ön talán tinédzser lehetett, amikor elkezdett dolgozni.
– Tizenöt éves korom óta dolgozom. Kezdetben kisgyerekeket oktattam angol nyelvre. Amikor betöltöttem a tizennyolc éves kort, már hivatalosan is munkát vállalhattam. A süketek és vakok intézetében adminisztrátor lettem.
