A Művészetek Palotája mindössze 6 kilométerre van Csepeltől. Egy jó futó vagy a csepeli HÉV ezt az utat fél órán belül megteszi. Egy szegény családba született csepeli gyerek azonban jó eséllyel akkor kerül legközelebb a Müpához, amikor a HÉV-en ülve eldöcög előtte. Hogy valaha a színpadán állhasson, arról talán nem is álmodik. A Superar Magyarországnak köszönhetően azonban ez mégis sikerült: 2019 májusában az alapítvány kórusa, soraiban hátrányos helyzetű csepeli, kőbányai gyerekekkel, színpadra lépett a Művészetek Palotájában. Három hónappal később pedig a Sziget nagyszínpadán énekeltek több tízezer fesztiválozónak. Még az év óktóberében a BRFK kórusával együtt a rendőrpalotában léptek fel, novemberben pedig a a Magyar Nemzeti Galériában, a budai Várban, ahol nemcsak a gyerekek, de a szüleik többsége sem járt még.
„A 2020-as járványhelyzet miatt több programunk is elmaradt, de számos tervvel, új produkcióval készülünk a jövőben, hogy minél több gyereknek adhassuk meg az együtt zenélés közös élményét” – mondja Morvay Judit a Superar Magyarország alapítója és művészeti vezetője.
Te is szavazhatsz!
A Superar Magyarország Zeneművészeti Alapítvány nemrég újabb mérföldkőhöz ért: 2020 legkiválóbb magyar kreatív teljesítményei közé került. A Highlights of Hungary évente összegyűjti az ország és a Kárpát-medence példaértékű ötleteit, egyéni és társadalmi problémákra megoldást kínáló projektjeit, és kategóriák nélkül díjazza is ezeket a kreatív teljesítményeket.
A Highlights of Hungary célja, hogy minden évben elismerést adjon, és ami talán ennél is fontosabb, hogy széles körben megismertesse a leginspirálóbb történeteket.
A Superar Magyarországot Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere jelölte a 2020-as listára, ahol az online szavazáson a közönségdíjat is elnyerheti. „Sosem tudhatjuk, honnan kerülnek elő a nagy tehetségek, ezért keresni, kutatni kell, és lehetőséget kell adni – mondta Dávid, – ráadásul a gyerekek közben kibontakoztathatják tehetségüket, barátkozhatnak és a zenében feloldódhatnak. Ebben fenomenális ez a kezdeményezés, mely mára három iskolában elérhető már, és közel 120 gyerek mindennapjaiban vállal már szerepet.” Marsalkó Dávidon kívül még 9 nagykövet van: Mádai Vivien műsorvezető, Háfra Noémi világbajnok kézilabdázó, Törőcsik Franciska színésznő, Takács Ákos, a Red Bull Pilvaker alapítója, Farkas Richárd, a Pajta séfje, Martinkó József, az Octogon főszerkesztője, Miki357 kliprendező, Trellay Levente, a Telep Galéria és Konyha társalapítója, illetve a PET Kupa nonprofit szervezet alapítói. Lesz egy nagyköveti díjazott, aki az idei évben már pénzbeli, 2 millió Ft jutalomban is részesül. Illetve már megy a közönségszavazás is, amelynek szavazatai alapján kerül ki a legjobb 10, ezen belül is az első helyezett, amely Highlights nyertes szintén 2 millió Ft díjazásban részesül. A díjátadó február 25-én lesz, a járványhelyzet miatt online formában, és a Facebookon lehet majd követni az eseményeket.
Érdemes megismerni őket
Ha neked is szimpatikus a Superar, akkor böngészd át a Highlights of Hungary jelöltjeit, és szavazz! De azt eláruljuk, hogy nem lesz könnyű dolgod, mert nagyon jó kezdeményezések vannak versenyben idén is, akiket a „Hass, alkoss, gyarapíts!” mottóval kerestek idén a szervezők. A jelöltek között van a Munch.hu nevű ételmentő applikáció és weboldal, amelyen már több mint 120 vendéglátóhely és 13.000 felhasználó tud ételt menteni. A jelöltek között egyébként civil és állami szervezetek, üzleti vállalkozások éppúgy megtalálhatóak, mint a kultúra és a sport képviselői is.
Ot van még a Felelős Gasztrohős Alapítvány, amelynek célja a környezettudatos, felelős étkezés elterjesztése és a hazai vendéglátóhelyek környezetvédelmi törekvéseinek segítése. Meglepő jelölt a mezőnyben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) is, hazánk legnagyobb mentő- és egészségügyi intézménye, amelyik tavaly, minden egészségügyi dolgozóval együtt persze, tényleg elképesztő munkát végeztek. De az idén létrejött @nemakarokbeleszolni nevű Instagram oldalra is leadhatod a voksod: a három kisgyerekes anyuka vérbeli parodistaként tart görbe tükröt azok elé, akik úgy érzik, folyamatosan meg kell mondnaiuk másoknak (főleg a kisgyerekes anyukáknak), hogy hogyan kellene döntéseket hozniuk az élet különböző területein. És ez csak néhány a sok fontos projekt közül.
Na de mi ez a Superar?
Térjünk vissza a Superar Magyarországra! Ez egy zenepedagógiai program, ami a közös éneklésen keresztül járul hozzá a gyerekek és fiatalok esélyegyenlőségéhez. Venezuelában fogalmazták meg az alapelveit, Bécsben indult, és onnan jött Magyarországra, Ózdon szerzett inspirációk alapján, egy balatoni kerti partin kipattant ötletből megszületve, a Sziget támogatásával.
A alapítvány célja a kóruséneklésen keresztül önbizalmat, sikerélményt adni azoknak a gyerekeknek, akiknek erre a legkevesebb az esélyük a családi, szociális helyzetük vagy a származásuk miatt.
A közös éneklés közösséget épít, ahol a jobbak nem elnyomják, hanem segítik a kevésbé ügyeseket, a gátlásosakat. A pedagógiai programon alapuló zeneoktatással olyan produkciót hoznak létre, ami önmagában is érték, nemcsak azért, mert hátrányos helyzetűeket karol fel. A Superar Magyarország abban hisz, hogy mindenkinek tud nyújtani valamit: közösséget, tudást, pozitív erőt a gyerekeknek, valódi zenei élményt a közönségnek és hatékony programot a hazai zeneoktatásnak – ahogy azt Kodály Zoltán is elképzelte.
A Superar program Bécsben indult 2009-ben, három nagy múltú szervezet, a Wiener Sängerknaben kórusiskola, a Wiener Konzerthaus és a Wiener Caritas összefogásában. A szervezet ma már hat másik európai országban is működik. 2016-ban álláshirdetésben kerestek karvezetőt a bécsi Zeneakadémián. Erre jelentkezett Morvay Judit, az akadémia hallgatója, akinek ez a lehetőség kétszeresen is betalált. Judit a budapesti Városmajori Gimnázium ének tagozatára járt, majd az ELTE bölcsészkarán tanult tovább.
A klasszikus zene, az éneklés szeretete és a szociális érzékenység az ózdi Hétes-telepen ért össze: Judit Bódis Kriszta író, filmes alkotásközpontú szociális programjában önkénteskedve döntötte el, hogy a szociálisan érzékeny zenepedagógiával szeretne foglalkozni. Judit a Superar bécsi karvezetőjeként Magyarországon is el akarta indítani a programot. Ehhez egy újabb szerencsés találkozás kellett: egy bográcsozás a Balatonnál a Sziget Kulturális Menedzser Iroda munkatársaival, ahol egy vita hevében megszületett az ötlet: legyen a Sziget a Superar Magyarország támogatója. Így a fesztiválszervező cég, különösen a HR-vezető M. Horváth Veronika „Házikó” segítségével 2018-ban elindulhatott a Superar Zeneművészeti Alapítvány Magyarország. A munkát 2018-ban egy-egy alsó tagozatos csoporttal kezdték a csepeli Burattino és a kőbányai Wesley János általános iskolákban. Hozzájuk csatlakozott harmadikként 2019-ben a VIII. kerületi Losonci Téri Általános Iskola. Jelenleg 120 gyerek énekel a Superar kórusprogramjában Morvay Judit és diplomás zenepedagógus kollégái vezetésével. 2020 szeptemberében 12 gyerek részvételével elindult a Superar gitárzenekara is. Az alapítvány emellett részt vesz az épülő Magyar Zene Háza múzeumpedagógiai programjának kidolgozásában is.
(Kiemelt kép: Rockstars Photographers)