Az emberek évezredek óta nevetnek és rettegnek, amikor megpillantanak egy bohócot. Manapság azonban mintha több lenne a riogatás, mint a mulattatás. De hogyan lett gyerekkorunk ártatlan mókamesteréből gyilkos szörnyeteg? 

A bohóc ősidők óta velünk van. Jóval a cirkuszok megszületése előtt nevettek már az emberek a furcsa ruhába öltözött csetlő-botló komédiásokon. Kacagtak rajtuk a fáraók, a római szenátus tagjai, sőt még Kína első császára is. A fennmaradt források szerint a trükkjeik nem sokat változtak az évezredek alatt. Hasra estek, zenéltek, viccet mondtak, esetlen bűvésztrükkköt mutattak be, gúnyt űztek a közönségből, hangosan szellentettek és ételt dobtak egymásra. Mindez pontosan ugyanolyan vicces volt régen, mint ma. Bármennyire tudjuk ugyanis, hogy nem szép dolog, képtelenek vagyunk megállni, hogy ne nevessük ki mások ügyetlenségét. Erre az igen alantas ösztönre épít az összes bohóctréfa, amikor lelkiismeret-furdalás nélkül adja meg a káröröm élvezetét. Persze minden cirkuszba járó ember jól tudja: amikor feltűnik a bohóc, senki nincs biztonságban. Mindig ott az esély, hogy megtréfálja a nézőket is, és ez szinte soha nem is marad ki a műsorból, mert a bohóc esetlenségénél csak egyet szeretünk jobban: ha rajta kívül más is pórul jár. Persze nincs ebben semmi rossz, hiszen jól tudjuk: igazából nem esik senkinek baja.

Halálos tréfa

Minden korszaknak megvan a maga ikonikus szörnyetege. Egy időben mindent elárasztottak a vámpírok, aztán jöttek a farkasemberek, a zombik, manapság azonban a gyilkos bohóc a fő mumus. A legtöbb ember csak legyintene, ha a sötét utcán egy vámpírnak öltözött alakkal találkozna – de ha egy bohóc jön szembe, még a legbátrabbaknak is összeszorul a gyomra.
Nem meglepő hát, hogy a 2010-es évek közepén egyre több tini gondolta viccesnek, hogy bohócruhába öltözve álljon lesben az utcán, és gyanútlan járókelőket ijesztgessen, majd az erről készült videót feltöltse a netre. Mivel ezek a videók milliós nézettséget értek el, a jelenség futótűzként terjedt. „A legtöbb ember szeret megijedni, és jót nevet utána” – védekezett Alex Powell, 22 éves filmszakos egyetemista, aki a northamptoni bohócként lett híres – vagy inkább hírhedt. Mások megviccelése azonban nem mindig ártatlan szórakoztatás. 2016-ban Berlinben halálos áldozata lett az ugratásnak, amikor egy 16 éves bohócjelmezes fiú kalapáccsal rontott egy tinicsapatra, és egyikük szíven szúrta a támadót, aki azonnal meghalt.
Stephen King Az című 2017-es filmje és a 2019-es folytatás nagyon is életben tartja a legendát, olyannyira, hogy az már jól fizető üzletté terebélyesedett. Floridában például simán lehet ijesztő bohócot bérelni, hogy megijessze a barátainkat (ellenségeinket) vagy akár a rosszalkodó gyerekeket is. A 69 éves férfi, akiről Mr. Wrinkles, a bohóc címmel dokumentumfilmet is forgattak, elmondta, hogy napi több száz hívást kap, és sokkal jobban élvezi mások riogatását, mint az unalmas nyugdíjas életet.

Nem tudjuk, kicsoda

Mivel manapság nem készülnek olyan filmek, ahol a bohóc jó és kedves lenne, lassan felnő egy generáció, akik úgy tudják: a bohócok gyanús alakok. Nem csoda hát, ha az irántuk érzett ellenérzés is egyre elterjedtebb. Bár a bohócfóbia (hivatalos nevén coulrofóbia) nagyon ritka, a becslések szerint az emberek legalább 10 százaléka tart a jelmezes nevettetőktől.
Rami Nader kanadai bohócfóbia-kutató szerint ennek a fő oka, hogy a hétköznapi életben, a kommunikáció során elsősorban az arckifejezésre támaszkodunk, a bohócoknál azonban ez nem működik. Nem látjuk, mi van a maszk alatt, és ez zsigeri félelmet kelt bennünk, mint ahogyan a maszkos betörők látványa is.
Nem segíti a szorongás oldását a bohócok viselkedése sem, mert az kiszámíthatatlan, eltúlzott és meglepetésekkel teli. Márpedig az emberek szeretik tudni, mi történik, ha találkoznak valakivel, az biztonságot ad a mindennapok során. Ha nyújtjuk a kezünket, akkor számíthatunk rá, hogy a másik megfogja és megrázza. Ha köszönünk, visszaköszön. A bohócok azonban látványosan felrúgják ezeket a megszokott, bejáratott sablonokat. Persze, hiszen épp ettől lesznek viccesek. Sok ember számára azonban ez ijesztő.
Freud írta le először a das Unheimliche fogalmát, amikor az ismerős és az ismeretlen összekeveredik és kényelmetlenül érezzük magunkat. Ezért kapnak sokan hidegrázást a túlságosan emberi robotoktól, a míves porcelánbabáktól, a hasbeszélők bábuitól és a zombiktól is. Ez az oka annak is, hogy félelmetes a bohóc festett arca, ami olyan, mintha igazi lenne, de valójában mégsem az. És ezért tör ki minket a frász, ha egy buszmegállóban vagy az erdőben látjuk meg, és nem pedig a cirkuszban, ahová elvileg tartozik.

Depressziós és gonosz bohócok

Benjamin Radford 2006-os könyvében, amely a Bad Clown (Rossz bohócok) címet viseli, azt állítja, rosszul közelítjük meg a dolgokat, ha azt kutatjuk, mikor lett gonosz a bohóc, merthogy soha nem is volt jó. Bár a 20. század közepén a gyerekek szórakozására tűntek fel leginkább, a bohócoknak mindig is volt egy sötét oldaluk. Az embereket pedig pont ez a kettősség vonzza igazán.
Minden idők leghíresebb bohóca, az 1800-as években élt Joseph Grimaldi magánéletével legalább annyit foglalkozott a közönség, mint zseniális előadásaival. Bár igazi szupersztár volt a maga korában, a közönség imádta azt is, hogy a mindig mosolygós bohóc valójában magányos és szomorú életet él. Grimaldi soha nem titkolta ugyanis, hogy csak a színpadon vidám, hazaérve azonban szinte naponta sírja álomba magát. Gyakran elmesélte, hogy abuzív apja elől menekült a cirkusz világába, és a gyerekként átélt durva verések nyomorékká tették. Egész életében súlyos gerincfájdalmakkal küszködött, amit csak súlyosbított, hogy a színpadon sokat esett, bukdácsolt, és rengeteg sérülést szenvedett a fellépései alatt. De az ott átélt fájdalom semmiség volt ahhoz képest, ami a lelkét kínozta. Felesége szülés közben meghalt, túlélő fia pedig alkoholista lett, és szó szerint halálra itta magát. Bár Grimaldi nevét ma már elfelejtették az emberek, az általa kreált figura, a depressziós bohóc ma is gyakran feltűnik a színpadon és az irodalomban. De népszerűségét segítette az is, hogy ő volt az első, aki jellegzetes sminkkel különböztette meg magát versenytársaitól. Az arcát fehérre festette, hogy jelezze, ez csak egy szerep, és ő találta ki az örök nevetésre festett, eltúlzott vörös szájat is.
De nem ő az egyetlen tragikus bohóc. A 19. századi Jean-Gaspard Deburau, aki az első profi pantomimes volt Franciaországban, 1836-ban botjával halálra vert az utcán egy fiút, aki kicsúfolta őt. A gyilkos bohóc meséje annyira izgatta az emberek fantáziáját, hogy erre reflektálva jött létre 1892-ben az olasz Pagliacci, azaz Bohócok című opera is, amelynek zárójelenetében Canio, a főszereplő bohóc megöli hűtlen feleségét, a bohócok mulatságos hírneve pedig így lett egyre sötétebb.
Ekkor jelent meg minden idők leghíresebb „gyilkos bohóca”, John Wayne Gacy, aki 1972 és 1978 között több mint 30 fiatal fiút és férfit gyilkolt meg és temetett el a háza alatti pincében. A férfi a közösség elismert tagja volt, aki szabadidejében jótékony eseményeken vett részt, ahol bohócként szórakoztatta a gyerekeket. Bár a gyilkosságokat nem jelmezben követte el, és nem is ezzel csábította magához áldozatait (a tinifiúkat ezzel már nem tudta volna elbűvölni), a kedves bohóc és a szadista gyilkos közti éles ellentét alaposan lerontotta Amerikában a bohócok megítélését. Ráadásul Gacy a siralomházban rengeteg önarcképet festett, ezeken a képeken pedig mindig bohócjelmezben ábrázolta önmagát. Az ő alakja volt Stephen King egyik ihletőforrása, amikor 1986-ban megalkotta Pennywise (a könyvben Krajcárosnak fordították) figuráját, aki magához csábítja a gyerekeket, majd egyszerűen megeszi őket.

A gyerekek mégis szeretik

Kár lenne azonban örökre a horrorfilmek világába száműzni a bohócokat, hiszen sötét történelmük és eredetük ellenére a gyerekek többsége igenis vonzódik a színes ruhájú, vicces alakokhoz. Ráadásul a nevetés, amit magukkal hoznak, konkrét, mérhető haszonnal jár bizonyos esetekben. A University of Sheffield 2013-as tanulmánya szerint a bohócdoktorok csökkentik a beavatkozások előtti szorongást. Az olasz Natural Medicine Journalban megjelent elemzés szerint pedig a légzőszervi gonddal kórházba kerülő gyerekek gyorsabban felgyógyulnak, ha bohócokkal találkoznak, mintha más önkéntesek nyugtatják őket. Persze a bohócdoktorok nagyon is odafigyelnek arra, hogy ne legyenek ijesztők, ezért például csak nagyon kevés sminket használnak, a legtöbb esetben a piros orr az egyetlen, ami jelzi, kicsodák.

Korszakos jelenség

Nagy kérdés persze, miért épp a bohóc lett a 21. század egyik legnépszerűbb alakja – de nem olyan meglepő a válasz. Orr és smink nélkül ugyan, de napi szinten találkozunk velük az interneten. Benjamin Radford író szerint ugyanis a bohócok szerepét ma a trollok vették át, akik az internet által biztosított maszk alá rejtőzve csupa olyan dolgot tesznek, amit amúgy élőben soha nem mernének. Kimondanak mindent, ami az eszükbe jut, anélkül, hogy gondolnának a következményekre – vagy akár mások érzéseire. A trollok többsége saját pillanatnyi szórakozása kedvéért gonoszkodik másokkal, néha a bosszú, az irigység, de ennél is gyakoribb, hogy az unalom motiválja őket, amikor mások kárán mulatnak. Ha felelősségre vonják őket, a legtöbben azzal védekezek: csak igazat mondtak, amikor rámutattak a másik ember gyengeségére. Ez a mondat pedig pont ugyanaz, amivel a 16. századi commedia dell’arte Harlekinja védekezik a színdarabokban. 
Mielőtt azonban végleg leírnánk a bohócokat, érdemes fejben tartani: a Harlekin csak egyetlen típus a bohócok színes és vidám családjában, ahol a szomorú szemű Pierrot-tól a kétballábas Auguszton át a csábító Columbináig sok mindenki elfér. Egy dolog azonban biztos, ahogy Stephen King, a bohóchorror atyja is írta 2016-ban egy Twitter-üzenetében: „Ideje lenyugodni. A bohócok többsége jó, felvidítja a gyerekeket és megnevetteti az embereket.”

A leghíresebb magyar bohócok

Zoli bohóc 
A törpe növésű, alig 110 centis artista-bohóc az egész világot végigturnézta. A fotón társával, Rolly bohóccal az 1930-as londoni olimpián láthatók. Csodálatos kalandjait a Kis ember nagy élete című könyvben írta meg. Auschwitzban halt meg, a gázkamrába a gyerekekkel együtt küldték be. Azt mondják, az utolsó pillanatig vicceket mesélt, hogy oldja a kicsik félelmét.

Eötvös Gábor
A klasszikus zenebohóc, aki szinte minden hangszeren játszott. Leghíresebb produkciójában a nála jóval nagyobbak megakadályozzák, hogy eljátsszon egy dallamot, de végül mindig ő győz, mert ruhája zsebeiből egymás után húzza elő az egyre kisebb hangszereket, mert „Van másik!”.

Szergej bohóc
Szomorú bohóc, akinek fő ellensége a gonosz istállómester, mert mindketten ugyanabba a nőbe szerelmesek, Cecíliába, a szépséges bohóclányba. Az 1979 és 1982 közötti tévéműsor, a Szervusz, Szergej! óriási népszerűségnek örvendett, de miután az orosz színész Kanadába emigrált, a műsort többé nem ismételték meg. 

Női nevettetők 

2020 egyik legsikeresebb filmjében, a Ragadozó madarakban (Birds of Prey), szintén egy gonosz bohóc volt a főszereplő, ráadásul nő: Harley Quinn. Bár a filmben erre már csak a neve utal, de 1992-ben, amikor először megjelent egy gyerekeknek szóló rajzfilmben, mint Joker barátnője, még hagyományos piros-fekete bohócruhát és sapkát viselt. Harley Quinn azonban nem Joker női verziója. A rossz oldalon áll, de csak azért, mert elvakítja a szerelem, és nem látja, hogy Gotham fő gonosza csúnyán kihasználta őt. Mi, nézők, tudjuk, hogy a férfi csak azért csábítja el, mert rá akarja venni, hogy kiszabadítsa az elmegyógyintézetből, ahová bezárták. Harley Quinn azonban komolyan hisz benne, hogy megmentheti és megjavíthatja a férfit, és egyszer majd igazi, boldog család lesz belőlük. Ebben a hitben az sem ingatja meg, hogy Joker e viharos kapcsolatuk alatt többször próbálja megölni, és nyilvánvaló, hogy a férfit sokkal jobban foglalkoztatja Batmannel vívott harca, mint a barátnője.
Harley Quinn komplikált figura, éppen ezért sokkal könnyebb azonosulni vele, mint a tökéletes szuperhősökkel, hiszen kivel ne fordult volna elő, hogy rossz férfit választott maga mellé, vagy rossz döntést hozott az életében? Ám butának tartani ezért épp olyan tévedés lenne, mint ostobának gondolni a középkori udvari bolondokat, akiknek a ruháját viselte. Bár impulzív, furcsa és néha érthetetlen, amit csinál, ugyanaz az ártatlan gyermeki vidámság árad belőle, mint a cirkuszi bohócokból, és komolytalan, szexi külseje ellenére rendszeresen megcsillan még a filmben is elképesztő intelligenciája.
A történelem során csak kevés női bohóc neve maradt fenn, mert a nevettetést férfimunkának tartották, de a nők azért mindig is komoly szerepet kaptak a komédiákban. Harley Quinn figurája is több évezredes hagyományból építkezik, hiszen még női udvari bolondok is léteztek. Elsősorban nemesasszonyok udvarában (Jane, Boleyn Anna udvari bolondja még a királyi családi portréra is rákerült), a 17. században élt Mathurie pedig három francia király szolgálatában is állt. A legendák szerint amazonruhában, köpennyel és fakarddal állt a király mellett, és arra is volt példa, hogy valódi bérgyilkostól mentette meg.

Fotó: Getty Images-Hans l Bonnevier, MTI-Gyurkó Péter, Horváth Péter, Profimedia-Red Dot