Galériánkra kattintva ízelítőt kaptok a Nők Lapja 2021/4. számának tartalmából:
Mary öröksége
Ha találomra megállítanánk az embereket az utcán, és megkérdeznénk tőlük, hallották-e valaha Mary Wollstonecraft nevét, feltételezhetőleg a többségük határozott nemmel válaszolna. Nemcsak nálunk, hanem nagy eséllyel Londonban, a filozófus, író és pedagógus szülőhelyén is. Pedig túl azon, hogy ő volt a Frankenstein alakját megteremtő Mary Shelley édesanyja, leginkább onnan kellene ismernünk, hogy 1792-ben megjelent, A nők jogainak követelése című művében az elsők között szállt síkra a két nem egyenjogúságáért. Olyanokat írt benne, hogy „ha gyerekkorától arra tanítják, hogy a nő hatalma a szépsége, az elme a testhez idomul, és aranyozott ketrecében körbe-körbe járva kizárólag arra törekszik, hogy feldíszítse a börtönét”. Rendkívül modern gondolat, kétszáz évvel később ugyanerre panaszkodott Naomi Wolf A szépség kultuszában, és ma ugyanerre panaszkodnak a testpozitív mozgalom hívei.
Wollstonecraftnak mindössze harmincnyolc év jutott ezen a földön, és több mint kétszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szülőföldjén valaki feltegye a kérdést, egy ilyen fontos történelmi alak miért nem kapott még szobrot. Miután úgy vélték, hivatalos úton sosem érnek célba, a Mary örökségét magukénak érző nők adománygyűjtésbe kezdtek, és tíz év alatt össze is szedték a szükséges 143 ezer fontot. Ennek köszönhetően tavaly novemberben leleplezhették az emlékművet. A mű első ránézésre valamiféle amorf massza tetején álló, ezüstszínű meztelen nőt ábrázol, ám az alkotója, Maggi Hambling szerint valójában női formák tömkelegéből dacosan kiemelkedő szellemet, amely tökéletes ellentétet képez a Londont elárasztó, „gőgös talapzaton pöffeszkedő, korlátolt férfiak” szobraival.
Bár az alkotás meglehetősen ellentmondásos fogadtatásban részesült, néhányan egyenesen azt állították, meggyalázza az asszony emlékét, mások azt hangsúlyozták, inkább örüljünk, hogy ez a szobor egyáltalán megszületett. Mert amiért Wollstonecraft küzdött, az nagyon sok szempontból a mai napig aktuális. E heti számunk szereplői közül ugyanezt vallja a francia írónő, Colette, a női jogok csorbítása ellen tiltakozó tüntetők szerte a világban, vagy kolléganőnk, Lami Juli, aki egyedülállóként fogadta örökbe a kislányát, és világos, egyszerű mondatokban magyarázza el, miért nincsen ezzel semmi baj. Valamennyien Mary örökségét viszik tovább.
Mörk Leonóra, vezetőszerkesztő
