A szépészeti beavatkozások számának dinamikus növekedésével párhuzamosan a sikertelen műtétek, kezelések száma is nő. Van megoldás ilyenkor a korrekcióra, vagy viselni kell a következményeket egy életen át? Fodor-Kassai Mónika írása.
Úgy tűnhet, hogy a szépészeti beavatkozások – néhány lufiszájtól eltekintve – mindig jól sikerülnek. Tökéletesre alakított arcokkal, orrokkal, szájakkal, formás mellekkel van tele a social media és a magazinok. Nyilvánvaló, hiszen ki dicsekedne egy félig lecsukódó szemhéjjal, az arcbőrből kitüremkedő szálakkal vagy elrontott mellplasztikával? A nagy nyilvánosság előtt tabutémának számítanak ezek, és ami nem tűnik egyből szembe, ruhával elfedhető, arra rendszerint nem is derül fény. Azonban egyre nő, több tízezres nagyságrendű azoknak a zárt csoportoknak a közönsége, ahol nyíltabban beszélik meg egymást közt a felmerülő kérdéseiket, problémáikat.
Mint minden beavatkozásnak, a szépészetieknek is van kockázata, s minthogy ezeket is emberek végzik, a hibázás lehetősége sem kizárható. De vajon mekkora az esély arra, hogy egy esztétikai beavatkozás vagy plasztikai műtét rosszul sül el? És milyen lehetőségeink vannak azok rendbehozatalára? A szakmai kérdésekben dr. Tamás Róbert plasztikai sebész, ezek pszichés hatásaival kapcsolatban pedig Szászi Beáta pszichológus voltak segítségünkre.
Korrekció vs. szépítészet
„Még mielőtt belevágunk a témába, tegyünk rendet a beavatkozások közt – javasolja dr. Tamás Róbert. – Bár a plasztikai sebészetről leginkább esztétikai célú beavatkozásokra asszociálunk, nem szabad megfeledkeznünk az ennél sokkal régebbi ágáról, a helyreállító plasztikai sebészetről sem. Plasztikai műtétről beszélünk akkor is, ha valakit komoly baleset ér, vagy veleszületett rendellenesség miatt szorul korrekcióra, plasztikai beavatkozásra életminőségének javítása érdekében. A plasztikai sebészet egyik ágát ezek a helyreállító korrekciós műtétek alkotják, a másikat pedig az esztétikai sebészet, ami egészséges pácienseken hajt végre műtéti beavatkozást a megjelenésük (és gyakran lelkiállapotuk) javítása érdekében.”
Egy 2018-as egyesült államokbeli felmérés szerint, amely 25 000 plasztikai sebészeti beavatkozást vett alapul, komplikációk a műtétek kevesebb mint 1%-ánál fordultak elő. Hogy Magyarországon éves szinten hány esztétikai célú plasztikai sebészeti beavatkozás történik, arról nem rendelkezünk pontos adatokkal, mint ahogy arról sem, ezek hány százalékban nem végződnek a páciensek teljes megelégedésével. Azt viszont tudjuk, hogy az esztétikai beavatkozások rangsorának élén a botoxkezelés áll, amit az ajak- és ráncfeltöltés követ. Az esztétikai műtétek közt pedig a mellplasztikai műtétek és a zsírszívás vezetnek. Az arcszépítő műtétek közt a leggyakoribb a szemhéj- és az orrplasztika, melyeket a feltöltések és az egyéb arcplasztikai beavatkozások követnek. Az elmúlt években megugrott az intim területeken végzett lézeres kezelések, valamint az intimplasztikai műtétek száma is. Bár a páciensek nagy többségét a nők teszik ki, napjainkra a férfiak részaránya jelentősen emelkedett, ez jelenleg 20 és 25% közé tehető.
Plasztikai bakik
Aki plasztikai műtétre vállalkozik – nem mellesleg komoly anyagi áldozatot vállalva –, nyilvánvalóan azért teszi, hogy közelebb kerüljön a szépségideálhoz, hogy vonásai szimmetrikusabbak, harmonikusabbak legyenek, és fiatalabbnak tűnjön a valódi koránál. A plasztikai sebészek szerint a legnehezebb műtétek közé az arcon végzettek tartoznak: a szemhéj-, orr- és arcplasztika, egyrészt mivel itt a legkisebb eltérés is látható, másrészt könnyen megváltoztathatják a páciens arckarakterét. Nem ritka az sem, hogy túl sok bőrt vágnak ki a felső szemhéjból (ez millimétereket jelent), ami miatt a szemhéj nem záródik tökéletesen. Ezt a hibát az idő múlása és a bőr megnyúlása képes orvosolni, azonban súlyos esetekben korrekcióra kerülhet sor. Az orrplasztika esetében az aszimmetria jelenthet problémát, akárcsak a mellnagyobbítás vagy éppen -kicsinyítés esetében. Ezeknél az eseteknél a szimmetria korrekciós műtéttel helyreállítható.
„A sikertelenség okait mindig alaposan meg kell vizsgálni, mivel, mint minden műtét során, itt is adódhatnak komplikációk, amelyeket nevezhetünk szövődményveszélynek is. A plasztikai sebészeti műtétek esetében az utóvérzések aránya 1% körüli, a gyulladásos szövődményé 1 ezrelék. Az időben felismert szövődményeket és a kisebb komplikációkat könnyebb megoldani, a helytelenül kezelt szövődményeket és a ritkán előforduló nagyfokú torzulásokat néha csak műtétsorozattal lehet helyrehozni. A szövődményes esetek ellátásához a legnagyobb empátia, szaktudás és tapasztalat szükséges. Nem ritka, hogy az esztétikai plasztikai sebész a páciensét helyreállító plasztikai sebészhez irányítja – magyarázza dr. Tamás Róbert. – Hogy az ilyen esetekben szükséges újabb műtétekre van-e garanciavállalás, az intézetenként és orvosonként változó. De a legfontosabb: az orvosnak megértőnek és szakképzettnek kell lennie, a páciensnek pedig türelmesnek, és bizalommal kell viseltetnie az orvosa iránt. Enélkül nincs gyógyulás.”
Kisebb beavatkozás = egyszerűbb eset?
A műtétekkel szemben az egyéb esztétikai beavatkozások nem járnak a bőr felsértésével, esetleg minimális sebzéssel, ezért gyorsabban gyógyulnak, kevésbé kockázatosak. Ugyanakkor nem lehet ugyanazt az eredményt várni tőlük, mint a műtétektől, nem minden probléma megoldására alkalmasak. Ezeket a beavatkozásokat követően is előfordulhatnak azonban kisebb bevérzések (hematómák), duzzanatok (ödémák), ritkán gyulladás is, de ezek néhány nap alatt rendszerint elmúlnak. Ilyenkor a sikertelenség inkább az eredmény elmaradásában, semmint negatív végeredményben mutatkozik meg. Bár akad néhány kivétel itt is. Furcsán hangozhat, de a legtöbb balsiker a legelterjedtebb módszerre, a botoxra jellemző. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy a legnagyobb számban elvégzett kezelésről van szó. Ha a botoxinjekciót nem a megfelelő izomba adják be, vagy jó helyre adják, de nem a megfelelő mélységbe, és ezért a kezelt területről a beadott anyag „lefolyik”, elszivárog, akkor épp a kívánt hatás ellenkezője lesz az eredmény. A szemöldök megemelése helyett például megereszkedik a felső szemhéj. A botoxnál bizonyos esetekben van lehetőség a korrekcióra ellentétesen működő izmok „lefagyasztásával”, más esetben azonban nincs mit tenni: ki kell várni a hatóanyag felszívódását, ami 3–6 hónap. A szálbehúzások vagy feltöltések sem mindig sikeresek, de ezeket viszonylag egyszerű korrigálni. A feltöltőanyagoknak létezik oldószere, a szálbehúzásnál kialakuló aszimmetriák egy újabb kezeléssel megszüntethetők. Azonban a rossz technikával, nem a megfelelő bőrrétegbe elhelyezett vagy nem megfelelő minőségű szálakat kilökheti a szervezet, és akár a bőrfelszínen is kibukkanhatnak a végeik.
Valóság vagy fantázia?
Muszáj arról is beszélni, hogy az esztétikai beavatkozások eredményességének megítélése sokszor szubjektív, hiszen nem mindig egyszerűen és objektíven megítélhető hibákról van szó, hanem esztétikai kérdésről. Gondoljunk csak Renée Zellweger szemhéjkorrekciójára, ami szakmailag kifogástalan volt, mégis katasztrofálisan megváltoztatta a színésznő arckarakterét.
„Sokszor épp maguk a páciensek támasztanak olyan elvárásokat, amelyeknek lehetetlen vagy nem szabad eleget tenni, még akkor sem, ha a kérés technikailag meg is oldható, az eredmény nem fog illeni az arcukhoz – magyarázza Szászi Beáta pszichológus. – Ilyen esetekben az orvos részéről a konzultációkon folytatott nyílt kommunikáció az egyetlen célravezető eszköz. Vannak olyan páciensek is, akik a legjobban sikerült operációval sem elégedettek. A jól sikerült esztétikai beavatkozás ellenére is látják magukon azt a testi hibát, aminek a korrekcióját kérik, ezért újabb és újabb beavatkozást keresnek. Ezek a testképzavaros páciensek irreális elvárásokat támasztanak a kinézetükkel szemben: testüket nem a realitásnak megfelelően érzékelik. Létfontosságú, hogy az orvos felismerje az ilyen betegeket, és indokolt esetben elutasítsa vagy a megfelelő szakemberhez (pszichológus vagy pszichiáter) irányítsa őket. Ugyanez a szakmai protokoll az úgynevezett plasztikafüggők esetén, akiket inkább az addiktív betegekhez tudunk hasonlítani. Nekik nagyon tetszik az eredmény, egyre látványosabb, nagyobb beavatkozásokat kérnek, folyamatosan két műtét között vannak, és szívesen állnak a figyelem központjában.”
Nyugat-Európában és az USA-ban van rá protokoll, hogyan kell a műtétre pszichésen vagy fizikailag alkalmatlan pácienseket kiszűrni. Dr. Tamás Róbert több évtizedes tapasztalatára és többéves utánkövetéses vizsgálatra alapozva kialakította a saját protokollját, mely unikális Magyarországon, és teljes összhangban van a nemzetközi ajánlásokkal.
„Gyakran a páciens egyszerűen nem jól időzít: ha például egy nagyobb trauma, veszteség érte, valószínűleg nem alkalmas felelősségteljes döntést hozni – mondja a plasztikai sebész. – Gyakori, hogy valaki a műtétet külső nyomásra (például a partnere kívánságára), és nem saját igényéből kiindulva végeztetné el. Ezt a helyzetet fontos felismerni, majd ezt követően szembesíteni vele a pácienst is. A jó plasztikai sebésznek rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy jó irányba terelje a beteget: szakértelmével és személyes odafigyeléssel segítse a legjobb döntés meghozatalában.”
Fotó: Getty Images
