Korunk egyik legsikeresebb televíziós producere és forgatókönyvírója nem valósította meg eredeti álmát: neve hiányzik a Nobel-díjas írók listájáról. Ehelyett saját birodalmat épített, és megkapta az ABC csütörtök esti műsorsávját. Hogy jutott idáig? Sikere kivétel, vagy egy trend része? Nádasi Eszter járt utána.
Doktor Addison Botrány Képzeljük el, hogy Shonda Rhimes nem A Grace klinikát – a világ leghosszabb amerikai kórházsorozatát – alkotja meg, hanem orvos lesz. Ez majdnem megtörtént: többször is csak egy hajszálon múlott, hogy beiratkozzon az orvosira. Bőven a harmincas éveiben járt, amikor először kopogtatott a tévéipar ajtaján. Azóta felgyorsultak az események.
Eminens könyvmoly
Az idén 50 éves Rhimes Chicagóban látta meg a napvilágot, egy fekete, értelmiségi, katolikus család hatodik gyermekeként. Ha kiküldték a friss levegőre játszani, egy darabig cirkált az udvaron, hogy ne keltsen gyanút, majd elbújt, és elővette a ruhája alá rejtett könyvet. Kislány korától szenvedélyes mesélő, az egészségügy kamaszként fogta meg, amikor egy kórházban önkénteskedett. Kiválóan tanult, így jobbnál jobb egyetemek között válogathatott.
A rangos Dartmouth College irodalom szakán kreatív írást tanult, és arról álmodozott, hogy Nobel-díjas példaképe, Toni Morrison írónő nyomdokaiba lép. Belekóstolt az újságírásba, de rájött, hogy a tények untatják. Az egyetemi színjátszó kör tagjaként sikeres darabokban lépett fel, és rendezett is. A tartalmas évek 1991-ben értek véget: a diplomaosztó után Shonda a kollégiumi szobája padlóján sírt a kétségbeeséstől, hogy mi lesz vele – a csomagolás is az édesanyjára maradt.
Rögös úton
Pályakezdőként egy reklámipari óriáscég szövegírója lett, és próbálta meggyőzni a szüleit arról, hogy engedjék továbblépni az írói karrier felé. Nem volt könnyű dolga, mivel az éhenhalástól féltették. Végül a család kompetitív attitűdjét tudta kihasználni: azzal érvelt, hogy a University of Southern California filmes mesterképzésére nehezebb bejutni, mint a Harvard jogi karára. Ő volt az, akinek ez mégis sikerült. Csoportelsőként ösztöndíjat nyert, frissdiplomásként forgatókönyvterveket nézett át, és próbálta ellesni, milyen történetek kerülnek mozivászonra. Az intellektuálisan kimerítő munka mellett nem maradt ereje saját ötleteire, ezért kilépett. Adminisztrált, és kórházi tanácsadóként pszichiátrián kezelt hajléktalanoknak segített munkához jutni. Emellett közreműködött egy dokumentum- és egy rövidfilm elkészítésében is, támogatói között nem kisebb név tűnt fel, mint Will Smith amerikai színész.
A kétezres évek elején felkérték, hogy írja meg Britney Spears Álmok útján című filmjét. Nem tudta, ki ez az énekesnő, de elment egy koncertjére, majd írás közben az ő számait hallgatta. A film kasszasiker volt, de nem nyerte meg a kritikusokat, a stábból többen Arany Málna-díj-jelölést kaptak, amit Rhimes sem úszott meg. Következő filmje, A neveletlen hercegnő 2. sem vitte sokkal előrébb. A mélypontokon mindig eszébe jutott az orvosi egyetem mint menekülőút.
Felépül a Shondaland
A szakmai áttörésre váró Shonda nem kis kockázatot vállalt, amikor szingliből egyedülálló anya lett Hollywoodban. Mindig is biztos volt abban, hogy gyermeket szeretne nevelni, kilencéves korától érezte – sőt terjesztette is –, hogy az örökbefogadás az ő útja, hiszen annyi kicsi van a világban, akinek anyukára van szüksége. Elhatározásában a 9/11-es terrortámadás után írt bakancslistája erősítette meg. A hatóságok összekötötték egy detroiti várandós nővel, akivel a szülésig minden este telefonon beszélt: a kis Harper 9 hónappal és 2 nappal a végzetes dátum után jött világra.
A babázással beköszöntött a sorozatnézés kora, a 24 című széria például szinte szó szerint egy nap alatt ment le. Az újdonsült anya úgy döntött, szerencsét próbál a televíziónál: első sorozatterve négy szabadelvű haditudósító nőről szólt. A sztori hiába volt ígéretes, az iraki háború kitörése lehúzta a műsortervről, mert akkoriban nem volt helyénvaló fronton játszódó szórakoztató műsort készíteni. Shonda ezután visszanyúlt a kórházak világához, mert mindig is lenyűgözte, hogy az orvosok életeket mentenek, máskor viszont meg kell küzdeniük azzal a tudattal, hogy a kezeik között halnak meg emberek. A sebésznőkre különös elismeréssel tekintett, hiszen egykor alig volt nő a pályán. Ezekből az érzésekből merítve született meg A Grace klinika, mely 2005-ben debütált az ABC-n: az otthonról, pizsamában dolgozó forgatókönyvíróból hirtelen elfoglalt tévés lett. A csatorna sorra rendelte az új évadokat, 2007-ben elkészült a sikerszéria spin offja, a Doktor Addison. Rhimest a TIME magazin már ebben az évben a világot megváltoztató 100 ember között említette. A sokféleség Shonda alapelve – amikor megír egy karaktert, nem dönti el a bőrszínét, így a szereplőválogatásokra vegyesen érkezhetnek a színészek.
Még mielőtt beleragadt volna a kórházsorozat-gyárosok skatulyájába, asszisztense unszolására találkozott egy Judy Smith nevű krízismenedzserrel, aki egykor George Bush sajtótitkára volt. Annak ellenére, hogy rajong a politikáért, Shonda csak negyedórát szánt a nőre, akivel végül órákig beszélgetett – itt kapott ihletet a Botrány (Scandal) című politikai thriller sorozathoz, amely 2012 és 2018 között futott.
A producernő nevével fémjelzett cég, a Shondaland, közben már százaknak adott megélhetést. Olyan tehetségek nőttek fel itt, mint Peter Nowalk, aki írópalántaként került be a cégbe, majd 2014-ben képernyőre vitte a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című jogi sorozatot. A vállalat produkciói egymás után nyerték a rangos díjakat, és az ABC hat éve rájuk bízta a reklámbevétel szempontjából kiemelten fontos csütörtök esti idősávot.
2018-ban Los Angelesben lányával, Harperrel
Az igenek éve
Shonda 2012-ben ismét örökbe fogadott egy kisbabát, Emersont, a kis Beckett pedig egy évvel később érkezett. A hírek eleinte arról szóltak, hogy ő is fogadott baba, aztán a producernő elmesélte, hogy a kicsi igazából gesztációs béranyaságon keresztül született (azaz a petesejt nem a béranyáé, hanem Shondáé) – a helyzet személyessége miatt döntését nem magyarázta. Azóta megosztotta a nagyközönséggel azt is, hogy nem vágyik a várandósság és a szülés élményére, ezek nélkül is maximálisan anyának érzi magát.
A család a producernő egyik nővérénél töltötte a 2013-as hálaadást, Delorse főzés közben hallgatta, hogy introvertált húga milyen kivételes meghívásokat utasít el, majd elmormolta, hogy mindig nemet mond. Lavinát indított el: Shonda elhatározta, hogy egy éven keresztül mindenre igen lesz a válasza – és a kísérletről 2015-ben könyvet is írt.
Az első igent a Dartmouth College diplomaosztó beszédének megtartására mondta. A pódiumon bevallotta, hogy legszívesebben elhozta volna valamelyik színészét felolvasni a szövegét, melyben arra buzdította a hallgatóságot, hogy ne álmodozzanak, hanem vessék bele magukat az életbe. Ezután Jimmy Kimmel – a Jimmy Kimmel Live! éjszakai talkshow házigazdájának – meghívásával kellett megbirkóznia: elérte, hogy lámpaláza miatt felvételről szerepelhessen a máskor élőben jelentkező műsorban. Ebben az évben jutott el oda is, hogy nem mentegetőzik többé, ha dicsérik: megköszöni az elismerést és büszke a sikereire.
Megtanult igent mondani a magánéleti döntéseire is. Igazi esküvőrajongó, kislány korától kezdve a menyasszonyok jobb keze koszorúslányként, tanúként, szervezőként, és több mint egy tucat menyegzőt vitt képernyőre. Ezek ellenére ő feleségként sosem szeretett volna az oltárnál állni: elméleti szinten ez mindig is ott motoszkált benne, de sosem adott hangot annak, hogy nem akar férjhez menni. Hitte, hogy valami majd más lesz, hiszen imádja az okos, érdekes férfiakat, szeret randevúkra járni, szerelmes lenni és szeretkezni. Szülei, testvérei mintaházassága is példaként lebegett a szeme előtt. A mindent megváltoztató évben azonban rájött, hogy a párjának sem a házában, sem az életében nem akar több helyet adni – mikor ezt kimondta, felszabadult, pedig már majdnem hozzáment a férfihoz. Azóta is hiszi, hogy az ő élete nem lenne teljesebb a házasságtól, párt keres, és nem férjet, miközben arra hívja fel a figyelmet, hogy nem mindenkinek ugyanaz a happy end.
Elhízása régóta bántotta – minden feszültséget evésbe fojtott –, de próbálta elfogadni magát. Aztán inkább a változás mellett döntött, így hatvan kilónál is többet fogyott. Sosem mondott nemet, ha a lányai játszani, beszélgetni szerettek volna vele. Vacsorára manapság is otthon van, hét után már nem olvassa az üzeneteit, hétvégén csak akkor dolgozik, ha muszáj. A beosztottjait is erre bátorítja. Nem táplálja viszont azt a mítoszt, hogy a munka-magánélet egyensúly mindig megoldható: ha leköti az anyaság, átdolgozás nélkül maradhat egy jelenet, ha viszont tökéletes epizódot ír, lemaradhat lánya első úszásórájáról.
Van egy sajátos, „hum” nevű élménye: ilyenkor az írás könnyűvé válik, és szárnyal a képzelete. Bárhol tud írni, ha a fején van a fülhallgató, és szól benne a zene. Munka közben hangosan előadja magának a párbeszédeket, melyekről nem nyit vitát színészeivel. Feladatokat delegálni viszont megtanult, ami egykori munka- és kontrollmániája miatt nem volt egyszerű.
Fordult a kocka
Persze az elmúlt 15 évben sem sikerülhetett minden: voltak színészek, akik botrányos körülmények között hagyták ott a céget, és a sorozatok között is akadt rövid életű. Ezek ellenére Rhimes televíziós évadonként körülbelül hetvenórányi tartalom előállításáért felel. A nagyobb alkotói szabadság és a még szélesebb közönség reményében 2017-ben nagy összegű megállapodás jött létre a Netflix és Shondaland között: a felek nyolc sorozat elkészítésében egyeztek meg, ezek között dráma, komédia és dokumentumfilm is szerepel. Idén érkezik az első közös produkció, amely Julia Quinn népszerű romantikus regénysorozatán (The Bridgertons) alapul. A mű egy nyolcgyermekes arisztokrata család történetén keresztül a 19. századi Nagy-Britanniába repíti majd vissza a tévénézőket.
A váltás ellenére a sikeres Shondaland-produkciók továbbra is futnak az ABC-n – a világsikert hozó kórházsorozat jelenleg a 16. évadánál tart, 2018-ban pedig újabb spin-off készült belőle: a 19-es körzet egy tűzoltóörs életét mutatja be. A producernő végül tehát nem lett orvos, elméletben ugyan el tudna végezni egy vakbélműtétet, ám arra int, hogy ezt ne akarjuk. Ma már Toni Morrison sem szeretne lenni: miért is venné át más szerepét, ha így felépítette a maga világát? Példaképével egyébként befutott tévésként találkozott már, és Toni Morrison folyamatosan A Grace klinikáról kérdezte.
Elsők és kivételek?
Az utóbbi években a sajtó elismeréssel ír a Shondaland erős hősnőiről és arról, hogy a cég már nem tesz különbséget a férfiak és a nők bérezésében. Ugyanakkor felmerült az is, hogy A Grace klinika 2005-ös alapsztorija – miszerint egy kezdő sebésznő viszonyba kezd házas főnökével – a #metoo-érában már nem állná meg a helyét. „Egy kezdő alkotó számára dilemma, hogy mi a jó stratégia: kitartani a művészi elképzelések mellett, vagy készíteni egy közönségbarát produkciót, amely sokakat a képernyő elé ültet? Van, aki előbb megpróbál rákerülni egy vonalra, amin eljut egy olyan szintre, ahol már erősebb a szava. Akik ajtóstól rontanak a házba, nem biztos, hogy célt érnek” – magyarázza Mayer Bernadette filmrendező, operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktorandusza.
De mekkora a nők célba érésének esélye? A szakértő szerint a televízióban a nők hamarabb kezdtek helyet foglalni a kamera mögött, mint a filmiparban, de az érvényesülés attól is függ, hogy milyen pozícióra pályáznak. A forgatókönyvírók és a vágók között kiegyensúlyozottabb a nemek aránya, ami azzal is magyarázható, hogy ezek a területek kevésbé kapnak művészi státuszt. A produceri szakma is nyitottabb, mely jó szervezési és kommunikációs készségeket kíván, ezeket gyakran tulajdonítják a nőknek. „Magyarországon van egy női producergeneráció, akik közül többen az elmúlt években, a pályájuk kezdeti csúcsán lettek édesanyák. A tévés, filmes világban a nők gyermekvállalása gyakran egybeesik a diplomaszerzés időszakával, hiszen a képzésekre általában nem a frissen érettségizetteket veszik fel, a végzősök egy része így a harmincas éveiben jár. A nők közül többen pont akkor szülnek, amikor a férfiak a legnagyobb erőbevetéssel dolgoznak, hogy megmutassák magukat. Nagyon elhivatottnak kell lenni ahhoz, hogy a karriert és a családot össze lehessen hangolni” – mondja Mayer Bernadette, aki személyesen érintett a témában. Év elején született meg az első gyereke, miközben első nagyjátékfilmterve benne van a Filmalap Inkubátor projektjében.
Rendezőként érezte már úgy, hogy könnyebben elfogadnák a döntését, ha férfi lenne. „Ha a folyamatos megkérdőjelezés miatt egy nő eljut arra a pontra, hogy kimondja: én vagyok a rendező – akkor sipítozó kislánynak tűnhet, aki a kalapján ugrál, hogy igenis fogadják el főnökként. Nem hiteles ebben a helyzetben, és egyre jobban elveszíti az erejét, mert a hisztérikus nő sztereotípiáját erősíti. Egy idegesen kiabáló férfi viszont tiszteletet és félelmet kelthet, ami igába hajtó erő: ez egy falkavezér helyzet, a leghangosabbnak behódolnak a többiek. Egy nő leginkább a bölcs, megfontolt, szikár jelenléttel tud érvényesülni, vagy az őszinte empátiával.”
A pályaválasztás előtt álló nőket elbátortalaníthatja, ha kevés azonos nemű példakép jár előttük. „2006-ban jelentkeztem először operatőr szakra, akkoriban ez nem sok nőnek fordult meg itthon a fejében. Tőlem már nem kérdezték meg a felvételin, hogy el fogom-e bírni a kamerát, de korábban előfordult ilyen. A szándék nem a diszkrimináció volt: a felszerelések annyira nehezek voltak, hogy ez releváns szempontnak számított. A képzés alatt a lányokkal úgy is bizonyítani próbáltunk, hogy a legnehezebb ládákat cipeltük.” Egy 2013-as amerikai kutatás kétszázötven nagyjátékfilmet vizsgált: a produkciók két százaléka dolgozott női operatőrrel.
Mayer Bernadette hozzáteszi, főleg a komoly összegekből készülő, sikervárományos produkciókra jellemző, hogy inkább a bejáratott férfi rendezők között válogatnak. Mivel a nők kevesebb munkalehetőséget kapnak, így nyilván a díjnyertesek sorában is kisebb eséllyel tűnnek fel: a kivételes sikerű filmes és televíziós nőkről még ma is könnyű listát készíteni.
Fotó: Getty Images, archív
